Tartalom

(2014-06-12)

Snoblesse
Publicisztika

Lannert Judit

Publicisztika

Gondolkodás nélkül – Miért nem megy a magyarnak a matek?

Nagy port kavartak fel a PISA-felméréseken tapasztalt lesújtó magyar eredmények. A 15 éves tanulók teljesítményét mérő nemzetközi vizsgálatban (melyhez az adatfelvétel 2012-ben zajlott) Magyarország minden mért kompetenciaterületen az OECD átlaga alatt teljesített. Nagy a romlás a korábbi évekhez viszonyítva a matematika területén, az olyan modernebb kompetenciák terén pedig, mint a digitális szövegértés és problémamegoldó készség - bár nehéz elhinni és szembesülni vele - utolsók vagyunk Európában.

Egotrip
A szerk.

A szerk.

A szerk.

Tényleges életfogyt

Bizonyára a kedves olvasót is az foglalkoztatja e forró kora nyári napokban, hogy mire kavar ilyen nagy elánnal Lázár János. Mire föl ez a nagy aktivizmusa neki? A dolgot a következőképpen tudjuk elképzelni. Avval együtt, hogy pár hete a Népszabadságnak valaki név nélküli bennfentes arról beszélt, hogy 2017-től, vagyis Áder János elnöki mandátumának kifutása után az utódja Orbán Viktor lesz, s megpöndült az is, hogy az államfői jogköröket kicsinyt módosítani fogják ebből az alkalomból; köztársaságunk elmozdulást eszközöl a prezidenciális rendszer általános irányába.

A szerk.

Utáljuk a focit

Tegnap éjjel lezárult a focivébé negyeddöntője: a legjobb négy közé pont azok jutottak, akiket oda várt az „egész sportszerető világ”, biztosan véletlenül. S akkor három héttel ezelőtti vezércikkünkben nem a jövőt láttuk, csak paranoiásak voltunk.

Belpol

Új választási szabályok Budapestre

Belpol

Nem felejtett

Az önkormányzati választás eddigi szabályainak módosítása végső soron Budapest politikai-gazdasági meggyengítését célozza - ezek előjátéka volt a fővárosi vagyonelemek előző ciklusbeli államosítása.

Külpol

Spanyolország

Külpol

Tépett babérok

Az első reakció az általános meglepetés volt, amikor I. János Károly spanyol király az elmúlt hétfőn bejelentette lemondását. Hamarosan megszülettek azonban azok a magyarázatok, amelyek indokolttá teszik a korábbi népszerűségéből egyre kevesebbet őrző uralkodó lépését.

Film

Film

Film

Csúnya, gonosz bácsik

Ha egy filmben morális dilemmát kívánunk teremteni, a legjobb téma a pedofília. Ha bátorítjuk az azonosulást a bántalmazott gyermek szüleivel vagy a tehetetlen, de elszánt nyomozóval, könnyen elérhetjük, hogy a néző szinte szomjazza a bosszút, de hamar az önbíráskodás dicsőítésének és a slasheresztétika túlhasználatának hibájába eshetünk.

Film

Film

Fekete leves

Kokainmámorban pörögnek az apró alkalmi bűnöktől terhes hősök, s talán megmenekül a milliós szerencsejáték-tartozást felhalmozó gengsztercsemete is. Esetleg az elvonó szökevényei is új életet kezdhetnek.

Film

Megütöttem a főnyereményt! – John Maloof gyűjtő, filmes

Vivian Maier dadaként élte le az életét, senki, ő maga sem sejtette, hogy akkora fotóművész, amekkorát csak ritkán lát a világ. Hátrahagyott örökségét egy szerencsés bolhapiaci tranzakciónak köszönhetően ismerte meg az utókor. A vásárló John Maloof volt - ma ő a világ legnagyobb Vivian Maier-kollekció tulajdonosa és a Vivian Maier nyomában című film készítője. Chicagóban értük el telefonon.

Film

"Lelke van" - Interjú Mundruczó Kornéllal

Új filmje, a Fehér Isten apropóján beszélgettünk a cannes-i győzővel az igazi függetlenségről, a magyar kritikai attitűdről, a kockázatkerülő befogadókról és a besorolhatatlan műről. A holnap megjelenő Narancsban pedig interjút olvashatnak a film kutyatrénerével és kritikát is közlünk a produkcióról.

Film

Film

A Szépség és a Szörnyeteg

Betévedni egy párizsi képregényboltba mámorító érzés, ezeknek a franciáknak semmi sem szent, még Proust és Az eltűnt idő nyomában is kapható képregényben, vonzó, kemény fedelű kiadásban. A francia nemcsak képregényekben gazdag nemzet, de képregény-gondolkodású filmrendezőkben is, olyanokban, akik csodákra képesek, ha egy-egy képkocka megkomponálásáról van szó, csak azok az izgága alakok, azok a szószátyár színészek ne téblábolnának már annyit a tájban.

tévésmaci

Film

Macik és rucik

Amikor Sztupa és Troché másodszor megverekedtek, nem volt túl komoly. Igaz, egészen komolytalan sem, noha egy elég gyerekes kalandfilm kedvéért vállalkoztak rá. Afféle filmes verekedés volt tehát, amit persze egy bizonyos színésziskola szerint kéretik nagyon is komolyan venni. A forgatás maga kicsit problematikus volt, mert a sztori valahogy úgy festett, hogy Sztupa - két lábon járó szereposztási sztereotípiaként - terroristát adott, aki eltérít egy buszt.

