A három gitár (John McLaughlin-Paco De Lucia-Al Di Meola)

  • m. l. t.
  • 1996. október 31.

Zene

Nekem azzal semmi gondom, ha egy zenekar pénzt akar keresni. Azzal sincs sok, ha újra összeáll. Teszem azt kiprésel egy albumot, ad hozzá pár koncertet, összejönnek a színházak, na bumm. Ennél többet is ártottak már ebben a szakmában.

Hogy október 11-én pillanatokon belül kétszer is megtelt a Sportcsarnok, az természetesen nem a gitártrióról szól, az egy nemzeti karakterű jelenség, amely huzamosabb feltárást kíván. ("Dögtemető" - mondják a szakmában.) Péntek este..., akár azon a 81-es friscói éjszakán, három rongyért belépőt lehetett váltani a mitológiába, ami egy elegáns hely. Mert tizenöt évvel ezelőtt mégiscsak mítoszt teremtett, ahogy ez a három gitáros egymásra (´78-tól ´80-ig Larry Coryell ült Al Di Meola helyén) és a flamencóra talált, ahogy félhangokból is értették egymást, mi meg csak elfeküdtünk, hadd simogasson a számok alól/mögül/fölül sugárzó áramlat. Technika, feeling, gyöngédség - dzsesszlemezek közül soha nem fogyott annyi, mint abból az éjszakából, bár ez tulajdonképpen lényegtelen.

És most megint, harmadszor is (a Friday Night... után két évvel készült még egy lemez Passion, Grace And Fire címmel) összeálltak, kipréselni és megutaztatni ezt az albumot. John McLaughlin, Paco De Lucia és Al Di Meola bizonyára még virtuózabb lett időközben, a flamenco új életet kezdett, elfeküdni mégsem tanácsos, mert azonnal aludni kell. Persze nem olyan unalmas a lemez, mint amilyen a koncert volt: rövidebbek, összefogottabbak a számok, kevésbé parttalanok az improvizációk, de abból az áramlatból csak egyetlen észrevétlen érintés, az örökzöld Manha De Carnaval maradt. Szegény John, szegény Paco, szegény Meola, mintha elhidegültek volna egymástól. Egymás mellett pengettek, akár egy Csehov-darabban.

m. l. t.

The Guitar Trio, Verve/PolyGram

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.