A zeneipart azonnal padlóra küldte a járvány, de a zenészek voltak az elsők is, akik feltalálták magukat a kényszerhelyzetben. Még be sem rendezkedtünk az önkéntes karanténra, máris amerikai sztárok özönlötték el a világhálót, akik a saját nappalijukból, hálószobájukból, házi stúdiójukból közvetítettek koncerteket. Van valami felvillanyozó a határátlépésben, hogy bepillanthatunk a világsztárok otthonába, és Billie Eilish a kanapéján dúdolja el a tavalyi év szuperslágerét (Bad Guy), Rufus Wainwright hálóköntösben zongorázik, Neil Young meg a narancsos, coloradói naplementében egy piszkavasra erősített herflin fújja a Sugar Mountaint.
A közösségi média térnyerése egyébként is közvetlenebbre fűzte a zenészek és a rajongók kapcsolatát, de a járvány új szintre emelte a bensőségességet, amikor a zenészek nemcsak beengedték a rajongókat a privátszférájukba, de elkezdtek kommunikálni is velük, és gyakran a chaten kért számokat játszották el. Nem véletlen, hogy legkönnyebben a közösségi médiában szocializálódott, újgenerációs popsztárok találták fel magukat, s pillanatok alatt sokoldalú tartalomszolgáltatóvá váltak: Miley Cyrus miniatűr talkshow-kat szervezett és edzéseket tartott az Instagramon, Dua Lipa az ablakában ülve rendezett Q&A-rel összekötött lemezhallgatós bulit.
Ugyanakkor elég volt pár hét ahhoz, hogy az intimitás élménye megfakuljon, és az ember belefásuljon az online közvetítések mérhetetlen dömpingjébe, amelyet az archívumokból előásott, jobbnál jobb koncertfilmek (Radiohead, Pink Floyd, Metallica stb.) sora is csak tovább bővített. A figyelem így egy csapásra az online közvetítések technikai hiányosságaira hárult, és arra a nyomasztó érzésre, hogy a világ egy végtelenített tribute fesztivállá változott, amelyen a százezredjére játszott Hallelujával akarják tartani a lelket az emberiségben. A digitális koncertek egyelőre gyakran nem többek széteső, akusztikus kívánságműsoroknál, és az is probléma, hogy a zenészek többsége nem rendelkezik megfelelő technikával ahhoz, hogy jó minőségben streameljen az otthonából.
Mint a The Truman Show-ban
Erre kínálhat megoldást, ha egy zenekarnak van lehetősége (és pénze) bevennie magát egy stúdióba (vagy próbaterembe), és egy kis stáb (hangmérnök+operatőr) segítségével sugározni a koncertjét. Így garantált a profi kép- és hangminőség, és az átgondolt koncertműsor, de a kanapékoncerteken megkedvelt, bensőséges hangulat sem vész el. Azonban közönség nélkül még a legjobb digitális közvetítéseknek is megvannak a hátulütői.
„Nem tudom, próbált-e már valaki befőttesüvegben gitározni” – tette fel a karanténkoncertek költői kérdését Lukács Laci a debreceni tévé stúdiójából sugárzott Tankcsapda-koncerten. „A hangzás jó, de olyan érzés, mintha a Truman Show-ban lennénk zenészek” – mondta. A digitális koncerteken hamar kiderül, hogy az a bizonyos energiaáramlás zenész és közönség között nem valami misztikus, hanem nagyon is kézzelfogható dolog. „A koncertteremben komplex, heterogén módon érzékelem a közönséget, kitűnnek arckifejezések, gesztusok. Élőzéskor ez leegyszerűsödik nézőszámra és emojikra. Ettől még lesz kémia a hallgatók és köztem, de kábé olyan a különbség, mint az élő beszéd és a chat között” – mondja Harcsa Veronika, aki szerint a nézők sem vonódnak be olyan erősen egy online koncertbe, mintha ott lennének a koncertteremben. „Szerintem sokan nézik úgy a streamet, hogy közben netezgetnek, többfelé ágazik a figyelmük, és beszüremlik sok minden, ami a koncertteremben fizikailag ki lenne zárva.” Ehhez jön még, hogy vannak olyan műfajok – például a jazz –, amelyekben a jelenlegi körülmények között nem biztos, hogy érdemes szobakoncertet adni. „Ha valaki nem képezte ki magát hangmérnöknek az elmúlt években, és nem vásárolt be legalább középkategóriás hangfelvevő eszközöket, akkor most a telefonjával csak nagyon alacsony hangminőségben tud közvetíteni. Ez egy Lo-Fi szobazenénél nem baj, de vannak olyan műfajok, ahol a finom részletekben nagy kifejezőerő rejlik, és ezek nem fognak átmenni. A hallgató azt veszi észre, hogy a harmadik számra megunja a koncertet, és nem tudja, hogy ez azért van, mert a zenei információ nagy része nem ér el hozzá” – véli az énekesnő.
