Itt az ideje, kedves olvasó, hogy számot vessél önmagaddal, mi tetszett jobban A hét szamurájban: az-e, amíg összetrombitálta a főhős maroknyi csapatát, vagy az, amikor már dúlt a hirig? E nemes, bár nyilvánvalóan fájdalmas önvizsgálatra azért van szükség, mert a horror - minek műfajából tárgyalt darabunk is vétetett - olyan, mint a műkorcsolya és a pornó szerencsétlen keresztezése: tele van ugyan kötelező gyakorlatokkal, de a lényegen (a zsigerelésen) kívül semmi nem érdekli különösebben, semmi egyébre nem fordít elégséges (mű)gondot. Minek következtében akkor érünk fel majd a műfaj csúcsára, ha a pornó legyőzi a műkorcsolyát, s a kötelező fordulatoktól (a kéjek csúcsán már a sztoritól is) végleg megszabadulhatunk. Fekszik a csaj a medence partján a Flair-garnitúra napozóágyán, jön a csávó, és hajrá. Áll az áldozat sorszámmal a kezében, s egy automata belevágja a konyhakést és a jégcsákányt egyszerre, majd kidobja az ablakon, rá a kerítés hegyes oszlopaira, majd kigyullad a kerület.
Jelen művünk a törzsfejlődés egy közepesen fejlett szakaszában tart, mert példásan hoz ugyan pár döntő fontosságú balladai szabályt, de olyan minimálsztoriba pakolja, mintha ott se lennénk. Úgy kezd például, ahogy muszáj a legnagyobbaknak is, a fiú meg a lány hajt az éjszakai sztrádán, összeszólalkoznak valamin (máshol eltévednek, esetleg motorhiba vagy benzinhiány lép fel), és letérnek - egyenest bele a horrorba. Nos, a beszédes nevű John Simpson ezt például hozza remekül, s akkor sem vall szégyent, amikor az ugyancsak elmaradhatatlan bábuk/babák eleve is rémisztő világába csalja illetékes szereplőjét, hogy az ugyancsak törvényhatóságilag előírt hotelt már ne is nagyon emlegessük - tehát a(z áldozatok) csapatának verbuválása inkább az erőssége. De akkor vall kudarcot, amikor zeng az ég, a filézésnél. Tán csak az ügyesen ágyakba applikált hullák és hullajelöltek mentik valamelyest sztorija tökéletes félelmetlenségét. Így azok mulatnak majd jobban, akik az elején a szamurájok beszervezésére szavaztak.
Ugyanakkor mindezt Simpson és névtelen színművészei olyan lendületesen vezetik elő, hogy szinte észrevétlenül röppen el a másfél órájuk - ez meg már szinte túlzás.
Forgalmazza a Pro Video Film
