DVD - Ágy ő - John Simpson: Gyilkos tréfa

  • - ts -
  • 2010. július 15.

Zene

Itt az ideje, kedves olvasó, hogy számot vessél önmagaddal, mi tetszett jobban A hét szamurájban: az-e, amíg összetrombitálta a főhős maroknyi csapatát, vagy az, amikor már dúlt a hirig? - ts -

Itt az ideje, kedves olvasó, hogy számot vessél önmagaddal, mi tetszett jobban A hét szamurájban: az-e, amíg összetrombitálta a főhős maroknyi csapatát, vagy az, amikor már dúlt a hirig? E nemes, bár nyilvánvalóan fájdalmas önvizsgálatra azért van szükség, mert a horror - minek műfajából tárgyalt darabunk is vétetett - olyan, mint a műkorcsolya és a pornó szerencsétlen keresztezése: tele van ugyan kötelező gyakorlatokkal, de a lényegen (a zsigerelésen) kívül semmi nem érdekli különösebben, semmi egyébre nem fordít elégséges (mű)gondot. Minek következtében akkor érünk fel majd a műfaj csúcsára, ha a pornó legyőzi a műkorcsolyát, s a kötelező fordulatoktól (a kéjek csúcsán már a sztoritól is) végleg megszabadulhatunk. Fekszik a csaj a medence partján a Flair-garnitúra napozóágyán, jön a csávó, és hajrá. Áll az áldozat sorszámmal a kezében, s egy automata belevágja a konyhakést és a jégcsákányt egyszerre, majd kidobja az ablakon, rá a kerítés hegyes oszlopaira, majd kigyullad a kerület.

Jelen művünk a törzsfejlődés egy közepesen fejlett szakaszában tart, mert példásan hoz ugyan pár döntő fontosságú balladai szabályt, de olyan minimálsztoriba pakolja, mintha ott se lennénk. Úgy kezd például, ahogy muszáj a legnagyobbaknak is, a fiú meg a lány hajt az éjszakai sztrádán, összeszólalkoznak valamin (máshol eltévednek, esetleg motorhiba vagy benzinhiány lép fel), és letérnek - egyenest bele a horrorba. Nos, a beszédes nevű John Simpson ezt például hozza remekül, s akkor sem vall szégyent, amikor az ugyancsak elmaradhatatlan bábuk/babák eleve is rémisztő világába csalja illetékes szereplőjét, hogy az ugyancsak törvényhatóságilag előírt hotelt már ne is nagyon emlegessük - tehát a(z áldozatok) csapatának verbuválása inkább az erőssége. De akkor vall kudarcot, amikor zeng az ég, a filézésnél. Tán csak az ügyesen ágyakba applikált hullák és hullajelöltek mentik valamelyest sztorija tökéletes félelmetlenségét. Így azok mulatnak majd jobban, akik az elején a szamurájok beszervezésére szavaztak.

Ugyanakkor mindezt Simpson és névtelen színművészei olyan lendületesen vezetik elő, hogy szinte észrevétlenül röppen el a másfél órájuk - ez meg már szinte túlzás.

Forgalmazza a Pro Video Film

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.