„Ismét együtt kell játszanunk a pszichedelikus tánczenét”

Zene

Szombaton újra színpadra állnak a ColorStar-tagok, hogy legújabb zenéikkel bűvöljék el a közönséget.

A ColorStar együttes három tagja, Balahoczki István Pilu, Farkas Zoltán és Keleti András összeállt, és Xcolabor néven alapítottak zenei műhelyt. A formációt első alkalommal december 14-én, szombaton este nyolctól a Gödör Klubban lehet látni és hallani a Dübel együttessel közös koncertjükön. Részletek ide kattintva olvashatók.

A Xcolaborral készült első interjút viszont lapunk munkatársa, Barotányi Zoltán készítette, és e heti lapszámunkban olvasható. Íme, egy részlet a beszélgetésből:

Magyar Narancs: Honnan az Xcolabor név?

Keleti András: Producerként és alkalmazott zenészként külön-külön is alkotunk meg működünk. De úgy voltunk vele, ha valami más név kell, akkor használjuk ezt. Először csak magunk között mondogattuk, hogy mi vagyunk az Xcolabor, mert ebben a névben benne van, hogy ez az ex-ColorStarosok együttműködési alapja. De kiderült, hogy rengeteg olyan ötletünk is van, ami nem feltétlenül illik a ColorStar-vonalba, viszont lényeges, hogy becsatornázzuk ezeket is valamiféle közös vállalkozásba. Ezzel sokkal jobban járunk, hiszen együtt nagyobb a technikai parkunk, és mivel hárman vagyunk, sok mindenben kiegészítjük egymást, hozzá tudunk tenni a másik elképzeléséhez. Idén nyáron döntöttük el, hogy ez egy új munkakapcsolat, amelyben mindenféle zenei vállalás, ötlet, projekt meg tud valósulni. És közben nyilvánvalóvá lett az is – nem is gondoltuk, hogy ilyen hamar –, hogy ismét együtt kell játszanunk a pszichedelikus tánczenét, és pont abban a sajátos formájában, ahogy azt csak mi tudjuk csinálni.

(…)

MN: Mennyiben lesz a zene másként felépítve, mint mondjuk a ColorStar a kései korszakában?

Farkas Zoltán: Alapvető dolog, hogy van egyfajta speciális hangzás, ami mindenkinek a fülében benne van. Közös munkamódszerrel dolgoztunk, ahogy volt egy sajátos alkotói szisztémánk annak idején is. Amikor elkezdtünk barátkozni, újra hangszerezni, egy picit megint rá tudtunk hangolódni erre a munkamódszerre, és ismét kiderült, hogy mekkora szabadságot ad, és milyen sokat enged. Amikor mindenki csak úgy bedobja a maga ötleteit, és azok eleve nagyon jók.

(…)

MN: Szerencsések vagytok, mert máris akadnak helyek, ahol játszhattok, felléphettek, pedig az utóbbi években inkább szűkült a koncerthelyszínek, klubok száma.

Keleti András: Ha vannak helyek, ahová vissza lehet húzódni, akkor annak olyan hatványozó ereje van, hogy aki oda eljön, annak felértékelődik egy-egy koncert. Minden fellépés komoly eseménynek számít, ami csak akkor és csak ott valósulhat meg, így nagyobb is a nyomatéka mindennek, amit teszünk. Úgy kéne hirdetni minden egyes koncertet, mint valamiféle egyszeri, megismételhetetlen történelmi eseményt. Csak az a baj, utána meg áll az ember a színpadon, és kicsit zavarban van: úristen, ezt most hogyan is kéne csinálni?

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.