"A cezúra, amelyet halála jelentett, valószínűleg még Mozart legszűkebb környezetét sem rázta meg, és senki sem sejtette, amikor 1791. december 6-án a vézna és elnyűtt testet lebocsátották egy szegényes sírba, hogy itt egy felfoghatatlanul nagy szellem földi maradványait temették el, mely érdemtelen ajándék volt az emberiségnek, s benne a természet egyedülálló, valószínűleg megismételhetetlen - mindenesetre soha meg nem ismételt - műalkotást hozott létre" - szól Wolfgang Hildesheimer Mozart-könyvének utolsó mondata.
A január 20-án meghalt Claudio Abbado a luzerni fesztiválon a csodálatos argentin zongorista, Martha Argerich társaságában éppen egy éve adta azt a koncertet, melyen két Mozart-zongoraversenyt játszottak, és amely most CD-n is elérhető. A felfoghatatlan és lassan már értelmezhetetlen Szépség nyomában jár a két művész. A K. 466-os d-moll zongoraverseny első tételét általában a démonikus művészet paradigmatikus esetének érzékeljük. Ezúttal mégsem. A katasztrófa persze most is bekövetkezik, de az egész hangzást áthatja valamiféle túlcsordulni vágyó Szépség, ám ez soha nem halálos, inkább csábítóan elringató. Lecsüng a kéz, és az ember beletörődik, hogy egyszer mindenkinek be kell járnia a minden testnek útját. De a C-dúr zongoraverseny (K. 503) ebben az előadásban még többet tud, azt, hogy egy muzsikus akkor méltó művészetéhez, ha táncos léptekkel indul az éjszakába.
Universal/Deutsche Grammophon, 2014