Színház

Színház

Színház

Felülről az ibolyát

A Füge által szervezett TITÁNium Színházi Szemle nagy lehetőség a fiatal alkotók számára; a független színházak szűkülő világában kínál rendes tereket, próbalehetőségeket. Még a kudarcos próbálkozásoknak is van értelme, tanulsága; ilyen kudarcok nélkül sosem tehető próbára az alkotóerő. A STEREO Akt produkciós műhely előadása, Boross Martin rendezése, a Felülről az ibolyát ezen a pályázaton nyerte el a Trafó díját.

Könyv

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Egy jó házból való úrilány

Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét

Habár sokan szeretnénk hinni (vagy éppen másokkal elhitetni) az ellenkezőjét, azért a családi leszármazás máig nyomasztóan nagy szerepet játszik a személyes pályafutás és sors alakulásában.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Egyről a kettőre

Marcus du Sautoy: A prímszámok zenéje; Alex Bellos: Alex Csodaországban

Népszerűsítő könyvet írni a matematikáról egyszerre nemes kihívás és kecsegtető feladat: ha jól csinálja az ember, olyanokban is felkeltheti a tárgy iránti érdeklődést, akikben csak traumák maradtak középiskolai tanulmányaik nyomán - ugyanakkor azoknak is képes szórakoztató órákat szerezni, akik máig sem szűnő lelkesedést mutatnak a matek iránt.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Nem csoda

Ari Shavit: Hazám, az ígéret földje. Izrael győzelme és tragédiája

A Haaretz vezető publicistája csodának nevezi könyve egy pontján a cionizmust, melynek "az volt a célja, hogy egy népet áttelepítsen az egyik földrészről a másikra, hogy meghódítson egy országot, összegyűjtsön egy nemzetet, felépítsen egy államot, újjáélesszen egy nyelvet, és reményt adjon egy reményvesztett népnek. És a cionizmus ezt minden akadály ellenére sikeresen véghezvitte."

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Mit mutat a retusált karóra?

Anne Applebaum: Vasfüggöny. Kelet-Európa megtörése 1944-1956

Az amerikai megjelenése után két évvel itt van a vastag bestseller, a szovjetizáció mindennapi tapasztalatait bemutató, történészi kvalitásokkal rendelkező, alapjában mégis zsurnalisztamunka magyar változata.

KÖNYVMELLÉKLET

Könyv

Mikromagyar

Závada Pál: Természetes fény

Per pillanat a legszebb magyar regénybefejezésnek tartom a csillaggal leválasztott záró bekezdést a 623. oldalon. Ez az öntükröző mondat az egyetlen, melyben Závada Pál, saját maga közvetlenül saját magáról vall, nem valamelyik narrátora beszél, s nem is a megduplázott "vezérelbeszélő", aki négykezű karmesterként dirigálja a többi "personát". Ez az egy önreflexió árulkodik arról az érzelmi és kognitív megrendülésről, amely ennek az egész prózafolyamnak a ki nem merült forrása, az olvasó felől nézve pedig a torkolata.

Könyv

"Totális trauma" - Závada Pál író

A Természetes fény egyszerre történelmi regény, holokauszt-regény, családregény, szociográfia és fikció: valós fotók és dokumentumimitációk során kibontakozó emlékezet. Závada Pált a második világháborús traumák feldolgozásáról és az elbeszélés új lehetőségeiről kérdeztük.

GYEREK+KÖNYV

Könyv

Kisebb és nagyobb bodarakról

Még mindig erősebb a kicsiknek szóló felhozatal, de egyre több színvonalas könyv jelenik meg magyar szerzőktől a kamasz korosztálynak is - ez lehetne az elmúlt egy év rövid tanulsága.

GYEREK+KÖNYV - Kortárs gyerekirodalom az iskolában

Könyv

Mire való a Betűfaló?

Minden épkézláb felmérés, szakvélemény és maga a józan paraszti is azt diktálná, hogy átélhető, szórakoztató és húsba vágó szövegekkel kínáljuk meg a legfiatalabb olvasókat. Ettől még nagyon messze vagyunk, de a Magyar Olvasástársaság programjai talán elindítanak valamit.

Könyv

"A krimiírás balos sport" - Maj Sjöwall és Jo Nesbø írók

Nem lehet elégszer elmondani: a Maj Sjöwall-Per Wahlöö házaspár Martin Beck-sorozata nélkül nincs ma skandináv krimidivat: Henning Mankelltől Stieg Larssonon át Jo Nesbø-ig szinte mindenki az ő köpönyegükből bújt elő. És ha már így van, felhívtuk Maj Sjöwallt, és rögtön utána már tárcsáztuk is napjaink legnagyobb sztárját, Nesbø-t.

