Lemez

Álommunka, szellemtörténet

School Of Seven Bells: Ghostory

  • - minek -
  • 2012. április 9.

Zene


A SVIIB fél évtizedes pályafutása alatt bizonyította, hogy nemes nyersanyagok kreatív és ihletteli felhasználásával érvényes és élvezetes zenéket képes létrehozni. Az átlagosan kétévente publikáló New York-i formáció eddig valamennyi albumával képes volt meglepetést okozni, s idővel a fokozott várakozásoknak is eleget tenni. Az erőt és energiát kellő adag shoegaze-pszichedéliával és csaknem tánczenei alapokkal elegyítő 2008-as Alpinisms (tán még mindig a legerősebb albumuk) után szinte logikus lépés volt a 2010-es Disconnect From Desire letisztult harmóniákkal és ezzel együtt izgalmas tónusváltásokkal operáló, az éteri és a goth/dark hangulatok között hintázó, ambivalens szerelmes dalokban gazdag lemezanyaga. Azóta a SVIIB némileg megfogyatkozva folytatja a munkát. A zenékért felelős gitáros-gépkezelő Benjamin Curtis mellett csupán az egyik Deheza lány, Alejandra maradt: ikernővére, Claudia ugyanis még 2010 októberében személyes okokra hivatkozva elhagyta a társulatot.

Friss lemezüket, a Ghostoryt hallgatva úgy tűnik, kiválása nem viselte meg a duóra fogyatkozott zenekart - technikailag legfeljebb az jelentett pluszfeladatot, hogy Alejandra hangjából kellő elektronikus kezeléssel, visszhangosítással varázsolják elő a korábbi albumaikra jellemző, már azokon is erősen effektezett, sokszor egész kórusnak hallatszó csajduóhangzást. A takarékos, háromnegyed órás zeneanyag úgy mutat egységet, hogy közben kifejezetten gazdagnak és változatosnak is tűnik. Többször lephetnek meg minket szokatlan stiláris váltások, s Curtis a jeles elődökön kívül már korunk trendibb tánczenéire is kikacsint egy-egy vaskosabb, pufogó basszussal terhelt, ritmikus lüktetés képében. A shoegaze és a dreampop (no meg a goth-wave) hagyomány végtelen kincsesbányájának kitermelése természetesen itt is folytatódik - a SVIIB sosem titkolhatta rajongását nyolcvanas-kilencvenes évekbeli jeles elődei iránt.

Ennek dacára mégsem mondhatjuk, hogy csakis Cocteau Twinsszel kelnek és My Bloody Valentine-nal fekszenek: annál azért szélesebb körű az érdeklődésük, másrészt bőven eljutottak arra a szintre, amikor erős, saját stílust teremtve legfeljebb önismétléssel lehetne őket vádolni - de itt meg még nem tartanak. A szárnyaló, izgalmas hajlításokkal teli női vokál, a csilingelő gitár, a szintiszőnyegek és a gépi ritmika kombinációjából még mindig ki lehet hozni kellemes meglepetéseket - mint amilyen például a Love Play álompop/dubstep hibridje, ami sokkal jobban esik a fülnek, mint amilyen morbidan hangzik. A Low Times formájában pedig egyértelműen a tán legtáncolhatóbb SVIIB-darab született meg - a Semptiternal/Amaranth logikus folytatásának tűnik, erős Curve-hatásokkal plusz finoman bugyborékoló savazással, ráadásul kifejezetten érdekes váltásként hat a klasszikus posztpunkban gyökeredző, önmagában is pattogásra késztető Lafaye után. Külön érdem, hogy a lendület és a változékonyság a lemez végéig kitart - ebbe a sorba például a Show Me Love lassan lüktető hangulatzenéje és a záró, az MBV Soonját gitártémájában is megidéző hommage (When You Sing) is bőven belefér.

Full Time Hobby/Neon Music, 2012


Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.