"Duponchel, az Opera igazgatója belement, hogy meghallgassa a Benvenuto szövegkönyvét, és úgy tűnt, tetszik neki, ugyanis arról lelkendezett, hogy az operát nem a zene miatt tűzi műsorra, ami úgyis nevetségesen idétlen lesz, hanem a szövege miatt, amit elbűvölőnek talált. Próbára is bocsátotta a darabot. Sosem felejtem el e három hónap borzalmait... Amikor nekiláttunk a zenekari próbáknak, a muzsikusok, akiket hatása alá vont Habeneck karmester gorombáskodása, éber tartózkodással kezeltek engem. De ők legalább tették a dolgukat, amit Habeneckről aligha lehet elmondani... Mire azonban az utolsó próbákig elértünk, a zenészek már több tételért is valósággal lelkesedtek. [...] Egyesek azonban megőrizték a függetlenségüket, így például azok ketten, akik a második felvonás fináléjában a szólamuk helyett a J'ai du bon tabac kezdetű közismert dalt húzták, abban a reményben, hogy a karmester kegyeibe férkőzhetnek. Ehhez hasonló csirkefogókkal a színpadon is találkoztam. Ugyanebben a fináléban, mikor is elsötétül a színpad, és az éjszakai Piazza Colonnát álarcosok tömege lepi el, a férfi táncosok azzal szórakoztak, hogy a női táncosokat csipkedték, és amikor amazok sikongatni kezdtek, ők is sikongattak, hogy ezzel hozzák kellemetlen helyzetbe az énekelni próbáló kórust. [...] Aztán sor került az előadásra. A nyitányt rendkívül megtapsolták - a többit példás pontossággal és energiával pfujolták végig."
Hector Berlioz emlékezett vissza a fenti szavakkal művészettörténeti érdekű (lásd képünkön!) operája, a Benvenuto Cellini 1838-as párizsi bemutatójára, s mi tagadás, a nyitány és a műegész népszerűsége között azóta is fennáll némi eltagadhatatlan szintkülönbség az overtűr javára. Így ez a gyakran játszott koncertszám indítja majd a héten a Nemzeti Filharmonikus Zenekar programját is, amely utóbb Schubert "Nagy" C-dúr szimfóniájával fog dicső véget érni (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, április 20., fél nyolc). E két alkotás között pedig Kocsis Zoltán vezényletével és a horvát Lovro Pogorelich szólójával a zongoraverseny-irodalom egyik legnépszerűbb tétele szerepel majd: Rahmanyinov 2., c-moll zongoraversenye, amely olyannyira közkedvelt, hogy szerdán a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjének középpontjában is felhangzik (Nemzeti Hangversenyterem, április 25., fél nyolc). A múlt századfordulón ősbemutatott concerto egyébiránt a gyógyulás csodája: kilábalás a mély depresszióból és a komponálási görcsből, amely I. szimfóniájának kudarcát követően majd' három esztendőre lebénította az ifjú Szergejt. Egy további, élettörténetileg is értelmezhető orosz versenymű ígérkezik még e hétre, éppenséggel a Pannon Filharmonikusok koncertjén: Sosztakovics I., a-moll hegedűversenye (Nemzeti Hangversenyterem, április 21., fél nyolc). A mű, amely a múlt héten itt emlegetett zsdanovi kiátkozás táján kezdett alakot ölteni, ám csupán évekkel később, 1955-ben jutott el a bemutatásig, ezúttal Baráti Kristóf szólójával ékeskedik majd.
S végezetül: Chopin-maratonja és tavalyi emlékezetes Liszt-koncertje után Bogányi Gergely csütörtökön mint Beethoven-játékos ül elénk a kiadósnál is kiadósabb programmal: a Pathétique-től a Hammerklavierig pergeti ujjait (Nemzeti Hangversenyterem, április 26., fél nyolc).
