Kötél a szalag végén - Ragályi Elemér: Nincs kegyelem (film)

Zene

Egy igaz történet... Pusoma Dénes kálváriáját aki akarja, ismerheti. A kellő terjedelemben pertraktálta a maga idején a sajtó, s nem olyan rég (2004-ben) dokumentumfilm is készült belőle (Komenczi Norbert munkája, a Daráló). Jelen mű értékeléséhez kénytelenség átismételni - egyébként is, jobb az ilyet nem elfelejteni, evidenciában tartani. Persze nem mintha annyira extrémül egyedi lenne...

Egy igaz történet... Pusoma Dénes kálváriáját aki akarja, ismerheti. A kellő terjedelemben pertraktálta a maga idején a sajtó, s nem olyan rég (2004-ben) dokumentumfilm is készült belőle (Komenczi Norbert munkája, a Daráló). Jelen mű értékeléséhez kénytelenség átismételni - egyébként is, jobb az ilyet nem elfelejteni, evidenciában tartani. Persze nem mintha annyira extrémül egyedi lenne...

Egy tapasztalt filmes... Ragályi Elemért mint operatőrt gyakorlott mozizóknak szükségtelen bemutatni - mondjuk jelen műve kapcsán talán Xavier Koller 1990-es A remény útja című filmjét mégis érdemes megemlíteni (bár a bánat tudja, hogy kitart-e tizenhat évig annak a hatása), hiszen a svájci rendező ugyancsak egy szomorú végű true storyt vitt anno vászonra... A filmrendező Ragályi (Csudafilm) talán inkább előzetes befogadói félelmeink miatt lehet érdekes - bár az igazságnak tartozunk annyival, hogy szóba hozzuk egy alig több mint tízperces televíziós rövidfilmjét, a Gyógyító játékot, ami sérült gyerekek mozgásjavító játszóházáról szól.

Pusoma Dénes egy 1994-ben elkövetett gyilkosság (idős asszonyt öltek meg valahol a Mátrában) okán került a rendőrség látókörébe. És megtetszett. Annyira ideális gyanúsított volt - sokszorosan hendikepes: büntetett előéletű, érzelmileg instabil, együgyű, gyakorlatilag kommunikációképtelen, alkalmi munkákon tengődő nyomorult. Egyetlen apró szépséghibája volt csak, hogy konokul tagadott. Ám efféle apróságokon nem akadt fenn a nyomozó hatóság, hiszen rendelkezésükre állt egy szagminta meg egy súlyosan elmebeteg tanú... A körültekintő eljáráshoz tartozott még egy börtönbéli vamzer több mint kétes értékű felléptetése is. Mindez az ügyészségnek elég volt a vádemeléshez, a bíróságnak az ítélethozatalhoz, a kirendelt védő azt sem közölte Pusomával, hogy fellebbezhet. A kör (pontosabban a börtönkapu) bezárult. S ha két és fél év múltán nem derül fény valami véletlen folytán a valódi tettes személyére, Pusoma úgy leüli a maga mázsáit, mint a sicc.

Végül mégis győzött az igazság, minden rendben! Ám a történet második fordulója (szentséges ég: a hepiend utáni) sem hozott sok jót, a Nemzeti és Etnikai Jogvédő Iroda, a Ragályi filmjét is társ-forgatókönyvíróként jegyző Magyar Elemér (a "cigányok ügyvédje") és Izing Antal, a 168 óra újságírója mindent elkövetett ugyan a meghurcolt fiatalember kárpótlásáért, de hosszú ideig eredménytelenül. Egy 1973-as törvényre hivatkozva, mely szerint Pusoma zavaros magatartásával megtévesztette a nyomozókat, rossz irányba terelte az igazságszolgáltatást, nem ítéltek neki kártérítést. 1997-ben aztán Pusoma Dénes felakasztotta magát. (Magyarék kiállása csak 2003-ra hozott eredményt, az Alkotmánybíróság végül ekkor érvénytelenítette a mondott törvényt.) Nekünk meg itt maradt a szégyen és gyalázat, a tehetetlen düh...

