Az ébresztett ellenállhatatlan érdeklõdést, hogy e viszonylag friss (jó, ez túlzás, 2006-os) francia krimiben fellép Pierre Richard! A elõzetesbõl a televíziós serie noirok világa sejlett fel, az sem utolsó mulatság, Le Serpent, próbálták már fransziásan kiejteni? Ha nem, nem, akkor elmesélem. Kellõ számú sötétben (pincében, alagútban, éjszaka) felvett jelenet felhasználásával arról szól, hogy jobb, ha ifjúkorunkban odafigyelünk arra, kit alázunk porrá felhõtelen víg kedvünkben. Mert akit egyszer megszégyenítünk, az elõbb elkullog verve, aztán eltûnik hosszú-hosszú idõkre, s csak forr benne valami. És amikor mi már rég elfeledtük, egyszer csak váratlanul (már jó ideje készült, kinézte, hol lakunk) becsenget. S azt hiszik, benyújtja a számlát? Õ is azt hiszi? Dehogyis. Elõszüremkedik, ugrál egy sort, hangoskodik, addig provokál, piszkoskodik, amíg kénytelenek vagyunk ismét (annyi év után) mélységesen megalázni, pedig már épp benõtt volna a fejünk lágya, s a magunk részérõl inkább empatikusnak mondanánk magunkat. Ne alázz, mert az áldozat rákap az ízére! Lenne is ebben valami izgató. Lenne, ha így lenne. Lehet így is, meg hagyományosan is: azért jön a nyomorult, hogy bosszút álljon, de anno annyira tönkretettük, hogy ehhez is hülye lett, pedig milyen könnyû préda lennénk. Innen is, onnan is ígéretes megfejtések - amin azért valamicskét csak ront, hogy a legtöbbször használatos dramaturgiai eszközökkel van elõadva. És az sem javít rajta, hogy az egykor híres bohóc szinte csak nevével emeli a mûsor fényét (halvány mellékalakot hoz).
- tévésmaci -
Forgalmazza a Cinetel
***
