Lemez

Kábító kotyvalék

Torche: Harmonicraft

  • - kovacsm -
  • 2012. május 17.

Zene

Játsszuk azt, hogy 1992 van! A Nevermind sikerétől vérszemet kapott multikiadók habzó szájjal vásárolják fel a független színtér szakadt rockzenekarait. A Torche új nagylemezét már az egyik óriás adja ki. A Melvins gitárhangzását a Jane's Addiction dallamaival keverő miami bandát a következő Nirvanaként ünnepli a sajtó. Amerikában a Van Halen, Európában a Faith No More előzenekaraként turnéznak. Klipjeiket egyaránt játssza a 120 Minutes és a Headbangers Ball, hamarosan az MTV napközbeni egyvelegébe is bekerülnek. Egyesek az alternatív kategória Grammy-jelölését sem tartják kizártnak, Billy Corgan pedig a haját tépi, amiért megjelent a lemez, amit ő Siamese Dream címmel csak jövőre készül kiadni...


De nincs 1992. A nagy kiadóknak eszük ágában sincs lökött underground rockerekkel bíbelődni, van elég bajuk anélkül is. A Torche harmadik albuma ismét független cégnél jött ki, és a Van Halen helyett a C.O.C.-vel meg a Black Cobrával turnéznak, nem éppen arénákban. Nem a grunge-divat titánjai ők, csak egy kispályás metálzenekar a kilencvenes éveket idéző hangzással és egy tökéletes új lemezzel. Így utólag persze könnyű összeeszkábálni valamit a Nothing's Shocking, a Badmotorfinger és a Copper Blue legjobb pillanataiból, de a Harmonicraftban nem is ez a mutatvány. Hanem az a teli szájjal vigyorgó vitalitás és vehemencia, ami a masszív döngölés, az üveghangú gitárdallamok és a szállós-nyúlós refrének zagyva kotyvalékából sugárzik. A két évvel ezelőtti minialbum letisztult hangvétele után visszatértek a zavarosabb megfogalmazásokhoz. Ahogyan a gyönyörű borító kábult csúfsága fityiszt mutat a manapság menő, cizelláltan pszichedelikus lemezborítóknak, a zene is ellentmond mindennek, ami kitervelt és nagyigényű. És ennek semmi köze 1992-höz, a grunge-hoz vagy a Nirvanához. Régebbi dolog ez, még Chuck Berrytől és Bo Diddleytől jön: rock a neve. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy ma már nincs is, pedig van.

Volcom, 2012

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.