Az egyre népszerűbb hazai zenekar második lemeze roppant energikusan indul. Az Egyetlen magányom dallama belemászik az ember fülébe, Schoblocher Barbara énekesnő gondoskodik róla, hogy egyhamar ne akarjunk másra váltani. Kár, hogy ez a felszabadultság nem tér vissza a félórás anyag további részeiben. Itt-ott felkapjuk a fejünket, például a Ha élni felejteknek jó húzása van, és a Ma is a holnap tart ébren szemtelen hangulatával könnyen lehet azonosulni. Legalábbis ami a zenét illeti, mert sajnos a szövegekről nem mondható el ez, sokszor hallunk üres, semmitmondó frázisokat. „Felhőből a földre / fél szemmel a tükörbe / Mióta nem ismerlek / itt melegszem nálad” – éneklik például a már említett, amúgy kiváló Ha élni felejtekben, ami maga a megtestesült hatásvadászat. De még ez is jobb, mint az a három angol nyelvű dal (Waltz Under the Moon, How It Comes and How It Goes, Only One in Motion), ami úgyszólván „leesik” a lemezről.
De a Blahalousiana ezzel együtt is egy jó kis popalbumot hozott össze. A zenekar hangzása kiforrottabbá vált, bár Mózner László és Szajkó András gitárosok összjátéka, Jancsó Gábor dallamos basszusa és Pénzes Máté hatvanas éveket megidéző billentyűs megoldásai ismerősek lehetnek az első albumról is, ezt azonban inkább védjegynek kell tekintenünk, nem rutinnak.
Gold Records
