Hiába minden. Nézzük bár naphosszat alig néhány filmjét, mondjuk a Zilahy Lajos regényéből készült Két fogolyt, vagy hallgassuk estelente rádiónkon az Ármány és szerelem legendás előadását, melyben egyik leghíresebb szerepét, Lady Milfordot adta, Bajor Gizi, a színésznő végérvényesen távol került tőlünk. Ám míg valaha oly ünnepelt művészete hamar avíttá fakult, addig jótéteményekben gazdag életének és rejtélyesen tragikus halálának emléke máig eleven. Ennek bizonyságaképp a Kossuth rádió a hétvégén bő egyórás dokumentumdrámában idézte fel a Nemzeti Színház örökös nagyasszonyának utolsó évét, mely jórészt egy mentőakció megszervezésével és végrehajtásával telt. A hangjáték szerzője, az író-műfordító Vajda Miklós
közeli érintettként,
a színésznő egykori gyámolítottjaként kutatta fel s állította össze annak a merész vállalkozásnak írásos dokumentumait és személyes emlékeit, melyet Bajor Gizi kedves barátnője, a rémhírterjesztés vádjával igaztalanul elítélt Vajda Judit érdekében indított.
A megkettőzött fiúi pietás kötelme alatt munkálkodó Vajda Miklós (hiszen művének két hősnője közül az egyik az édes-, míg a másik a keresztanyja volt) drámájának középpontjába Bajor Gizi leveleit állította. Ezek a levelek a pártfőtitkár és ekkor éppen miniszterelnök-helyettesi sarzsit is viselő Rákosi Mátyáshoz íródtak, s bennük a Kossuth-díjas tragika aggály nélkül vállalta fel a politikai naiva merőben kockázatos szerepkörét. Bajor Gizi ugyanis egy percig sem átallotta magát butának mutatni, hogy aztán lassanként érzelgős-elkényeztetett, ügyesen manipulatív érvelésével lefegyverezze, s engedményre késztesse az általa mélyen megvetett Rákosit. Taktikájának eredményeképpen Vajda Judit (mellesleg Bajor Gizi első férjének özvegye) börtönbüntetését legalább átmenetileg megszakították, méghozzá olyan időben, amikor más, hasonlóan nobilis próbálkozások nemritkán tragikus kudarcot vallottak. (Nagyjából ez idő tájt lett öngyilkos a nagy Árgyél, azaz Somlay Artúr, miután dúsan dekorált színészfejedelemként sem sikerült közbenjárnia a kitelepített pályatárs, Déry Sári érdekében.)
A Bognár Mónika rendezte dokumentumdráma szinte mindvégig szerencsésen elegyítette a tárgyszerűséget a személyes hangvétellel, a családi legendárium történeteit a históriai megalapozottságú, levéltári kutatásokra támaszkodó múltidézéssel. Udvaros Dorottya mint Bajor Gizi egykönnyen hozta a szerepjátszó, hol bizalmasan mórikáló, hol vigaszra szoruló dívát, s Nagy-Kálózy Eszter ugyancsak fölényesen abszolválta a Márianosztra és Kecskemét börtöneit megjáró, törődötten is törhetetlen özvegyasszonyt. Mellettük Lázár Kati egy anekdotikus jellegű betét zsánerfigurájaként előhallatszódva adta bejáratott (poszt)szocialista tramplihangján a szadista s egyszersmind Bajor művésznőért rajongó fősmasszert. A narrátor erősen személyes, a szerző érzelmeitől - érthető okokból - korántsem mentes szövegét Fodor Tamás olvasta fel, ami ismerve a színész fanyar és könnytelen előadásmódját, különösen bölcs döntésnek ígérkezett. S valóban, egyetlen, pár percnyi részletet leszámítva, mely az Amerikába kivándorolt Vajda Judit utolsó éveinek megindító, ám menthetetlenül magánjellegű beszámolóját tárta elénk, a dokumentumdráma méltó emléket állított két rendkívüli asszonynak.
Kossuth rádió, július 22.