Kétségtelen, hogy most előnybe kerültek azok az előadók, akiktől egyébként sem áll távol, hogy egy szál gitárral vagy zongorával zenéljenek. A magyar közvetítések közül kiugrik például Ripoff Raskolnikové, aki minden héten tematikus blueskoncertet ad, és más-más fogalom, az idő, az utazás vagy a nekikeseredés köré szervezi a szobakoncertjét. Ez lehetőséget biztosít arra is, hogy obskúrus kedvenceit, publikálatlan dalait és a ritkán játszott számait is elővegye. Kell is a csavar, az exkluzív tartalom a koncertekbe, mert bár a világsztárok most nézettségi csúcsokat döntögetnek – az üres milánói dómban éneklő Andrea Bocellié a legnépszerűbb klasszikus zenei közvetítés lett a YouTube-on –, a kisebb előadók streamjei könnyen elveszhetnek a dömpingben. „Akkora túlkínálat lett hirtelen a digitális koncertekből, hogy már annak is örül az ember, ha a közönség megnézi, és nem kapcsol át a Netflixre” – mondja Sallai László. Ő a Felső Tízezerrel előre rögzítette, vicces home-videókkal vágta össze, és új dalokkal, új hangszerelésekkel (tangóharmonika, sok szinti) tette izgalmassá a Barkácskoncertjüket, amit élőben kb. 200-an követtek, és egy hét alatt 3 ezren nézték meg. (Összehasonlításképpen: a Carson Coma YouTube-on és Facebookon közvetített A38-as koncertjét egyszerre átlagosan ezren, összesen 9 ezren nézték, Andrea Bocelli pedig 2,8 millió szimultán nézővel döntött csúcsot.)
Felső Tízezer - Asztalon áll (Kézi-Chopin)
Ez eredetileg a Kézi-Chopin dala és az Ígéret földje című albumon található. A Felső Tízezer önkéntes karanténja alatt összerakott egy Barkácskoncertet, ami ...
Tökön szúrta magát a szakma
De vajon érdemes-e egyáltalán digitális koncertezéssel foglalkozni a zenekaroknak, és ha igen, milyen formában? A zenészek a legfőbb bevételi forrásukat veszítették el a turnézás megszűnésével, az ugyanis a jövedelmük közel kétharmadát adta, amióta a letöltések és a streaming visszaszorították a lemezeladásokat. Ráadásul a járvány alatt, a lemezboltok bezárásával az amúgy sem izmos CD-eladások és a gyakran utazás közben vagy házibuliban hallgatott streaming is visszaesett. „Ebben a helyzetben ingyen és bérmentve koncertezni szép gesztus, de valahol hazugság, mert olyan felállást teremt, amely hosszú távon ellehetetleníti a zeneipar talpra állását. Ez a modell az első két-három hétben alakult ki, amikor azt hittük, májusban vagy legkésőbb nyáron már koncertezni fogunk, csakhogy ez a helyzet nem májusig fog tartani, a gazdasági hatásai pedig nem szeptemberig húzódnak el, hanem évekig” – mondja Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere.
„Tökön szúrta magát a szakma, amikor elkezdte pánikszerűen közvetíteni magát” – csatlakozik Hajós András. „Én ezt úgy hívom, hogy most mindenki eljátssza a Minek? című dalát, ami a karantén nélkül nem hangzana el, ráadásul az előadók zöme olyan színvonalon streamel, ami messze alatta van a korábban nyújtottnak. Mindannyian szeretjük a szobakoncerteket, de akkor tessék megnézni a Tiny Desket: a zenészek ott nem az utcáról esnek be a könyvtárba, és nem az asztalra rakott telefonról közvetítik a koncertet, hanem egy gondosan berendezett helyszínen, közönség előtt, komoly hang- és fénytechnikával. És itt jön be az, hogy nem lehet minden tartalmat ingyen kínálni, mert ezeknek az előállítása pénz- és eszközigényes” – mondja Hajós, aki azt szeretné elérni, hogy ne legyen ördögtől való, ha bizonyos online tartalmakért legalább néha és legalább egy kis összeget fizetni kéne. „Nem azt mondom, hogy holnaptól húzzunk le egy vasredőnyt, és csak annak nyissuk ki, aki fizet, de elkerülhetetlen, hogy változás legyen az ingyenes és a fizetős tartalmak arányában. Már 100–200 forintok is rengeteget számítanának.”
