Interjú

„Ebben sokkal több van”

Balahoczky István, Farkas Zoltán, Keleti András – Xcolabor

Zene

A ColorStar három alapító tagja ismét egymásra talált, és hosszú próbafolyamatot követően élőben is bemutatják új zenéiket. De a jól ismert zenekarnevet nem viszik tovább. Ennek okairól, a sajátos alkotói folyamatról, a kitartó rajongókról és a soha el nem múló kilencvenes évekről is beszélgettünk velük.

Magyar Narancs: ColorStar-alapítóként álltatok újra össze, hamarosan koncertetek is lesz, de úgy döntöttetek, hogy a ColorStar nevet nem viszitek tovább. Miért kellett új elnevezés?

Keleti András: A nevet azért sem vehetjük át vagy vihetjük tovább, mert a ColorStar, bár inaktív, de nem szűnt meg. 2022 végén eldőlt, hogy Szalay Péter nélkül, aki a zenekar alapító gitárosa, nem folytatjuk. Jó formában lévő koncertezős zenekar voltunk, Peti úgy lépett ki, hogy mindenki azt szerette volna, hogy ne menjen el. A többiek próbáltak meggyőzni arról, hogy folytassuk továbbra is ColorStar néven, akár úgy, hogy keresünk egy másik gitárost. Én viszont – alapító tagként – ezt nem akartam. Már akkor elkezdtem azon gondolkodni, mivel lehetne folytatni, ami utódzenekar lehetne; egy másik, akár tágabb formációval, amely továbbviszi az általunk képviselt zenei világot, miközben tartjuk a kapcsolatot a közönségünkkel is. Először csak úgy magamban merült fel az Xcolabor név, ami valamiféle zenei ernyőszervezet lett volna, de egy ideig ebből sem lett semmi. Azután minket, hármunkat összesodort az idő meg a helyzet, és kiderült, hogy Pilu (Balahoczky István – a szerk.) eleve azzal készült előállni, hogy csináljunk valamit együtt. Vagyis majdnem ugyanez játszódott le benne is. Közben Zolival úgy voltunk, hogy ismét együtt dolgozunk bizonyos projektekben. Szóval, elkezdtünk újra barátkozni egymással.

MN: Ti hárman 2002-ben játszottatok utoljára együtt a Color­Star-ban.

Balahoczky István: Ez így van, de a lényeg az, hogy különböző időkben, különböző módon mindannyiunk fejében megfordult az, hogy ezt a közös zenélést ismét össze kellene hozni. Én úgy gondoltam, hogy bár a ColorStarnak most vége van, mindannyian egy generációból, ugyanabból a közegből jövünk, hasonló zenei elképzelésekkel. Valamilyen módon akkor is próbáltam kapcsolódni hozzájuk, amikor már nem voltam a zenekarban, csináltam nekik remixeket, de ezzel kapcsolatban mindig volt bennem valamiféle hiányérzet. Amikor néhány éve megváltoztak a dolgok, akkor úgy gondoltam, hogy ezt nem hagyom annyiban. Egyszerűen addig ügyeskedtem, amíg kicsábítottam őket magamhoz Kisorosziba; csináltunk egy sessiont, egyfajta újrabarátkozást. Nagyon gyorsan kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk, és mindannyian szeretnénk a közös zenélést. Kisorosziban adta magát a természeti közeg, egy nagy teraszon, a diófa alatt próbáltunk a kertben: az egésznek nagyon jó húzása volt, így aztán gyorsan összeállt a dolog. És már ott kezdtük felfogni, hogy nem arról van szó, hogy a ColorStar utódzenekarát fogjuk megcsinálni. Ebben annál több van. Eltelt rengeteg idő, mindenki egy csomó tapasztalatot gyűjtött, gyarapodott a technikai tudásunk, de a zenéléshez szükséges kütyük száma is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.