Bizonytalanság a tao utáni komolyzenei életben

A templom előtt, kalapozva

Zene

A taorendszer eltörlése utáni bizonytalan helyzetben Fekete Péter összetrombitálta a szakmát, és új nemzeti komolyzenei stratégiát hirdetett, holott azt sem tudni, hogyan pótolja a minisztérium a kiesett milliárdokat.

Az Országgyűlés 2018 novemberében megszüntette a közel tíz éve működő adóeltérítési formát, a kulturális taót. (A gazdálkodószervezetek a társasági adójuk egy részét közvetlenül előadó-művészeti szervezeteknek ajánlhatták fel, összesen a kedvezményezett szervezet megelőző évi jegybevételének 80 százalékáig.) A területre áramló pénz sokat lendített a produkciók vállalkozó kedvén, ami meg is látszott például a színházi bemutatók számának növekedésén. Ugyanakkor a kontroll nélküli, pénzautomatának csúfolt taofolyósítás a rendszer kijátszására is alkalmat adott, kamuelőadásokkal, kamuszervezetekkel szereztek sokan olykor igen komoly összegeket. Gyakran idézett példa az Experidance 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben beszedett 2,4 milliárd, 1,9 milliárd, valamint 3 milliárd forintos taója, ahogyan gyakran idézett kérdés az is: hogyan tud egy 38 fős társulat évi ezernél is több előadást tartani? De a friss Liszt Ferenc-díjas Mága Zoltán hegedűművész karrierjét is a két Mága-közeli cégen keresztül felvett évi mint­egy egymilliárd forint tao – és egyéb állami támogatás – segítette az elmúlt években. „Kétségtelen, hogy engedték elszabadulni ezt a hajóágyút, de Mága legalább nem koncertezett úgy, hogy valójában nem volt ott senki” – je­gyezte meg a Narancs egyik forrása.

A nagy lehetőség

Azt senki nem vitatja, hogy a visszaéléseket meg kell szüntetni, de az előadó-művészeti szakma megosztott a tao kérdésében. A politikai szereplők azonban, főként Fekete Péter kulturális államtitkár – a szóbeszéd szerint Vidnyánszky Attila óhajának megfelelően – nem a korrekció, hanem a megszüntetés mellett döntöttek. Ez persze nemcsak azokat sújtotta, akik kijátszották az alulszabályozott rendszert, hanem azokat is, akik az elmúlt években valós művészi teljesítményre használták a támogatást. A minisztérium a pótlás – a színházaktól a táncegyütteseken át a szimfonikus zenekarokig az összes előadó-művészeti szervezetre vonatkozó – keretösszegét 37,4 milliárd forintban jelölte meg januárban, aminek forrásaink többsége szerint elégnek kell lennie, már ha transzparensen és szakmai alapon osztják el. Igaz, amíg nem nyilvánosak a részletek, ez a szám nem jelent semmit – egyesek szerint például ebben az összegben bizonyos kulturális intézmények felújításának a fedezete is benne van.

A kulturális tao eltörlése nemcsak a színházi, hanem a komolyzenei világot is bizonytalanságba taszította: neves szimfonikus zenekarok estek el egyik pillanatról a másikra éves költségvetésük jelentős hányadától, és hogy pontosan milyen pályázati rendszerben és mikor érkezik meg a hiányzó források pótlása az Emberi Erőforrások Minisztériumán (Emmi) keresztül, azt senki sem tudja. Mint ahogyan azt sem, ki dönt majd a pénz elosztásáról.
A minisztérium késlekedése rosszul érinti a színházakat – az Átrium, a változás egyik nagy vesztese, konkrétan a megszűnés szélére sodródott –, de a szimfonikus zenekarokat és a koncerteket befogadó intézményeket is. Forrásaink szerint az év első felét átvészelik a zenekarok, de ha legkésőbb május közepéig nincsenek konkrétumok egy átfogó támogatási rendszerről, felkészülhetnek a szeptemberi koncertek lefújására.

