World Music: az év végén majd...

publikálva
1997/49. (12. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

...alighanem átfogóbb értékelésre ragadtatom magam, de addig is körbefülelnék még, mi újság a világzenei sikerlistákon.

Sabah Habas Mustapha: Jalan Kopo. Az 1991 óta pihenő 3 Mustaphas 3 énekese/basszere négy évvel ezelőtt készítette első indonéz albumát, annak Densapar Moon volt a címe, és elment belőle vagy félmillió. Ebből is el fog, biztosan. Mustapha úr halál rafinált popzenét csinál, és megint összehozott legalább három olyan melódiát, amit nem lehet kivakarni a fülből. Ezeken a számokon, meglehet, egy angol popzenekar sem ronthatna túl sokat, de akkor tökmindegy lenne; (az angolul éneklő) Mustapha számait az indonéz muzsikusok jelenléte, különleges hangszerei tornászták a nemzetközi sikerlista harmadik helyére. Síppal, dobbal, nádiciterával. World pop - szokás mondani ilyenkor, már ha megszokható egy újabb hülye fogalom. A magyar-orosz Baba Yaga, az angol 3 Mustaphas 3, a madagaszkári Tarika, a finn Värttinä tartozhat a rokonságába: jobbára vállalható família. * * * * (Kartini Records)

Big Noise 2 - Another Mambo Inn Compilation. Tendenciának látszik: angol klubok DJ-jei szerkesztenek törzshelyük profilját reprezentáló válogatásokat. Nyáron az Anokha klub ázsiai tánczenéit mutatta be Talvin Singh, most a Mambo Inn latin-amerikai, karibi, kubai, nyugat-afrikai muzsikáit söpörte be Gerry Lyseight. Ha a sokat emlegetett revivalre mozdult volna rá, azzal sem volna baj, de a Mambo Inn ezt a zenét nyomta tíz évvel ezelőtt is, nem beszélve a kompiláció 1993-as első részéről. Referenciailag rendben volnánk tehát, a fül és az ízlés dolgában meg végképp: Baaba Maal, Jesús Alemany, az Africando vagy a Jazz Jamaica után nincs kérdés, nem is lehet. Együtt az örökzöldek új hajtásai és a latin új hullám klasszikusai, az annyi, mint * * * * * (Rykodisc)

Musafir: The Gypsies of Rajasthan. Rajasthan India északkeleti, Pakisztánnal határos állama. Muzulmánok és hinduk laknak itt békességben, gyakran megosztják a templomot is, de istenüket eltérő zenei nyelven szólítják meg. Míg a muzulmánok a klasszikus zenei formákhoz, a hindu cigányok a folkzenéhez, a táncosok, vásárosok, mutatványosok zenéihez kötődnek erősebben.

Az 1984 óta Franciaországban élő Hameed Khan tavalyelőtt Les Gitans du Rajasthan néven hozta össze azt a zenekart, melynek idén a Musafir nevet adta. Fél évig járták Európát bábosokkal, fakírokkal, kígyóbűvölőkkel, tűznyelőkkel cirkuszolva, majd bevonultak egy stúdióba. Lemezük nem kevésbé változatos, mint amilyen egy-egy show-juk lehetett: hol a pakisztáni qawwali, hol a karnataka tablaiskola, hol Suwa Devi énekstílusának emlékeit csalva elő (már legalábbis e sorok az indiai zenében járatlan szerzőjéből). * * * * (Blue Flame)

Romania: Dumitru Farcas, Taraf Mociu, Florea Pascu, Taraf de Haiduks, Fanfare Ciocarlia. Romániát ki lehet pipálni; a címben jelzett (ismertebb) neveken túl további kilenc is helyet kapott e válogatáson. Több is, mint válogatás, inkább guide-nak mondanám: a kísérő szöveg segítségével hetvenkét perc, és a romániai falusi cigányzenében otthon lehetünk. Még annál is otthonabb, hiszen az erdélyi Taraf Hodac vagy Taraf Mociu egészen úgy hangzik, mint a mieink. A Kárpátokon túl, a moldáviai vagy déli területen persze más a helyzet, ott erősebb a török hatás, ahogy a nálunk favorizált Taraf de Haiduksból is jól hallani. Ezeket a muzsikákat német rádiósok gyűjtötték többnyire a hetvenes években, a zenekarok bő többsége soha nem készített lemezt, s talán csak a falujában ismert. A Fanfare Ciocarlia rézfúvósait nemrég, a marseille-i világzenei vásáron hallottam, és akkor eléggé megviselt, hogy lemezen hozzáférhetetlenek. Most már van három számom, nem lehetek hálátlan: * * * * * (Network)

Wimme: Gierran. A finn Wimme Saari pályafutása a norvég Mari Boinééval rokonítható: lapp az istenadta. Ez a keresztje, vagyis - művészetről lévén szó - ez a mákja. Már legalábbis a nyolcvanas évek derekától kezdve, addig a protestáns fundamentalizmus - pogányságnak tartva - undergroundba kényszerítette a lapp yoik-énekesek dalait. Wimme egy finn rádióállomás munkatársaként bukkant rá azokra az öreg szalagokra, amelyeken a nagybátyja énekelt - az anyukája biztonságosabbnak látta, ha csendben marad -, azok segítségével sajátította el azt a torkos technikát, amelynek improvizatív változatából kialakította stílusát. Amikor 95-ben megjelent első lemeze, már ismert volt a neve: előtte Suzanne Vega, Björk, John Cale s a Värttinä társaságában Hector Zazou Songs From The Cold Seas című albumát súlyosbította. A Gierrannal Wimme azt az utat folytatja, amelyre tavalyelőtt lépett: a yoik mögött az ambienttől a technóig terjedő erőteljes elektronikai háttér hallható. De semmi szirup, semmi közhely, semmi aggodalom: ez most tényleg nem az a cupák, amit "hagyomány és korszerűség" jeligével rágcsálni szokás. Egy valamirevaló yoik-énekes, már amilyen Wimme, arról ismerszik meg, hogy szóra bírja a szelet, a fákat, az állatokat. Programozó kollégái ugyancsak képesek erre, legalábbis a virtuálisakat. * * * * (Rockadillo Records)

Marton László Távolodó

publikálva
1997/49. (12. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...