A nyomába szegődött (Rokia Traore)

publikálva
2000/21. (05. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nagyon szívesen elmondtam volna: az utóbbi két-három évben messze Rokia Traore volt a legüdvözítőbb afrikai felfedezettem. De nem kérdezte senki. Így hát nem kis aggodalommal indultam bécsi lemezbemutatójára: akkor most megeshet, hogy csak magamnak írok róla?

Nagyon szívesen elmondtam volna: az utóbbi két-három évben messze Rokia Traore volt a legüdvözítőbb afrikai felfedezettem. De nem kérdezte senki. Így hát nem kis aggodalommal indultam bécsi lemezbemutatójára: akkor most megeshet, hogy csak magamnak írok róla?

Hanem a Szene Wien megtelt, s ez megnyugtatott; aztán pár perc múlva már nem volt vitás, mit keresek ott. Rokia a Kanan Neni című új dalt énekelte éppen, mikor is kitört belőlem a lappangó egotrip. Azt gondoltam, ott a helyem, közöttük kellene Maliban élnem - szóval én Bécsből elindultam hazafelé, már az elején. Tulajdonképpen akár ez is lehetne ennek a cikknek a vége.

H

Hogy Rokia Traore tök ismeretlen Magyarországon, az csak félig teljesen gáz: mindössze három éve bukkant fel a francia rádió afrikai tehetségkutató versenyén. Annak nyerteseként vette fel első - Mouneissa című - lemezét, mely mindenféle populáris engedmény nélkül a hetedik lett a világzenei rádiósok év végi összesítésében (maga mögé engedve Rachid Tahát, a Värttinät, Manu Chaót, a Transglobal Undergroundot, a Fanfare Ciocarliát, a Deep Forestet, Goran Bregovicot, a Kocani Orkestart, hogy csak a felkapottabbakat említsem). És nem tudni, hogy az európai vagy a mali füleknek tűnt-e különösebbnek akusztikus hangzása, hiszen Rokia két olyan tradicionális hangszert hozott össze, melyeknek a harmóniateremtésben azelőtt nem volt dolguk egymással. A balafon (= xilofon) és a (három- vagy négyhúros, gitárszerű) ngoni is a jalik, a zenészek kasztjába születettek ősi hangszerei közül való, amúgy Rokiát csak módjával érintette meg a röghöz kötött zenei és társadalmi hagyomány. Diplomata apukáját kísérve, Szaúd-Arábiában, Algériában, Franciaországban, Belgiumban cseperedett fel. A családi lemeztárban a nyugat-afrikai népzenék mellett dzsessz, rock, rhythm & blues és klasszikus muzsika - még ha ezekről a multikulturális hatásokról kevésbé vallanak is Rokia dalai. Már egyetemre járt, társadalomtudományt tanult, amikor döntött végül: "Az én álmom mindig az volt, hogy közönség előtt énekeljek, nem pedig a hifi előtt, másokat utánozva, mint gyerekkorom óta." És pontosan tudta, mi jár a fejében, már csak a zenészeit kellett hozzá megtalálnia.

Rokia mentorai közül Ali Farka Toure emelhető ki; miként egy Folk Roots-interjúból kiderül, ő kezdettől tuti sikert szimatolt, s a Mouneissa felvételére is elkísérte: biztatni, nyugtatni - a körülményeken is akadt egyengetnivaló. Rokia ugyanis nem a technikai képzettségük, hanem a személyiségük és a ritmusérzékük alapján választotta ki társait, akik kissé megszeppentek a stúdióban - szóval menet közben át kellett szervezni a zenekart. Hát így. Most pedig már a másodikon is túl van, Wanita a címe, a nagyságrendjét két olyan klasszis közreműködése is jelzi, mint a gitáros/énekes Boubacar Traore és a korás Toumani Diabate, amúgy meg épp annyit tud, mint a Mouneissa. Az én negyvennégy évem a bluesos számok közben szokott kicsúszni alólam, a korábban említett Kanan Neni is ilyen.

H

Aki huszonhét éves korára minden előzetes nélkül két ilyen lemezt tud írni, az minimum zseni. És akiben ennyi a természetesség, a ragyogás és az elragadtatás, annak - megismétlem - mélyen ajánlott a közelében tartózkodni. Maliban, Bécsben vagy jobb híján a lemezjátszó előtt, a mi országunkban. Mert ha egy európai sztár azt mondja, hogy "jó veletek itt", az azt jelenti: showbusiness. Rokia szavaitól pedig egyenest zavarba kellett esni: mégiscsak, ugye, milyen mamlasz dolog ilyesmit elhinni...

Mit lehet ilyenkor csinálni?

Rokia ilyenkor táncolni szokott, ami egyfelől a csúcspont, másrészt a zenéjéhez hasonlatosan öntörvényű. Megint úgy fest, szigorúan folklór, márpedig Rokia találta-keverte így ki a mali dobtáncok és az európai kortárs stílusok mozdulataiból.

Különös, mintha ennek a lánynak a nyomába szegődött volna Afrika. És Bécs. És már az elején, amikor hazaindult:

Marton László Távolodó

publikálva
2000/21. (05. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...