A skandináv filmmûvészeti órákon kevés szó szokott esni Dolph Lundgren munkásságáról, de ez is csak az ilyen tanegységek elitista természetét bizonyítja. Aki viszont egy kicsit is komolyan veszi magát a témában, tudja jól, mivel tartozik a világ a svéd Lundgrennek, aki akkor ért Hollywoodba, amikor Sylvester Stallone, úgy is mint Rocky IV., így kiáltott: kell egy orosz! Daliás idõk voltak e késõ nyolcvanasok: a fegyverkezési verseny filmes állásait a Schwarzenegger-Stallone-szembenállás jelentette, de már ugrásra kész volt Van Damme, jött föl Willis, és egyszer-egyszer Seagal is gondolt már a fejbe rúgás színészi hozadékaira. Ebben a mezõnyben a svéd versenyzõnek csak a második szereposztás jutott, az, amelyik Chuck Norrisnak is megélhetést biztosított, de még így is simán köröket vert Lorenzo Lamasra vagy Michael Dudikoffra. Egyrészt, mert sokkal képzettebb sportoló volt náluk, másrészt viszont soha nem is akart másnak tûnni, mint egy nagy, páncélozott IKEA-szekrénynek. Ezzel pedig el is jutottunk az idõt-len Lundgren-minõség lényegéig. A lundgrenisták persze vágják, de azért elmondjuk mi is: A büntetõ (The Punisher) címû 89-es képregényfilm újítása, Ed Wood szellemének gyakori megidézésén túl, hogy svéd favágó énjét Lundgren feketére festett hajjal játssza, a teremtõvel pedig meztelenül értekezik, míg körülötte alvilági komikusok osztják egymást politikailag semennyire sem korrekt jelzõkkel, és a 80-as évek kamaszfantáziáiból vett eszközökkel; nyársvégû fülbevalókkal és nindzsátlanító uzikkal.
Forgalmazza a Navigátor Film
Mint film: *
Mint Lundgren: *****