Amerikában van rá példa, hogy online koncertezésből élnek meg zenészek az erre szakosodott streaming felületeken, a Twitchen, a StageIten, vagy a YouNow-n. A legnépszerűbb az előfizetéses rendszerben működő, normál időkben főként videojáték-végigjátszásokat streamelő Twitch, de egyre többen használják a StageItet is, ahol a zenészek kapják a bevétel 80 százalékát, a hallgatók pedig borravalót is adhatnak a belépőn felül. Nálunk az április végén indult Dalok Bentre próbálkozik hasonlóval, amelyen baráti társaságok és cégek rendelhetnek meg digitális koncerteket, cserébe csetelhetnek és számot is kérhetnek a zenekaroktól. „Léteznek livestreamre szakosodott platformok, de nem optimális a helyzet, mert a népszerű közösségimédia-oldalakon vagy nem lehet pénzre váltani az élőzést, vagy el kell érni hozzá bizonyos nézettséget (a YouTube-on 1000 feliratkozó és 4000 órányi megtekintett tartalom után tudsz reklámbevételre szert tenni). Az olyan oldalakra viszont, mint a Twitch vagy a StageIt, amelyek technológiai hátteret és monetizációs lehetőséget is biztosítanak, oda kell vinni a közönséget, és ehhez az szükséges, hogy már korábban is aktív és szoros kapcsolatot alakítson ki a zenekar a közönségével az online térben” – mondja Bodrogi Bozán András digitális zeneipari szakértő és YouTube-szakember.
Az angol nyelvű és nálunk szinte teljesen ismeretlen streaming platformok, illetve a közvetítések aljára kiírt számlaszámok helyett Magyarországon a támogatói jegyrendszer terjedt el. A streamek ingyenesek, de aki akar, az úgy 100-tól 5000 forintig vehet rá jegyet, és a közvetítés ideje alatt gyakran mörcsöt – a koncerthez kapcsolódó ajándéktárgyakat – is vásárolhat kedvezményesen. Ötletként az is felmerült, hogy létrejöhetne egy livestream-sorozat a nagy hazai klubok összefogásában, és a zenekarok üres klubban adott koncertjeit adnák le a neten, de az A38 két digitális koncertközvetítés (Carson Coma, Mudfield) után felhagyott a gyakorlattal. „Nem tudtuk összeegyeztetni a közvetítések anyagi vonzatát a kiadásokkal, és azt sem sikerült tisztázni, hogy ezeket kinek kéne állnia. Technikailag fel vagyunk készülve az online közvetítésekre, de jelenleg még nem jött létre ezekre jól működő üzleti modell” – mondja Soós Balázs, az A38 programfelelőse.
„Az a baj, hogy úgy kellene hosszú távra optimalizálni a bevételeinket, hogy a sötétben tapogatózunk. Senki sem tudja, meddig tart még ez a helyzet, miközben át kéne gondolni, hogyan lehet turnézás nélkül eltartani egy zenekart és a körülötte lévő stábot, ami esetünkben 5–10, de egy nagy produkciónál akár 50–60 embert is jelenthet” – mondja Vitáris Iván, aki a zenekarok közvetlen finanszírozását sem tartja rossz ötletnek. „Ez úgy néz ki, hogy adsz a zenekarnak mondjuk 10 eurót havonta, és ezért mindent megkapsz: koncertet, lemezt, mörcsöt. Ezt csinálja Jack White vagy a Rammstein is.” Magyarországon pedig a Ganxsta Zolee és a Kartel, akik nem a nálunk kevéssé használatos Patreonon vagy GoFundMe-n indítottak kampányt, hanem zárt Facebook-csoportot hoztak létre, amelybe egy minimum 2500 forintösszegű utalással lehet belépni, és a rajongók ott érhetik el a friss tartalmakat. (Öt nap alatt 320-an iratkoztak fel a támogatók közé.)
