„Ismét együtt kell játszanunk a pszichedelikus tánczenét”

Zene

Szombaton újra színpadra állnak a ColorStar-tagok, hogy legújabb zenéikkel bűvöljék el a közönséget.

A ColorStar együttes három tagja, Balahoczki István Pilu, Farkas Zoltán és Keleti András összeállt, és Xcolabor néven alapítottak zenei műhelyt. A formációt első alkalommal december 14-én, szombaton este nyolctól a Gödör Klubban lehet látni és hallani a Dübel együttessel közös koncertjükön. Részletek ide kattintva olvashatók.

A Xcolaborral készült első interjút viszont lapunk munkatársa, Barotányi Zoltán készítette, és e heti lapszámunkban olvasható. Íme, egy részlet a beszélgetésből:

Magyar Narancs: Honnan az Xcolabor név?

Keleti András: Producerként és alkalmazott zenészként külön-külön is alkotunk meg működünk. De úgy voltunk vele, ha valami más név kell, akkor használjuk ezt. Először csak magunk között mondogattuk, hogy mi vagyunk az Xcolabor, mert ebben a névben benne van, hogy ez az ex-ColorStarosok együttműködési alapja. De kiderült, hogy rengeteg olyan ötletünk is van, ami nem feltétlenül illik a ColorStar-vonalba, viszont lényeges, hogy becsatornázzuk ezeket is valamiféle közös vállalkozásba. Ezzel sokkal jobban járunk, hiszen együtt nagyobb a technikai parkunk, és mivel hárman vagyunk, sok mindenben kiegészítjük egymást, hozzá tudunk tenni a másik elképzeléséhez. Idén nyáron döntöttük el, hogy ez egy új munkakapcsolat, amelyben mindenféle zenei vállalás, ötlet, projekt meg tud valósulni. És közben nyilvánvalóvá lett az is – nem is gondoltuk, hogy ilyen hamar –, hogy ismét együtt kell játszanunk a pszichedelikus tánczenét, és pont abban a sajátos formájában, ahogy azt csak mi tudjuk csinálni.

(…)

MN: Mennyiben lesz a zene másként felépítve, mint mondjuk a ColorStar a kései korszakában?

Farkas Zoltán: Alapvető dolog, hogy van egyfajta speciális hangzás, ami mindenkinek a fülében benne van. Közös munkamódszerrel dolgoztunk, ahogy volt egy sajátos alkotói szisztémánk annak idején is. Amikor elkezdtünk barátkozni, újra hangszerezni, egy picit megint rá tudtunk hangolódni erre a munkamódszerre, és ismét kiderült, hogy mekkora szabadságot ad, és milyen sokat enged. Amikor mindenki csak úgy bedobja a maga ötleteit, és azok eleve nagyon jók.

(…)

MN: Szerencsések vagytok, mert máris akadnak helyek, ahol játszhattok, felléphettek, pedig az utóbbi években inkább szűkült a koncerthelyszínek, klubok száma.

Keleti András: Ha vannak helyek, ahová vissza lehet húzódni, akkor annak olyan hatványozó ereje van, hogy aki oda eljön, annak felértékelődik egy-egy koncert. Minden fellépés komoly eseménynek számít, ami csak akkor és csak ott valósulhat meg, így nagyobb is a nyomatéka mindennek, amit teszünk. Úgy kéne hirdetni minden egyes koncertet, mint valamiféle egyszeri, megismételhetetlen történelmi eseményt. Csak az a baj, utána meg áll az ember a színpadon, és kicsit zavarban van: úristen, ezt most hogyan is kéne csinálni?

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.