Interjú

„Ebben sokkal több van”

Balahoczky István, Farkas Zoltán, Keleti András – Xcolabor

Zene

A ColorStar három alapító tagja ismét egymásra talált, és hosszú próbafolyamatot követően élőben is bemutatják új zenéiket. De a jól ismert zenekarnevet nem viszik tovább. Ennek okairól, a sajátos alkotói folyamatról, a kitartó rajongókról és a soha el nem múló kilencvenes évekről is beszélgettünk velük.

Magyar Narancs: ColorStar-alapítóként álltatok újra össze, hamarosan koncertetek is lesz, de úgy döntöttetek, hogy a ColorStar nevet nem viszitek tovább. Miért kellett új elnevezés?

Keleti András: A nevet azért sem vehetjük át vagy vihetjük tovább, mert a ColorStar, bár inaktív, de nem szűnt meg. 2022 végén eldőlt, hogy Szalay Péter nélkül, aki a zenekar alapító gitárosa, nem folytatjuk. Jó formában lévő koncertezős zenekar voltunk, Peti úgy lépett ki, hogy mindenki azt szerette volna, hogy ne menjen el. A többiek próbáltak meggyőzni arról, hogy folytassuk továbbra is ColorStar néven, akár úgy, hogy keresünk egy másik gitárost. Én viszont – alapító tagként – ezt nem akartam. Már akkor elkezdtem azon gondolkodni, mivel lehetne folytatni, ami utódzenekar lehetne; egy másik, akár tágabb formációval, amely továbbviszi az általunk képviselt zenei világot, miközben tartjuk a kapcsolatot a közönségünkkel is. Először csak úgy magamban merült fel az Xcolabor név, ami valamiféle zenei ernyőszervezet lett volna, de egy ideig ebből sem lett semmi. Azután minket, hármunkat összesodort az idő meg a helyzet, és kiderült, hogy Pilu (Balahoczky István – a szerk.) eleve azzal készült előállni, hogy csináljunk valamit együtt. Vagyis majdnem ugyanez játszódott le benne is. Közben Zolival úgy voltunk, hogy ismét együtt dolgozunk bizonyos projektekben. Szóval, elkezdtünk újra barátkozni egymással.

MN: Ti hárman 2002-ben játszottatok utoljára együtt a Color­Star-ban.

Balahoczky István: Ez így van, de a lényeg az, hogy különböző időkben, különböző módon mindannyiunk fejében megfordult az, hogy ezt a közös zenélést ismét össze kellene hozni. Én úgy gondoltam, hogy bár a ColorStarnak most vége van, mindannyian egy generációból, ugyanabból a közegből jövünk, hasonló zenei elképzelésekkel. Valamilyen módon akkor is próbáltam kapcsolódni hozzájuk, amikor már nem voltam a zenekarban, csináltam nekik remixeket, de ezzel kapcsolatban mindig volt bennem valamiféle hiányérzet. Amikor néhány éve megváltoztak a dolgok, akkor úgy gondoltam, hogy ezt nem hagyom annyiban. Egyszerűen addig ügyeskedtem, amíg kicsábítottam őket magamhoz Kisorosziba; csináltunk egy sessiont, egyfajta újrabarátkozást. Nagyon gyorsan kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk, és mindannyian szeretnénk a közös zenélést. Kisorosziban adta magát a természeti közeg, egy nagy teraszon, a diófa alatt próbáltunk a kertben: az egésznek nagyon jó húzása volt, így aztán gyorsan összeállt a dolog. És már ott kezdtük felfogni, hogy nem arról van szó, hogy a ColorStar utódzenekarát fogjuk megcsinálni. Ebben annál több van. Eltelt rengeteg idő, mindenki egy csomó tapasztalatot gyűjtött, gyarapodott a technikai tudásunk, de a zenéléshez szükséges kütyük száma is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.