Egyfajta aranykor
Abban mindenki egyetért, hogy a digitális koncertek nem pótolhatják a valódi koncertélményt, de az egyáltalán nem kizárt, hogy az online streamek a járvány lecsengésével is velünk maradnak. A livestream egyébként is erősödött az elmúlt években – optimista becslések szerint 2021-re akár 70 milliárd dolláros üzletággá nőheti ki magát –, a koronavírus pedig az élet szinte minden területén, így a zeneiparban is tovább erősíti a digitalizációt. A nagy fesztiválok évek óta közvetítik a koncertjeiket, mert rájöttek, hogy a stream nem helyettesíti, inkább jó reklámot biztosít a fesztiválélménynek: felmérések szerint az online nézőknek mintegy kétharmada váltana jegyet a következő évi rendezvényre. A klímaválság is a digitális koncerteknek kedvez: a Coldplay például azért nem turnéztatta meg legutóbbi, Everyday Life című lemezét, hogy ne szennyezze a környezetet a repüléssel, helyette két jordániai koncertjüket streamelték a rajongóknak. Ha a jövőben akár a járvány, akár a globális felmelegedés miatt nem indulhatnak világ körüli turnéra zenekarok, az emberek valószínűleg vennének (olcsóbb) jegyet a világ másik feléből sugárzott koncertekre, ahogy a Coachellát vagy a Szigetet is nézik – igaz, egyelőre ingyen – a laptopjukról.
A Bandsintown nevű koncertnaptároldal felmérése szerint a 9 ezer megkérdezett kétharmada nézne rendszeresen livestreamet a járvány után is, és majdnem ugyanennyien fizetnének érte. Ha ehhez hozzávesszük azt a közvélemény-kutatást, amely szerint az amerikaiak jelentős része addig nem tervez koncertre menni, amíg nincs elérhető védőoltás, valószínűsíthetjük, hogy a digitális koncertek még jó ideig fontos funkciót fognak betölteni a zeneiparban – pláne, ha a jelenleg még gyerekcipőben járó műfaj tovább fejlődik. „Szerintem úgy lehet létjogosultsága hosszú távon a szobakoncerteknek, ha van egy kis közönség. Ha tömegrendezvényeket nem is, kis előadásokat valószínűleg hamarabb engedélyezni fognak. Nekem van egy kis stúdióm, ahol fel tudnék lépni 20–30 ember előtt, és közvetíteni is lehetne a neten profi képpel, hanggal” – mondja Lovasi András, aki szerint a turnébevételeket nem pótolhatják az online koncertek, de ezek Magyarországon elsősorban nem is a pénzről szólnak: „Kétségtelenül van egyfajta terápiás jellege a szobakoncerteknek, amelyeken a négy fal közé szorult zenész kiélheti a szereplési vágyát” – jegyzi meg.
| ||
Az intim hangulatú szobakoncertek mellett a másik irány a látványos arénaprodukciók továbbfejlesztése lehet a kiterjesztett és a virtuális valóság irányába. Soós Balázs például azt tartja elképzelhetőnek, hogy olyan kiegészítő szolgáltatásként fogják árulni az élő koncerthez kapcsolódó livestream- és virtuálisvalóság-élményt a kellően látványos produkciót nyújtó zenekarok, mint most a VIP-jegyeket vagy a meet & greetet. VR-koncertfelvételek már most is elérhetők a piacon, amelyeket az ember több, szabadon választott és váltogatott pontról, akár az első sorból vagy a színpad széléről is végignézhet – feltéve, ha van (pár ezertől pár százezer forintért kapható) VR-szemüvege. „Nemrég Travis Scott a Fortnite-ban adott koncertet digitális avatarként, ahol több mint 12 millió gémer szintén digitális avatarként ugrálhatta végig a bulit.
Az a generáció, amelyik ilyen élményeken nő fel, a koncerteken is keresni fogja a kiterjesztett és a virtuálisvalóság-élményeket” – véli Bodrogi Bozán András, aki abban bízik, hogy a járvány lecsengésével sem szorulnak vissza a digitális tartalmak. „Az én szememben ez egyfajta aranykor, még ha szerencsétlen kényszerhelyzet is idézte elő. Végre nagy számban születnek értékes és kreatív tartalmak, és most talán sok zenekar és kiadó rájön, milyen eszközökkel tudja megszólítani a hallgatókat az online térben” – teszi hozzá. Ha lehet pozitív hozadéka a járványnak a zeneiparban, az nyilvánvalóan az, hogy nagyobb kreativitásra sarkallja a szakmát.
A cikk eredetileg a Magyar Narancs hetilap 2020. május 21-i számában jelent meg, melyet online most újraközlünk.
