A nagyszabású és ívű produkció zenei tételek során rögzíti egy szakítás fázisait, amelyek Szőcs nyilatkozatai szerint egyaránt érintik a teljes kiürülés, a düh, az önsajnálat periódusát, továbbá az anya szerepét, hogy végül az önirónia, majd az elgyászolás, elengedés oldja békévé az emlékeket. Ez persze papíron jól hangzik, de Szőcsék alaposan, sok ötlettel operálva ki is dolgozták az egyes tételeket - ráadásul az egész album határozott, jól követhető ívet mutat. A hatáshoz hozzátartozik, hogy remek énekesek sora adja vokálját a produkcióhoz: Sena, Hodosi Enikő, és pláne az utánozhatatlan orgánumú Alba Hyseni - s akkor még nem említettük férfivonalról Tanka Balázst (a Turbóból). S habár többé-kevésbé érvényesülnek a klasszikus kilencvenes évekbeli vokális triphop (Self Pity, End Title), a takarékosan, ámde gondosan megválasztott eszközökkel operáló downtempó, vagy a klasszikus, gazdag hangszerelésű, jó húsz éve trendi (éppen ezért ismét divatba jövő) fúziós zenék (Self Irony) kipróbált stíluselemei is, talán mégis a rövid rockblokkok ütnek a legjobban: végül az Amok 1 punkos lendülete az, ami igazán magával ragadja a hallgatót.
Szerzői kiadás, 2014
alá