Az efféle történetek moziba hurcolásának van egy nagy (és sok kicsi) hátulütője. Nehéz elkerülni egy alapfokú liberalizmus-tanfolyam első leckéinek visszabüfögését, könnyen a rasszistázás celluloid alapú változatánál találhatjuk magunkat, s eltelik úgy a vetítési idő, hogy észre sem vesszük, mi szükség volt ahhoz filmszalagra, hogy egy középfajú publicisztikát tető alá hozzunk... Mindezt (meg a szerencsétlen Csudafilmet és a tárgyban adresszált kiváló Darálót) számításba véve Ragályi Elemér úgy indult a moziban, mint Pusoma Dénes a rendőrségen: halmazati hátrányból, vajmi kevés eséllyel megalapozott előítéleteinkkel szemben.

Ehhez képest, barátom! Ragályi filmjét csak helyenkénti egyenetlenségei választják el a remekműtől. A fölmondható sztori vitathatatlan drámai ereje cseppet nem csorbul, de jól kivehető többlettartalmakat nyer a játékfilmes eszközök hadba léptetésével. Amit kapunk, távolról sem publicisztika, egy ismert történet szuverén műalkotásként megálló játékfilmes adaptációja. Négy az egyben: rendőrsztori, bírósági dráma, börtönfilm és álmok szövedéke - csupa életveszélyesen vékony jég; ha elcsúszunk, már örülhetünk, hogy nem szakadtunk be. Persze ez a négy valójában csak kettő, az álmokkal párhuzamosan futó "igazságszolgáltatási szakasz" egységes egész, és pont olyan, amilyennek Komenczi dokumentumfilmje ábrázolja (s beszédes címe sugallja), mint a daráló. Ragályi látszólagos szenvtelensége, amikor a rendőri, ügyészi, bírói, büntetőintézeti ügymenetet ábrázolja, messze túlmutat Pusoma Dénes (a filmben Suha Dénes) személyes tragédiáján. A monokróm képeken (az operatőr Ragályi Márton) csupa híres színész mutatja meg, hogy a színjátszás voltaképpen közlés, semmi cafrang. Nem a szerencsétlen helyzetű jó küzdelme pereg előttünk a számos rossz ellen, hanem feltárul egy mechanizmus működés közben. Magatartásminták visszafogott bemutatója nagyívű személyiségrajzok helyett. (Akinek megvan Eperjes Károly kínos kudarca a Mansfeld kihallgató tisztjének szerepében, a Nincs kegyelem hasonló figurájának nagyszerű megformálása után könnyen látja be, hogy a legnagyobb színészek is csak erős kezű rendező irányítása mellett képesek tudásuk javát adni. Voltaképpen ugyanez a helyzet az olyan divatos színészekkel is, mint Gazsó György és Csuja Imre... hány esetben venném bizosra, hogy cellatársi párosuk egy nevetséges kísérlet valamiféle Pepe-Kapa-konkurencia megteremtésére, ám itt hibátlanok, észrevétlen biztonsággal teljesítik be dramaturgiai küldetésüket. Mint Monori Lili vagy Lázár Kati. Csoma Judit vagy a már csak fájó hiányával köztünk lévő Bertók Lajos.) Börtönben voltunk már csomószor, honi mozirendőrökkel teli a padlás, a court-room drama pedig tipikusan nem a mi pályánk, de ilyet én még nem láttam, legfeljebb a Szegénylegényekben. Létünk alapja, a jogrend tárul fel a maga ijesztő, konkrétan a poklokig vezető mélységeiben, pőrén. A bizalom, amire végső soron létünket alapoztuk a társadalomban, az méretik itt dekáról dekára, (kép)kockáról kockára - úgy, hogy az elejétől tudjuk, nem lesz annak jó vége.