Zene

Lemez

Zene

Ben Frost: AURORA

Ben Frost a legutóbbi szólólemeze, a By The Throat óta eltelt öt évben készített filmzenét Tarkovszkij Solarisához Daníel Bjarnasonnal, rendezett egy operát Iain Banks Darázsgyárából, közreműködött Tim Hecker és Colin Stetson lemezein, valamint Magyarországon is járt kétszer - hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Koncert

Zene

Mint a tornádó – Az Iron Maiden Budapesten

Az Iron Maiden és a menedzsmentje valamit nagyon jól csinál. Az angol zenekar ugyanis - annak ellenére, hogy csaknem negyvenedik éve tapossa a pályát - még mindig képes egészen elképesztő tömegeket vonzani, és ezt mindenképp az okos stratégiának köszönheti.

mi a kotta?

Zene

Nőt fölébreszteni

"Hősöm vadul nőtt föl a vadonban, hol egy törpe nevelte őt abból a célból, hogy majdan a hős megölje néki a sárkányt, mely a kincset őrzi. E nibelungi kincs roppantul fontos mozzanat: legkülönfélébb gaztettek tapadnak hozzá. Nos, Siegfried nagyjában ugyanaz az ifjú legény, kiről a mesevilág úgy emlékszik meg, hogy világgá ment "megismerni a félelmet" - de Siegfriednek sohasem akar sikerülni ez, mert erőteljes természeti érzékei mindig úgy láttatnak vele mindent, ahogy az a valóságban van.

Lemez

Zene

Traxman: Da Mind Of Traxman Vol. 2

A chicagói Cornelius Ferguson a 90-es években a ghetto house jeles képviselője volt, az évezredfordulót követően pedig egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a footworkre és a juke-ra. Emiatt mára sokan ezek keresztapjaként tekintenek rá.

Képzőművészet

Smiló Dávid

Képzőművészet

Steampunk-ősmagyar masina – Építészet, ízlés, etika

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legfelkavaróbb és egyben legpezsgőbb építészeti vitája folyik hetek óta a milánói világkiállítási pavilon tervezése okán. Biztosak lehetünk abban, hogy a kulturális kormányzat nem fog engedni döntéséből: Milánóban a "látvány-ötlet pályázaton" második díjat nyert ALAKOR nevű pályamű fog megvalósulni az első díjas MALOM helyett.

Kiállítás

Képzőművészet

Szent István bemutat – Privát nacionalizmus

Hajlamosak vagyunk úgy vélni, hogy az újraéledő hazai nacionalizmus kliséi ("nem leszünk gyarmat", "a haza nem eladó"), újrahasznosított jelmondatai ("Csonka Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország") és politikával átszínezett tettei (Szabadság téri emlékmű) legfeljebb megkeserítik, de érdemben nem befolyásolják életünket.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Kulissza extra - Semjén Zsolt

A műsorleírás szerint a Kulissza lényege: "Tények, titkok, történések. Minden, ami a hírek mögött van. A napi aktualitások kifejtése." Gondolná az ember, hogy akkor a Kulissza extra még inkább az aktualitásokra megy rá, ám e helyett a hétfői adás csupa egyetemes igazsággal hinti meg az étert.

Riport

Riport

Gyerekkori diabétesz - Az óvodák mumusa

A cukorbeteg gyerekeket gyakran elutasítják az óvodák, mert ellátásukat illetően az óvónők nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel. Most kidolgoztak egy olyan továbbképzést, amit érdemes lenne minden óvodapedagógusnak elvégeznie. Már csak azért is, mert a megbetegedések száma rohamosan nő.

Sport

Labdarúgó-világbajnokság, Brazília

Sport

Foci-nesze

Hatezer-ötszáz euróért még Budapesten is lehet jegyet váltani a döntőre, ám aki útnak indul, vigyen magával golyóálló mellényt. Az érzelmek és szenvedélyek világbajnoksága kezdődik egy olyan országban, amely a világ egyik vezető gazdasága, ám ahol milliók élnek nyomorúságos körülmények között.

Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Koprovka

Avagy a kapormártás, a tökfőzelék és a cseh koprovka találkozása némi tárkonnyal. A cseh gasztronómiában igencsak el kell mélyedni, hogy az ember felfedezze magának azt a néhány gyöngyszemet, aminek köszönhetően vonzóvá tud válni.

Tévétorrent

Tévétorrent

Tévétorrent

The 100

Nagyon kezdhetünk kétségbeesni a jövőnk miatt, ha már a tiniknek szóló tömegkulturális termékek is posztapokaliptikus, drákói közösségekről, társadalommérnökösködésről, halálba küldött, feláldozható fiatalokról és a demokrácia mint ideális politikai berendezkedés haláláról szólnak (lásd Éhezők viadala, A beavatott).

Ételhordó