Fekete Péter erről azt mondta a minisztérium égisze alatt működő Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács (NEÉT) előtt, hogy „a magyar előadó-művészeti élet nagy lehetőség előtt áll, a kormányzat és az államtitkárság szeretne mindenkit partnerként megnyerni a nemes célok megvalósításához”. Ez rímel Vidnyánszky azon véleményére, miszerint a taorendszer eltörlése arra ad lehetőséget, hogy az Emmin belül működő színházi, zenei és táncművészeti bizottságok bizonyos elvekben megállapodjanak, és így felépüljön egy átlátható finanszírozási rendszer. Ehhez képest a Narancs úgy tudja, nemhogy a szakmai bizottságok között nincs kommunikáció, de az államtitkár és a bizottságok között sincs. A zeneművészeti bizottsághoz (Rácz Zoltán, Medveczky Ádám, Keller András, Herboly Domonkos) jóformán semmilyen információ nem jutott el az állítólag a minisztériumban másfél hónapja készülő új nemzeti komolyzenei stratégiáról.

 

Legyen stratégia!

Február 11-én a kulturális államtitkárság az Erkel Színházba hívta a 150 zeneművészeti szervezet képviselőit a Nemzeti komolyzenei stratégia előkészítése című rendezvényre, amelyen a házigazda Ókovács Szilveszter, az első programpont pedig egy cirkuszi artistaduett volt. A többség képviseltette magát, de volt, akit elijesztett az igénytelen meghívó, amelyen azt sem közölték, kik tartják az új stratégiáról a „vitaindító” előadásokat. Végül Záborszky Kálmán, a Zuglói Filharmonikusok vezetője az ifjúsági nevelés terén elért sikereikről beszélt, Kovács Géza, a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek ügyvezetője a zenekarok nemzetközi, Popa Péter, a Zenekari Szövetség titkára a hazai helyzetet, Madarász Iván zeneszerző pedig a kortárs művek külföldre juttatásának nehézségeit taglalta. Fontos kérdések is előkerültek. Kovács egyebek mellett beszélt arról a skandináv elvről, hogy a politikus a szakmai döntésektől minimum karnyújtásnyi távolságra legyen, de felvetette azt is, hogy a tömegeket és a komolyzenét közelebb kell hozni egymáshoz, az elitizmust le kellene építeni. Popa a jelenlegi helyzetet jellemezte előadásában: 16 hivatásos szimfonikus zenekar működik az országban, túlnyomórészt nonprofit kft. formájában, többségében önkormányzati fenntartásban (például a Győri Filharmonikus Zenekar, az Óbudai Danubia Zenekar vagy a MÁV Szimfonikus Zenekar), de van zenekar, amely közvetlenül a magyar állam (Duna Szimfonikus Zenekar), a minisztérium (Concerto Budapest, Nemzeti Filharmonikusok) vagy az MTVA (Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara) alá tartozik. Ebből hat nemzeti, öt kiemelt, további öt úgynevezett nem minősített státusban van, és e státus határozza meg az igényelhető állami támogatásokat. További 15 zenekar tartozik a félhivatalos, úgynevezett regionális kategóriába nem minősített státusban (például a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar vagy Tatabánya Város Szimfonikus Zenekara). A rendszer átlátható, de még a hivatásos szimfonikus zenekarok is eltérő formákban működnek, ráadásul „követhetetlenek a főállásban alkalmazott és egyéb jogviszonyban foglalkoztatott muzsikusokkal működő, járulékfizetésre kötelezett és a járulékfizetést elkerülő együttesek mutatói”. Nem segíti az összehasonlítást „az alapbérek, a spielgeldek és az egyéb juttatások eltérő aránya, mechanizmusa, a havi bérek, szolgálat, esetleg óradíj szerinti bérezés. Mindez jelenleg szinte áttekinthetetlenné teszi a magyar zenekarok tényleges helyzetét.” Popa szerint a fenntartói támogatások csökkennek, a központi költségvetési támogatások nőnek – a teljes zenekari területre áramló közpénzek elosztását nem az előadó-művészeti törvény vagy más átlátható szabályrendszer irányítja, „helyette kézi vezérlés működik, amelyben komoly szerepet játszhat a kapcsolati tőke is”.

A szakemberek után Fekete Péter témát váltott, és ismertette az új nemzeti komolyzenei stratégiával kapcsolatos elképzeléseit – az államtitkár legalábbis így értelmezte előadását, noha a Narancs forrásai úgy fogalmaztak, „a miniszter azt sem tudta, hol van”, és elképzelései nem voltak komolyan vehetők. Fekete azt mondta, hogy a tao eltörlésével kiesett 5 milliárd forint a területen marad, az elosztás pedig nem normatív, hanem feladatalapú lesz. Ennek nyomatékosítására kivetített egy feladat­piramist, amely szerint mindennek az alapja az, hogy a komolyzenét mindenhova el kell vinni: kültérre, közterekre, „minden vasárnap a templom elé”. Erre épül a hazai közönség kiszolgálása koncertekkel, a piramis csúcsa pedig a magyar zene nemzetközi reprezentációja – ahogyan egy forrásunk megjegyezte, ezt valójában egyedül a Budapesti Fesztiválzenekar képes teljesíteni, ugyanis a többi zenekar egyelőre nemigen hagyott nyomot a nemzetközi szimfonikus zenei életen. Nem esett szó arról sem, hogy külföldön a szimfonikus zenekaroknál sokszor magasabb szinten reprezentáló hazai kamarazenekarok, szólisták hogyan illeszkednek a rendszerbe, hogyan juthatnak támogatáshoz.

