Lemez

Egyedül is megy

Cabaret Voltaire: Shadow of Fear

  • - minek -
  • 2020. december 9.

Zene

Némiképp szenzációnak számít, hogy több mint 26 év után nem is akármilyen új nagylemezzel jelentkezett a Cabaret Voltaire. Persze az is igaz, hogy a Shadow of Fear című albumot egyedül rakta össze Richard H. Kirk, hiszen az utóbbi hat évben is csak ő vitte tovább a régi nevet.

Amikor 1973-ban elindult a dadaizmus zürichi szülőhelyét nevéül választó sheffieldi Cabaret Voltaire története, hárman voltak: Kirk mellett Stephen Mallinder és Chris Watson kezdett a zenekészítés „nem konvencionális” formáival kísérletezni az angliai iparvárosban. Ezek a manipulált szalagokkal, részben saját készítésű elektronikus eszközök segítségével készült felvételek (az utólag publikált antológiák közül ajánlanánk a Mute kiadó Methodology ’74/’78: The Attic Tapes című válogatását) messze megelőzték korukat. A CV élő fellépései ennek megfelelően gyakorta találkoztak a közönség értetlen, sőt ellenséges reakcióival, Mallinder egy alkalommal kórházba is került, amikor az egyik feldühödött koncertlátogató hozzávágott valamit.

Jellemző, hogy a hetvenes évek derekán többször is felléptek a pályafutását Warsaw néven kezdő Joy Divisionnel is, akikhez hasonlóan a CV is elmondhatta, hogy törekvéseik számára a punk nyitott utat, ami a szokatlan, de izgalmas megnyilvánulások iránt is fogékonnyá tette a publikum egy részét. A hetvenes évek CV-je (a pályatárs Throbbing Gristle mellett) új stílust és megnyilatkozási formát is definiált, az ipari (indusztriális) zenét. A monoton gépi lüktetés, a roncsolt hangok, a torzított ének, a sokszor felkavaró hangminták intenzív használata, a zenekészítés csináld magad esztétikája mind arról szólt, hogy más zenei nyelven szólaljanak meg azok az előadók, akik a saját érzékelésükben szürke tónusúnak, fakónak, ridegnek tűnő, sivár környezetükről akartak izgalmasan szólni, tapasztalataikat ritmusokba, dallamfoszlányokba önteni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.