Zene

A rokokósan szertelen hangszerelési stílusáról könnyen beazonosítható kanadai-amerikai popzenész a mai napig az egyik legmarkánsabb hangú dalszerző az ezredforduló környékén becsöngetett fiatal tehetségek közül. Rufus Wainwright az utóbbi időben elkanyarodott kissé a maga színpompás, pazarul berendezett világától: frivol slágerek helyett előbb operát (Prima Donna), majd az édesanyja emléke előtt tisztelgő komor gyászlemezt (All Days Are Nights: Songs For Lulu) írt. Friss albumán, az Out Of The Game-en azonban ismét a derűs popszámoké a terep - ennek megjelenése alkalmából beszéltünk vele telefonon.

Négy zenekar - hármuk igazi veteránokból álló, kipróbált alakulat, míg a negyedik fiatal tagokkal reciklál egy húsz évvel ezelőtti stílust, és meglepő módon még jól is áll neki - négy erős lemez, négy betöltött hely 2012 legjobb metállemezeinek képzeletbeli listáján.

még nem hallottunk ilyen erős nyugat-afrikai fúzióban, de az semmi a román cigányzenét játszó New York-i japánokhoz képest. Komolyan (és máris) mondom.

"Mi lehetne komolyabb, mint a házasélet? A házasság az élet legkomolyabb történése, és az ilyen egyesülés szent örömét még átéltebbé teszi a gyermek érkezése. Ám az életnek természetesen mulatságos oldala is van, és én ezt is bevittem a műbe, élénkítésül. De azt akarom, hogy a szimfóniát komolyan vegyék..."

Nemrég jelentette be az LGT, hogy jövőre újra koncertet adnak – s nem is ők az egyetlen zenekar, amely hosszabb-rövidebb tetszhalál után új életre kel.

"Odaadnám Bach összes Brandenburgi versenyét Massenet Manonjáért, s azt gondolnám, hogy jó vásárt csináltam" - fogalmazta meg frappírozóan merész nézetét az alig pár hete e rovatban emlegetett Sir Thomas Beecham, s mi most, a hét végén ellenőrizhetjük az angol karmesterlegenda esztétikai szemmértékét.