Lemez

World music: belgákat

Zene

még nem hallottunk ilyen erős nyugat-afrikai fúzióban, de az semmi a román cigányzenét játszó New York-i japánokhoz képest. Komolyan (és máris) mondom.

 


 

Zita Swoon Group: Wait For Me Az antwerpeni Stef Kamil Carlens, miután 1993-ban kiszállt a dEUS-ból, új vállalkozásba fogott: előbb A Beatband (1993), aztán Moondog Jr (1995), majd végül Zita Swoon (1997) névvel. Ez utóbbival kétszer is járt nálunk, immár "a flamand kultúra nagyköveteként", ugyanakkor erre viszonylag ismeretlenül. Pedig lerakott már az asztalra egy tucat korongot, melyek némelyike "csak" valamelyik filmes-táncos kollaborációjuk hangdokumentuma, de a többi a "nagy belga bumm" legtutibb produkciói közül való volt. Az A Band In A Box cíművel például nem tudok betelni.

Ahogy ezzel a Wait For Me-vel sem fogok. Ennek az áll a hátterében, hogy egy antwerpeni szervezet jóvoltából Carlens tavalyelőtt Burkina Fasóba látogatott, ahol összejött a balafonos Mamadou Diabatével és Awa Démé énekesnővel. Mindketten nettó griók, mégpedig abból a hardcore fajtából, akik a falujukban ragadtak, és soha nem próbáltak meg "érvényesülni", hanem a helyiek életét éneklik meg, a mindennapos szomjúsággal és éhséggel, s hozzá a kilátástalan menekülésvággyal.

Carlenst, aki mindig is kereste a helyét Afrikában, azonnal a mélyére szippantotta Démé nyers éneke és Diabaté elragadtatott balafonjátéka. Ha csupán arról lenne szó, hogy a nyugat-afrikai manding zene példásan belesimul a Zita Swoon Group bizarr hangoltságú rhythm and bluesába, szerintem akkor is odáig lehetnénk, de ez az album jóval több annál. Az a gyanúm, hogy egy olyan projekttel van dolgunk, amely messze túlmutat önmagán. Nemcsak az európai és afrikai zenék összeolvadására kirívó példa, de arra a felkavaró mágiára is, amitől csak les az ember, és ami nagyon ritkán szokott összejönni egy zenekar pályafutásában. Ráadásul a Sababu "az év száma". (Crammed Discs, 2012)


 


 

Amadou & Mariam: Folila Amadou és Mariam a hetvenes évek közepén találkozott a bamakói vakok intézetében. 1980-ban összeházasodtak, és úgy döntöttek, hogy zenészként boldogulnak ezután. Előbb helyben próbálkoztak, de ott nem futotta többre néhány alkalmi kazettánál, úgyhogy továbbálltak, tettek egy kört Burkina Fasóban, aztán a felkapottabb Elefántcsontparton. Lényegében igencsak mérsékelt sikerrel tették a dolgukat úgy húsz éven át, mégsem hagyott nyomot rajtuk semmi megkeseredettség. Sőt. Amikor a kilencvenes évek végén végre befutottak Párizsban, pont azzal tűntek ki, hogy milyen mosolygós és feldobott változatban játsszák a maguk - hetvenes évek nemzetközi tánczenéjén szocializálódott - mali bluesát. Onnantól aztán felgyorsult a pályájuk, és miután Manu Chao és Damon Albarn is tolni kezdte a szekerüket, meg nem álltak az addigi csúcsuknak számító 2008-as Welcome to Mali című albumig.

A napokban megjelent Folila még annál is mélyebbre hatolt volna Maliban, eredetileg úgy ugrottak neki, hogy egy nemzetközi és egy mali változatot is készítsenek belőle. Az előbbit nagyrészt New Yorkban. Így került képbe Santigold, aztán Tunde Adebimpe és Kyp Malone a TV On The Radióból, Nick Zinner a Yeah Yeah Yeahsből, Jake Shears a Scissor Sistersből, Theophilus London az Antibalasból, továbbá Amp Fiddler és... most ugrunk, a francia Bertrand Cantat, a tavalyelőtt megszűnt Noir Désir énekese, aki rendületlenül járja a maga poklát azóta is, hogy 2007-ben (Marie Trintignant halálos kimenetelű bántalmazásáért) kiszabadult a börtönből. Ő több számban is jelen van, és több mint meggyőzően.

A mali verzióból aztán persze nem lett semmi, illetve annyi lett, hogy Bassekou Kouyaté ngonija és Toumani Diabaté korája beszivárgott némelyik nemzetközi számba. De nem hallani, hogy különösebb feltűnést keltenének ott. Ez a lemez nem róluk, nem a misztikus-időtlen Maliról szól, hanem annak a globális színtéren is ragyogó, kellemesen trendi, de számomra túl könnyedén fogyasztható csillagáról. (Because Music, 2012)


 


 

Sanda Weigl: Gypsy In A Tree Sanda Weigl az ötvenes években született Bukarestben, ahol az utcán éneklő romák dalain nőtt fel. Az úgy volt, hogy amikor a házukkal szemközti rendőrségre bevittek egy romát, odasereglett a családja, és addig énekelt, amíg ki nem engedték. Sanda amúgy nem cigány, hanem zsidó családba született, de ez is elég volt ahhoz, hogy odébb kelljen állniuk 1961-ben. Berlin keleti felébe költöztek, ahol Sanda nagynénje (és Bertolt Brecht özvegye), Helene Weigel élt. Aztán hamarosan felemelkedett a berlini fal.

Szóval Sanda Kelet-Berlinben töltötte az ifjúságát, ott szívta magába a Brecht és Weill-dalok, majd a rockzene szabadságának a levegőjét - amíg le nem csukták két és fél évre, amikor is az orosz tankok prágai inváziója ellen tiltakozott. Kelet-Berlinből ezután Nyugat-Berlinbe vezetett az útja, ahol a Schiller Színháznál kapott munkát és férjet, a híres színész-rendezőt, Klaus Pohlt. Dolgoztak Robert Wilsonnal is, akinek a segítségével New Yorkba telepedtek 1991-ben. Az ottani avantgárdra akkor éppen nagy befolyással volt a kelet-európai zsidó és cigány zene, úgyhogy Sanda hamar megtalálta a helyét - első lemezén, a Gypsy Killeren többek közt Anthony Coleman és Marc Ribot kísérte. A most megjelent Gypsy In a Tree című pedig a New York-i underground sokat látott japán zenészeivel készült. Zongora, bőgő, gitár, dob, klarinét, tuba, lényegében egy dzsesszzenekar. De úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy japán dzsesszzenészek játsszák a tradicionális román cigánydalokat. Az isten sem érti, hogy van ez, de jól hallhatóan: tökéletesen... (Oriente Musik, 2012)

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.