Átmentve

szerző
m. l. t.
publikálva
1998/8. (02. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az a telt ház, szóval az a tizenkét-tizenhárom ezer, aki a belépőjét kipengette, igazán rászolgált arra a kegyes csúsztatásra, hogy - majd idővel - egy Zeppelin-koncertre emlékezzen vissza. Jimmy Page és Robert Plant pediglen éppen annyi elismerésre szolgált rá, mintha húsz évvel ezelőtt jártak volna erre.

Az a telt ház, szóval az a tizenkét-tizenhárom ezer, aki a belépőjét kipengette, igazán rászolgált arra a kegyes csúsztatásra, hogy - majd idővel - egy Zeppelin-koncertre emlékezzen vissza. Jimmy Page és Robert Plant pediglen éppen annyi elismerésre szolgált rá, mintha húsz évvel ezelőtt jártak volna erre.

Arab meg indiai muzsikusokat ígért a Népszabadság, és bár felpörögtem ettől, most már nem bánom, hogy csak így négyesben. Az uraknak igazuk volt: mégiscsak snassz lett volna, ha csak úgy lereprózzák a három évvel ezelőttit. Azzal az erővel akár azt is mondhatnák magukról, hogy ők a Led Zeppelin.

Ez így korrekt. Új számokat írtak, mi mást akarhatnának megmutatni a közönségnek. Amelyről, persze, tudni lehet, leginkább az egykori Zeppelin-számokra vár. Innen már csak jó ízlés meg arány dolga, miként érvényesül e "kiegyezés".

Részemről rendben. Nem gondolom a hamarosan megjelenő Walking Into Clarksdale-ről, hogy a kedvenceim közé emelem, más kérdés, az utolsó Zeppelin-lemezekre sem emlékszem olyan könnyű szívvel. De akkor is. Jimmy Page és Robert Plant a Budapest Sportcsarnokban anélkül tudott "átmenteni" egy legendát, hogy sárossá vált - hogy sárossá váltak - volna. Márpedig korántsem csak a repertoárról van szó. Hanem arról, hogy a Zeppelin játszott így: koncertről koncertre újraértelmezett, alkalmasint egymásba csúsztatott számokkal. (Jé, hová tűnt a Whole Lotta Love, hopp, hogy kerül ide a Stairway To Heaven? - erre gondolok.) Miközben, mondom - jó ízlés meg arány dolga -, meg lett kapva a magunké.

Az ucsó szám ment, amikor visszaindultam a szerkesztőségbe. A lépcsők mélyén egy fiatalember üldögélt, onnan már nem nagyon hallhatott, meg amúgy is be volt tépve szegény. "Erre vártunk egész életünkben" - ezt dünnyögte újra és újra.

Bizony.

m. l. t.

szerző
m. l. t.
publikálva
1998/8. (02. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...