Zene

Hát igen: szem és fül kell ehhez is, pedig nem bonyolult. Goldoni darabjában a fiatal Anzoletto, a tehetséges mintarajzoló Pétervárra készül, mert, mint mondja, "mindent látok, ami itt történne velem. Másra vágyom. Meg aztán ez itt zavaros kor, és nem lehet tudni, hogy mi lesz a mi szakmánkkal." Ez a karnevál végi éjszaka tehát a búcsú ideje, Sáry László zenéje erről szól leginkább - a darab pedig Goldoni búcsúja Velencétől.

A romantikus nevű Nagy Budapest Törzsasztal Budapest könyvek című sorozatának első kötete pompás felütés, lévén igazi kuriózum: Tarján Vilmos gettónaplója most jelenik meg először.

Ami Sir Frank Kermode-dal megtörtént, az minden tudós rémálma. Az angol irodalomtudós valamikor a kilencvenes években lakást cserélt. Bedobozolta hírneves könyvtárát és kéziratait, összecsomagolta a holmiját, kiürítette a bútorait, kiselejtezte a fölösleget, és várta a költöztetőket. A szemetesek azonban balszerencsére előbb érkeztek, mint a bútorszállítók, és az akkor közel nyolcvanéves tudós - sietségből vagy szórakozottságból - rájuk bízta legendás könyvtárát, ami annak rendje-módja szerint megsemmisült a szeméttelepen.

Bár nagyon igyekeztem, mégsem állíthatom, hogy minden ízében megértettem Kempelen tudománytörténeti jelentőségét, azt azonban biztosan nem felelőtlenül állítom: igaza van egyik életrajzírójának, dr. Tarnóczy Tamásnak, amikor Kempelent humanistának mondja a polihisztor Az emberi beszéd mechanizmusa, valamint a szerző beszélőgépének leírása című alapvetése elé írott bevezetőjében.

Nyolc kis kritika

Nem, nem a vasorrú bába anime verziójáról lesz szó, habár a semmiből új lemezét az asztalra csapó Yoko Onótól azért bent maradt a levegő.

Tom Jenkinson, alias Squarepusher egyike az utóbbi bő évtized legtudatosabb, egyben legkreatívabb zenekészítőinek. Amikor a kilencvenes évek közepén elkészítette első felvételeit (bemutatkozó anyagait, két 1994-es maxiját még Tom Jenkinsonként szignálta), a szerencsés, avatott keveseknek rögvest leesett az álluk.

Mihez kezdenek egy zsáner jeles képviselői az általuk is reprezentált műfaj általános kifulladása után? A stoner rock élharcosai leginkább a megszüntetve megőrzés gyakorlatával bíbelődnek.

Hermann von Loewenich, a Bajor Evangélikus Egyház püspöke bő tíz évvel ezelőtt Protestánsok egyház nélkül címmel nagy visszhangot keltő cikket írt (Lutherische Monatshefte, 1996. november). A dolgozatban a korábban negatív konnotációt hordozó "kultúrprotestáns" fogalmát kifejezetten pozitív értelemben használta, kisebb részben a társadalom véleményformáló (gazdasági, politikai, művészeti) elitjének lutheránus kötődésű tagjaira vonatkoztatta, nagyobb részben azokra a "lelki protestánsokra", akik egyházi kereteken kívül keresik a maguk evangéliumi hitét.

A 2005-ös - fiatal filmkészítőknek kiírt - Pécsi Nemzetközi Filmünnep fődíjas (Arany Benjámin), 2004-ben készült alkotása íme eljutott a "rendes" moziforgalmazásba is. Sőt, van hozzá egy kísérőfilm is: Csáki László Hajnóczy Péter novellájából forgatott rövidfilmje, A hangya és a tücsök (erről lásd keretes írásunkat).

Egy igaz történet... Pusoma Dénes kálváriáját aki akarja, ismerheti. A kellő terjedelemben pertraktálta a maga idején a sajtó, s nem olyan rég (2004-ben) dokumentumfilm is készült belőle (Komenczi Norbert munkája, a Daráló). Jelen mű értékeléséhez kénytelenség átismételni - egyébként is, jobb az ilyet nem elfelejteni, evidenciában tartani. Persze nem mintha annyira extrémül egyedi lenne...

Nyolc kis kritika

A több mint félszáz (többnyire) élő produkciót kínáló fesztiválprogramból a recenzens egyéb koncerttudósító feladatainak ellátása miatt csak csipegetni tudott, benyomása van, összképe nincs. A Tavaszi Fesztivál kellős közepébe szervezett rendezvényen a koncertek mellett filmvetítésekre és egy speciális, csoportosan elkövetett audiovizuális szőnyegbombázásra is sor került (Share), melynek során "dugjuk össze, amink van" (laptopok, kábelek, kütyük) alapon szervezett, a brigádszellem és az alkotómunka összeegyeztetését heroikusan megkísérlő akcióra láttunk példát.

Valamiért - nyilván merő lustaságból - hajlamosak vagyunk akként számon tartani, hogy a kisközösségi jófejfesztivál tipikusan cseh találmány, de illik említeni szinte ugyanazzal a lélegzettel Emir Kusturica nevét is, gyorsan hozzátéve, hogy nem véletlenül, hisz a majsztor a FAMU-n (Filmová a Televizní Fakulta Akademie Múzickych Umení v Praze) tanulta a filmkészítést, épp akkor, amikor arrafelé pont ez a módi járta. Ha most is ilyesmivel hozakodnánk elő, biztos nem járnánk messze az igazságtól: a falusi vasúti bohóckodás kétségkívül nem esik messze mondottak működési területétől.