„Was deutsch und echt, wüßt’ keiner mehr, lebt’s nicht in deutscher Meister Ehr” – énekli Hans Sachs A nürnbergi mesterdalnokok fináléjában arról, hogy ami német és igazi, annak már nincsen becsülete. Pikáns dolog lenne a nem éppen filoszemita Wagner-librettót ráolvasni azoknak a zsidó származású zeneszerzőknek a sorsára, akiket a hitleri rémuralom elnémított. Néhány névre úgy-ahogy emlékezünk: Erich Wolfgang Korngold vagy Alexander von Zemlinsky zenéje olykor felcsendül a koncerttermekben, de a többséget örökre elnémították. Vagy azért, mert nem volt senki, aki fontosnak tartsa visszaemelni őket a kánonba, vagy éppen azért, mert életművük megszakadt, csonka maradt, így aztán könnyűnek találtattak a nagymesterek mellett.
A MÁV Szimfonikusok és Olivier Holt karmester hangversenyén ilyen zeneszerzőket hallunk. Megrázó hegedűversenyt Karl Amadeus Hartmanntól, aki nem származása, hanem baloldali meggyőződése miatt vonult önkéntes száműzetésbe, és csak az ötvenes években dolgozhatott újra. Franz Schreker rövid darabját, akit egykor Richard Strauss mellé soroltak, mígnem antiszemita huhogók ellehetetlenítették az operapremierjeit. Alexander Tansman vonósnégyesét, aki egészen Los Angelesig menekült, és Góreckire is nagy hatást gyakorolt. De megszólal egy Mendelssohn-darab is, illusztrálva, hogy a már elfogadott szerzőket a náci uralom bő évtizede nem lökte ki a kánonból. A hangverseny szólistája az a Korcsolán Orsolya lesz, aki egy hét éve megjelent lemezzel mindenkinél többet tett egy magyarországi elhallgatott szerző, Kuti Sándor újrafelfedezéséért (BMC, június 7., hét óra).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