Fekete azt kérte a zenei élet képviselőitől, hogy írásban fejtsék ki álláspontjukat az új nemzeti stratégiáról, amelyben azt is jelöljék meg, hogy e stratégiában milyen szerepet szánnak maguknak, és ehhez mekkora forrásokat igényelnek.

A megfelelő rubrika

Kérdés persze, hogy mire elég az említett 5 milliárd forint: hiszen nem volt ritka, hogy egy-egy zenekar vagy intézmény egymaga 400–500 millió forint taotámogatást hívott le, és ennek alapján ez az összeg kevésnek tűnik.

Bár értesüléseink szerint Fekete előadása után nem uralkodott a jelenlévők között felhőtlen hangulat (egyik forrásunk távozókról, üveges szemekről, kiborulásról beszélt), a meghívott szervezetek, zenekarok nagy része február végéig beadta írásban a stratégiáról kialakított álláspontját – arról azonban mindenkinek csak homályos elképzelései vannak, mi lesz a nyilvánvalóan több száz oldalnyi szakmai dokumentum sorsa. Nincs kijelölt szakmai bizottság vagy megbízott grémium, szóbeszédek keringenek a szakmában arról, hogy létrehozhatnak a jövőben egy testületet, amely az 5 milliárd forintot szétosztja a közcélokat szolgáló és a nemzeti stratégiába illeszkedő vállalásokat figyelembe véve. Min­den­esetre úgy tudjuk, hogy az Emmi legfontosabb szakmai testülete, a zeneművészeti bizottság az elmúlt hat hétben nemhogy nem vett részt az új stratégia kialakításában, de lényegi információk sem jutottak el hozzá arról, hogy zajlana bármiféle szakmai munka a minisztérium környékén.

Fekete Péter megítélése a szakmában minimum ellentmondásos, ugyanakkor egyik forrásunk megjegyezte, hogy elődjének, Hoppál Péternek soha nem sikerült a teljes szakmát összehívnia. A homályos nemzeti komolyzenei stratégiával az államtitkár akkor is nagy terhet vett a nyakába, ha a komolyzenei színtér politikailag kevésbé megosztott és érzékeny, mint a színházi világ. Az érdekek széttartóak: egyes zenekarok a taós produkciók kiesése miatt keletkezett űrt töltenék be, és az eddiginél több közpénztámogatást remélnek, a Zene- és Táncművészek Szakszervezete a hivatásos zenekarok és énekkarok tagjainak bérrendezését tartaná prioritásnak, többen beszélnek az előadó-művészeti törvény átalakításáról és egy külön zeneművészeti törvény létrehozásáról is. Fekete egy, az ellentmondásai ellenére is viszonylag jól működő rendszerhez nyúlt hozzá, és egyelőre nem látszik sem a szakmai, sem a politikai fedezet ahhoz, hogy a rendszer átalakítását el is végezze – főleg, hogy a hvg.hu szerint megromlott a viszonya főnökével, Kásler Miklós miniszterrel. A hetilap úgy értesült, hogy Kásler már Fekete felmentését is kérte, de a miniszterelnök nem bólintott rá.

Az új nemzeti komolyzenei stratégia ma annyit tesz, hogy a területről hiányzó milliárdokat a zenekarok és intézmények egy meglehetősen kezdetleges elektronikus felületen, a minisztérium honlapján igényelhetik. Ha ezt megtették, reménykedhetnek a mielőbbi kifizetésben, hogy a pénzhiány ne fenyegesse a napi működésüket és a lekötött koncertjeiket. A visszaéléseket azonban ez a rendszer sem zárhatja ki. Ahogyan egy forrásunk fogalmazott: „Ha a megfelelő rubrikába beírom, hogy 300 koncertet adok egy évben, azt vajon ki és hogyan fogja ellenőrizni?”

Neked ajánljuk