A 18. században a komoly- és a könnyűzene még nem állt olyan távol egymástól. Mindkét műfajt ugyanazok írták, és az előadógárda is közös volt. Úgy is mondhatnánk, hogy Mozart egy személyben volt a kor Jörg Widmannja és Ed Sheeranje. A táncfüzéreket, divertimentókat, cassatiókat, szerenádokat (utóbbiak olyan többtételes hangszeres ciklusok, melyekkel például névnap, házasságkötés, gyermek születése vagy keresztelő alkalmából kedveskedtek, még emlékezetesebbé téve a jeles napot), azaz a korabeli könnyűzene darabjait ma már a komolyzene műfajába soroljuk.
Mozart sok ilyet írt (hiszen ezekkel a megrendelésre készült darabokkal jó pénzt lehetett keresni), s e műveinek közös jellemzőjük a könnyedség, derű, változatosság, szellemesség, virtuozitás mellett az is, hogy kivétel nélkül mind megkérdőjelezhetetlen színvonalú alkotás, sőt, számos halhatatlan remekmű is akad közöttük.
Most e csodák közül játszott lemezre kettőt (Haffner-szerenád, K. 250/248b; Serenata notturna, K. 239) a Capella Savaria, művészeti vezetőjük, Kalló Zsolt remek hegedűszólóival, régi barátjuk és mesterük, a tévedhetetlen ízlésű és nagy szakmai biztonságú Nicholas McGegan vezényletével. Két egyívású mű Salzburgból, 1776-ból – a húszéves komponista ujjgyakorlatai. Két álomszerűen tökéletes darab, nemes, ihletett előadásban. Áttetsző, mégis zamatos hangzás, élénk hangsúlyok, rugalmas ritmika, csevegő tagolás. Zenei pezsgőfürdő. A szeretetteli tolmácsolás miatt csak úgy sugárzik belőlük az életszeretet.
Hungaroton, 2020
