Blues mint punk: A kövér oposszum

  • 1997. december 4.

Zene

"A nagyanyámnak nyugodtan mutogathatnám a punkokat - vonta meg a vállát a múltkor a Körút és a Baross utca sarkán Tátrai Tibor. - Mint ahogy a nagyanyámat is nyugodtan mutogathatnám a punkoknak. Egyikük sem értené, miről beszél a másik."

"A nagyanyámnak nyugodtan mutogathatnám a punkokat - vonta meg a vállát a múltkor a Körút és a Baross utca sarkán Tátrai Tibor. - Mint ahogy a nagyanyámat is nyugodtan mutogathatnám a punkoknak. Egyikük sem értené, miről beszél a másik."

Tátraival az élet mondatta ezeket a szavakat, de az élet, tudjuk, képes, és rácáfol erre. Nemrég meg is tette, méghozzá jó vaskosan: az egyik legismertebb független posztpunkkiadó, az Epitaph elkezdett fogatlan fekete blueszenéket terjeszteni. Hogy mi vitte rá erre őket, az isten tudja, de nyilván nem véletlen, hogy a kiadó vezetői e szakállasan is örök érvényű műfaj talán legnyersebb és legkopottasabb vonulata mellett tették le a voksukat.

A Mississippi mente kétségkívül Amerika egyik legszegényebb területe. Délen, a deltavidéken legalább hullámzik a gyapot meg a kukorica, hallgassuk csak meg Big Joe Williamst, Jimmy Brownt és a többieket. Északon azonban minden csupa hegy, szikla meg rengeteg. Másképp szól erre a blues, mások az érzések, más a reménytelenség.

A Mississippi hegyvidékének zenéje alapvetően gitárzene, művelői játék közben gyakorta használnak üveg vagy fém slide-ot. Intenzív ritmikájú, egyszerű szerkezetű, repetitív jellegű muzsika ez, mégis rendkívül hipnotikus és erőteljes. A helyi dalnok prototípusa Fred McDowell, aki még a deltavidéki és chicagói dominanciájú nemzetközi bluesvilágban is ki tudott emelkedni. McDowell sokáig érdemi követő nélkül maradt, több évtizede megürült helyét most viszont, úgy tűnik, az egykori szomszéd, R. L. Burnside kezdi betölteni.

A valódi fekete blueszenész kérges kezű és tekintetű, valamint minimum ötvenéves. Mindent megélt, plusz ami a génjeiben van. Burnside szintén erősen benne a korban, nehéz olyan képesítést nem igénylő munkát találni, amit ő ne végzett volna. Jelenleg a második asszonyt nyúzza, körülötte tizenkét gyerek. A hatvanas évek közepén lépett a zenei pályára, számtalan lemezen működött közre, a legismertebb az Arhoolie-nál megjelent Blow My Blues Away. Játszott sokfelé, még Európában is fellépett, ennek ellenére képtelen kizárólag zenélésből fenntartani saját magát és népes családját.

Illetve csak volt képtelen, hála két helyi megszállottnak, Matthew Johnsonnak és Peter Lee-nek, akik a kilencvenes évek elején a fejükbe vették, hogy nem hagyják szunnyadni az örökséget. Fat Possum (Kövér oposszum) néven (egy Észak-Amerikában honos patkányfajtát neveznek így) kiadót alapítottak, Burnside mellett a szintén veterán Junior Kimbrough-val -mint a cég két legfőbb artistájával - szerződést kötöttek, és állítólag négyszáz dollárnyi egyetemi kölcsönből megjelentették első kiadványukat (Burnside and the Sound Machine: Bad Luck City). Majd újabb pénzeket szereztek és újabb lemezeket adtak ki, egyet Kimbroughtól (All Night Long), egyet John Westontól (So Doggone Blue), egyet Dave Malone-tól (I Got The Dog In Me) és egy újabbat Burnside-tól (Too Bad Jim). De hiába a hiteles megszólalás, a lelkendező kritikák és a szomszédok szeretete, beütött a krach. Már éppen ásták a gödröt, amikor ismét rájuk mosolygott a szerencse, ezúttal az amerikai Capricorn és az európai Epitaph képében. E két cég vállalta a kiadványok nemzetközi terjesztését, ami a gyakorlatban annyit tett, hogy új borítóval ismét kiadták a Fat Possum lemezeit, cserébe az eladott példányok után royaltyt fizettek, és a stúdiók biztosításával segítették a további felvételeket. Ennek köszönhetően láthatott napvilágot 1997-ben több friss kiadvány, többek között újabb opusok Burnside-tól (Mr. Wizard) és Kimbroughtól (Most Things Haven´t Worked Out).

Ezek az albumok biztosan nem lesznek hifista tesztlemezek. Se kasszasikerek. Túlon-túl nyersek, zajosak, lábszagúak. Maga az élet, nem annak illúziója. Nehéz levegőjű, szűk terű produkció, melyben a hangkép nincs manipulálva. A dalok többsége saját szerzemény, mégis ismerős, nehéz is lenne e roppant szűk eszköztárú zenében valódi új dallamokat írni. A bluesban azonban nem a copyright a lényeg. Hanem az előadó maga.

Jávorszky Béla Szilárd

Epitaph/HMK, 1997

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.