A film Told község cigány lakosainak életéről tudósítana, csakhogy az alapvető dramaturgiai kívánalmaknak sem felel meg; követhetetlen, hogy kik az egyes szereplők, és milyen hatással vannak az események alakulására. Ez akkor is súlyos hiba, ha egyértelmű szerzői megfontolás áll a szerkesztetlenség hátterében. A címben jelölt dinamikai fogalom metafora, egyben filmkészítői ars poetica, amennyiben Szekeres egyenértékűvé kívánja tenni a különálló személyeket, élethelyzeteket, nem kíván differenciálni, kizárólag a könyörtelenül bekövetkező elsüllyedés, a családok, szülők és gyerekek szellemi-fizikai megsemmisülése foglalkoztatja. A realitás, még ha nem is derűsebb, de ennél azért cizelláltabb. Csak egy példa: a berettyóújfalui kistérségben, ahová Told község is tartozik, működik L. Ritók Nóra vezetésével az Igazgyöngy Alapítvány vizuális-nevelési és integrációs programmal a kistérségi települések gyermekeinek ("Szegénység és művészeti oktatás a berettyóújfalui kistérségben - Fesd ki magadból!", Magyar Narancs, 2010. április 8.). Az alapítvány munkájáról érdemben egy szót sem szól a film. Öszszefüggéstelenül látjuk először L. Ritókot, ahogy plüssállatokat pakol ki egy kocsiból, és ad oda a cigánysori gyerekeknek, majd később még egy perc erejéig, ahogy egy rajzot maga elé tartva magyaráz a figyelem vizuális fókuszálásáról. A film legvégén egy inzert tudósít arról, hogy Ritók az alapítvány munkatársa, de kizárólag erre támaszkodva bajosan értheti meg a néző az ott dolgozók munkájának jelentőségét. Bár a film kitartóan igyekszik bizonyítani jólértesültségét és emberségét, éppen szándékának görcsös igazolása tárja fel hiteltelenségét. Xilofonra komponált bárgyú dallam illusztratív használata, töredékes történetvezetés, felületes riporteri hozzáállás és az alapvető információk hiánya teszi egyértelművé, hogy kizárólag a nézői megrendültség kikényszerítéséért dolgoztak a készítők. Mert valóban a szegénységnek gyakorlatilag kategorizálhatatlan mélységében élő embereket látunk, akik gyermekeitől - ha egyáltalán megélik a felnőttkort - már az is erőn felüli teljesítmény lenne, ha szüleik "életszínvonalát" reprodukálni tudnák. S nincs is okunk feltételezni a helyzetük javulását. Tehát itt mindezek ellenére kellene felelősségteljesen dokumentumfilmet, filmszociográfiát vagy bármit, tisztességes mozgóképes feldolgozást készíteni, s ennek a hiánya több mint szakmai slendriánság. Akinek ugyanis kamerája van, lehetőséget kapott, hogy sanszot adjon a megszólalásra azoknak, akiknek erre különben esélyük sincs, így joggal várható el tőle, hogy igyekezzék a meghatódottságán túltenni magát, és ne azt tekintse filmkészítésnek, hogy bámulja, ahogy telik a kurva élet.
Forgalmazza a Hunnia Filmstúdió
