A torontói David Psutkának a londoni Night Slugs kiadónál Egyptrixx név alatt publikált remek albumai és maxijai már az évtized elején kiforrott, a basszusnehéz zenék világában remekül elboldoguló alkotóról tanúskodtak, ám idővel a célhoz szükséges barbársággal összerakott, zamatos és ropogós tánczenéktől igyekezett elmozdulni némileg artisztikusabb vagy legalábbis absztraktabb irányba. Alternatív alkotói nevén, Ceramic Tl-ként tavaly már kiadott egy drone-ba hajló, posztapokaliptikus lemezt, az új Egyptrixx-album hagyományos tánczenei formákat szándékoltan nélkülöző anyagának születését pedig már az óceánon sodródó szemétszigetek lenyűgöző élménye inspirálta. A nyersen, keményen, torzítva megszólaló fém- és üveghangok, a boldogult nyolcvanas évek indusztriál szubkultúráját idéző csattogások, a bugyborékolva, csilingelve csordogáló vizek zaja olyan „zene”, amit legszívesebben élőben, egy brutális hangrendszeren át hallgatnánk, valami vidám, a témába vágó vetítés kíséretében. De Psutka a melódiákat sem iktatja ki teljesen, néha egészen hangulatos dallamtöredékek keringenek körülöttünk, s persze attól, hogy nem tánczenét hallunk, a ritmus még ugyanolyan fontos szerepet játszik. Ám a körkörös lebegést és időtlenséget sugalló repetitív kattogások inkább transzba ejtenek, mintsem mozgásra sarkallnak, habár néha – mint az Anodyne Wants To Ammo című szintiwave darabnál – még ehhez is meglepően közel kerülünk.
Halocline Trance, 2017
