Új saját lemezét, a mindezek tapasztalatait feldolgozó Aurorát pedig egy videoinstallációs projekt alatt írta Kongóban, a Nyiragongo nevű vulkán szomszédságában, egyedül, szinte kizárólag laptopon.
Különös találkozás lehetett Frosté és Heckeré, amikor utóbbi Ravedeath 1972 című zaj-ambient lemezén dolgoztak együtt 2011-ben. Hecker ugyanis ezután kezdett el az élő hangszerekkel kísérletezni, Frost új lemeze pedig közelebb áll a Ravedeathhez, mint korábbi saját munkáihoz. Most nincsenek gitárok, zongorák és egyebek, csak poros és fémes dobgépek, valamint sivító, horzsoló, máskor szép képeket festő, ezerféle hangulatot egymásra rétegező szintetizátorok.
S bár az Aurora elsőre kietlen lemeznek tűnhet, a hozzáférést pedig tételek közti, a komolyzenére jellemző hatalmas hangerőkülönbség is nehezíti, idővel kibomlik a sokszínűsége. Egyszerre apokaliptikus zajorkán, hangroncsokból felépített lenyűgöző tájkép, nagy ívű, az érzelgős pillanatoktól sem megriadó, hollywoodi léptékű filmzene, és dekonstruált, ember utáni zajtechno-rave. Ahogy forgatjuk. Ha a horrort keressük benne, akkor végtelenül olyan, ha a szépséget, akkor pedig csodálatos bő fél óra a kísérleti elektronika egyik legizgalmasabb figurájától.
Mute, 2014
