Lemez: Sutty, beszippant (Truco & Zaperoko, fusión caribeua)

2000. május 25.

Zene

Miközben a World Circuit kiadó kubai Buena Vista... sorozata megvalósította a 70-80 éves Ibrahim Ferrer és Rubén González, Eliades Ochoa és Compay Segundo ifjúkori álmait, a világ(zene) figyelme újra a partvonalra került, puritán folkos stílusok felé fordult. Ez jó, de természetesen nem kell, hogy azt jelentse: a harsányabb, táncosabb salsa már kevésbé játszik.

Truco & Zaperoko: fusión caribe–a

A szembeállítással persze csínján kell bánni, hiszen a salsa "gyűjtőnév" inkább, mintsem egy szuverén jegyekkel bíró irányzat. Jelentése nagyjából a mártással azonosítható, szóval az ízesítési, feldolgozási módok közt kell számba -na jó: a szánkba - venni.

A folkos kubai és Puerto Ricó-i zenék az amerikai big bandek fazonjához igazították magukat New York latin negyedeiben - nagyjából így született a salsa a negyvenes években. (Ez a befolyás ugyanakkor kétirányú volt: a bebop létrejöttében például a kubai bata dobok ritmusa érhető tetten.) De amit játszottak, az mégiscsak megmaradt sonnak, bolerónak, cha cha chának, mambónak vagy rumbának, ezért mondhatta Celia Cruz, hogy "a salsa nem más, mint az összes kubai ritmus közös neve".

A salsazenekarok két pillérét a népes ritmus- és fúvósszekció alkotta, közöttük a bőgő és a zongora képezte a hidat, azt aranyozta be az énekes Celia Cruz (+ a többi klasszis: Ismael Rivera, Eddie Palmieri, Willie Colon, Ruben Blades).

Miként a latin zenék általában, mostanság újra topon van a salsa. A forradalom, az embargó és az emigráció ugyan nem vált előnyére, de azért Kubában is maradt ajánlanivaló, így például a Los Van Van, az Irakere, az Orquestra Revé vagy a Sierra Maestra. New Yorkot teljesen ellepte, külön rádiója van; erős a párizsi és a londoni felhozatal, és természetesen Japán sem bírná ki egy valamirevaló salsabanda (Orquestra de la Luz) nélkül.

A képen látható Truco & Zaperoko Puerto Ricóból való. (Puerto Ricóban nagyon erős a Rykodisc; pár hónappal korábban Jimmy Bosch kiváló Salsa Duráját hozta ki, Chucho Valdés, Ricky González, David Sánchez és egyéb legendák közreműködésével.) Ez a zenekar két veterán zenekar történetesen: míg a Héctor Valentin vezette Los Pleneros del Truco konzekvensen régi vágású, addig a Zaperoko azzal tűnt ki, ahogy a tradicionális ritmusokat avantgárd dzsesszbe ágyazta a nyolcvanas években. Azt olvasni ez utóbbi tagjairól, kábé lefedik a helyi Who´s who in Salsa?-t. Tizenhat muzsikus orgiája teszi hát több mint vonzóvá a fusion caribe–a albumot: ez a sűrű és önfeledt karnevál sutty, beszippant, akár egy újratekercselt Rakéta porszívó. (Bocsánat, nekem sajnos recenziót kell írni.) Még jó, hogy előkerül a Conchita és a (Buena Vistá-s) El Cuarto De Tula: legalább egy kis kapaszkodó. Akik jártasabbak a salsában, még elmondhatják közben: az uralkodó dalforma a melodikus plena - egy szál gitárral a farmerek énekeltek efféléket valamikor a napi meló után. De erre tényleg csak az figyeljen, aki nem bír magán kívül lenni.

Marton László Távolodó

Palm Pictures/Ryko Latino/MCD, 1999