Koncert

Az álom élet

A Tindersticks Budapesten

  • - minek -
  • 2012. június 17.

Zene

Nem lehetünk eléggé hálásak azért, hogy végre - vagy két évtizedes, azért megszakításoktól sem mentes pályafutásuk során először - Budapesten koncertezett a legendás, eredetileg nottinghami kollektíva. Pedig egyszer már úgy tűnt, minden remény elveszett:

hat sikeres lemez elkészülte után előbb köhögni kezdett a gépezet, majd egy utolsó, 2006-os koncertet követően tartós hibernálásba kerültek. 2008-ban azután Stuart Staples énekes-gitáros dalszerző és még két alapító tag (Dave Boulter billentyűs/mindenes és Neil Fraser gitáros) újraalakította a Tinderstickset. Azóta már három lemezt is készítettek, közte a legutóbbi, idén februárban kijött The Something Rain címűt, ami jóval több puszta értékőrzésnél: túlzás nélkül állíthatóan a kilencvenes években készült klasszikusokhoz is mérhető, a legszebb hagyományokhoz méltó albumot raktak össze megannyi erős, varázsos hangulatú számmal.

Mindez biztató előjelnek is tűnhetett, hiszen a budapesti koncertjüket, akárcsak az egész turnét, a friss lemez promotálásának szentelték. Ehhez képest az első blokk a régi jó számokból áll - köztük az első, 1993-as albumról elővarázsolt Blood, az eredetileg 99-es If You Looking For A Way Out vagy a Dicks Slow Song a legendás Curtainsről. Ezzel - amellett, hogy perfekt hangulatba hozza a produkcióra amúgy is kiéhezett közönséget - a zenekar meg is világítja a műsor összeválogatásának logikáját. Csak a patinás darabok vagy a legújabbak játszhatnak - előbbiek tökéletesen jelölik ki az új album dalainak helyét a mind terjedelmesebb életműben.

A produkció kiérleltsége, a zenekari tagok kvalitásai, az egyes számok hangszerelésében és az egész program megszerkesztésében megmutatkozó, kellő érzékenységgel és persze hibátlan zenei érzékkel átitatott profizmus - minden adott a sikerhez. Ennek megfelelően a bő másfél óra úgy telik el, hogy a publikum tátott szájjal, de leginkább ringatózva figyeli, amint a színpadon új életet lehelnek a már lemezen is erősnek tűnő dalokba. Az elegánsan öregedő, most éppen decens középkori úriembert alakító Staples orgánumáról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy igazán markáns lenne - de ez csak a látszat! Amikor, többnyire behunyt szemmel, néha gitárját pengetve belefog a dalok strófáiba, szemét-fülét hegyezi mindenki. Neil Fraser gitáros látszólag puritán, de hatásos, a dalokban rendre központi jelentőségű akkordbontogatásai, David Boulter billentyűfutamai, valamint a vibrafon- és harangjátékszerű ütőhangszerekből kicsiholt hangjai és a több mint óramű-pontosságú alapok (a billentyűket is kezelő Dan McKinna basszer és a zseniális dobos, Earl Harvin főszereplésével) tökéletes audiokulisszát szolgáltatnak - s ki ne hagyjuk a hatodik zenekari tagot, a kiváló szaxofonos Terry Edwardsot sem. Többnyire inkább lassú vagy középtempós, csak ritkán begyorsuló dalokat játszanak: rockból, sanzonból, bluesból, soulból, (krimi)dzsesszből építkező, de már első hallásra is tökéletesen szervültnek tűnő zenéjük szó szerint lebilincselő, a bölcsen szomorkás dalszövegek pedig ott kopogtatnak az agyban. Az új dalok (a Show Me Everythingtől a Slippin' Shoesig) tényleg elbűvölőek, s mikor zajos siker után előjönnek a feszített esti program miatt is rövidre szabott kétszámos ráadásra, még megkapjuk a tündéri I Know That Lovingot is. Annyi biztos: megcsinálták az esténket.

A38 hajó, május 12.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.

Demagógiára demagógia

Belátom, a politikusoknak nehezebb hallgatniuk, mint az egyszerű halandónak, mivel tőlük folyamatos reakciót vár el a választóközönségük. Különösen akkor, ha „helyzet” adódik, például amikor a kormány kellemetlen intézkedésekkel traktálja a népét. Még akkor is, ha hatalomra kerülve maguk is hasonló lépé­sek­re kényszerültek volna, pedig ilyenkor talán bölcsebb volna hallgatni.