Az anyag nemcsak nézőjének nem ad sok választási lehetőséget, de a filmeseknek és a hősnek sem; bezárva a kétségbeesésbe csak az álmok felé visz járhatónak tetsző út (ami persze a moziban szinte kivétel nélkül járhatatlan ugyancsak). Ám ki láthatná tisztán Pusoma Dénes álmait? Amikor materiális dolgokat keresünk bennük, még csak-csak. Mit csinálna, ha mégis kapna kártérítést? Megadná az adósságát, venne egy motoros fűrészt. De amikor azt álmodja, hogyan jő el az igazság? Nos, oda már bajos követni. Talán nem is muszáj, néha nem is kéne...

Viszont ami a legfontosabb: itt nem cigányozva van! Biztosra vehetjük, hogy a kellőképpen szegény, a kellőképpen kiszolgáltatott ember tekintet nélkül bőrszínére úgyanúgy veszne ott az igazsággyár futószalagján. S hogy mi tesz kiszolgáltatottá, azt esete, személye válogatja - csak egy bizonyos határig bízhatunk iskoláinkban, s egy kicsit tovább gazdasági hatékonyságunkban.

Forgalmazza a Hungarotop

Neked ajánljuk

Farkas farkasnak embere

Évszázadok alatt sokat fejlődtek a történetmesélés eszközei, a korábban tűz mellett elmesélt legendákat mára a live-ozás váltotta fel, a westernfilmek pedig valahol a kettő között helyezkednek el.

Ember embernek

A Piroska és a farkasnak van egy olyan változata, amelyben a gonosz farkas hozzá sem tud nyúlni kiszemelt, fiatal áldozatához, mert megégeti a kislány aranykámzsája.

Mert ez műanyag

Előfordul, hogy néhány tárgy megpillantása egy egész, rég eltemetett emléksort hoz elő. Pontosan ezzel ajándékoz meg minket e kiállítás, amely sokkal többet is ad, mint amennyit a címe ígér. Gyermekkori álmainkat hozza közelebb.

Közös pillanataink

  • Erdei Krisztina

A világ sosem volt túl biztonságos hely, ám napjainkban annyi krízishelyzet adódik, hogy a művészet is a gondozás, a gondoskodás fogalma és gyakorlata felé fordult.

Mantrafelhő

A kötet verseit olvasva mintha egy buborékba kerülnénk. De nem abba a fajtába, amely távol tartja a külvilágot, éppen ellenkezőleg. A gömb homorú fala időnként torzítja a kinti látványt, máskor élesebbé teszi a részleteket, aki pedig kívülről pillant ránk, minket láthat torzabbnak akár.

Egy emlékmű emlékei

  • Antoni Rita

Budapest Főváros Önkormányzata 2020 tavaszán indította el a Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete című projektjét, amely 2023 tavaszán egy emlékmű átadásával zárul majd az I. kerületben.

Szeretetcsomag

„Van egy fennköltlelkű magyar asszony fenn a Várban, aki minden nap igyekszik egy könnyet letörölni, aki minden hétköznapot is a szeretet ünnepévé igyekszik varázsolni.” Sipőcz Jenő fővárosi polgármester hálálkodott e szavakkal Horthy Miklós nejének, miután a kormányzóné 2500 ún. szeretetcsomagot ajánlott föl az árvák javára.

Letéve

Szakápolási központokban ápolnák a jövőben azokat az idős, állandó orvosi felügyeletre nem szoruló, ám az önálló életvitelre már csak segítséggel képes embereket, akikről eddig jobb híján a kórházak gondoskodtak.

„Hogy visszataláljunk”

Három most futó színdarabban is középkorú, életközepi problémákkal szembenéző nőalakot formál meg, róluk beszélgettünk az egy ideje már szabadúszóként dolgozó színésznővel.

„Az utolsó pillanat”

Haditudósítóként járta évekig a Donbaszt az ukrán és szeparatista oldalon is, az erről szóló könyve az idén magyarul is megjelent. A Donbasz – Nászutas lakosztály a Háború Hotelben az orosz–ukrán konfliktus gyökereiig hatol, s azt is bemutatja, hogy milyen volt az élet az invázió előtt. A szlovákiai szerzővel a kézirata lezárása utáni időkről is beszélgettünk.