Interjú

„Írni tizenegy dalt a semmiről”

Szendrői Csaba és Tóth András – Elefánt

Zene

Egymást kioltó ellentétek, a megbocsátás és a köszönetnyilvánítás jelentősége, közélet, részecskefizika és dinoszauruszok. Az Elefánt énekesével és gitárosával a zenekar lemezbemutató koncertje előtt beszélgettünk a semmiről, és más hasonlóan fontos ügyekről.

Magyar Narancs: A május elején megjelent Semmi című lemezetekre több helyen is úgy hivatkoztatok, hogy az az előző két albumotokkal együtt alkot egy univerzumot. Ha ez egy univerzum, hol keressük az ősrobbanást?

Szendrői Csaba: Talán a Semmiben, ha lehet egyet fordítani a kronológián. A Semmi ötlete ugyanis hamarabb megszületett, mint a Minden (az Elefánt 2017-ben megjelent harmadik nagylemeze – B. M.). Persze belemehetünk olyan filozófiai mélységekbe is, hogy van-e egyik a másik nélkül, meg hogy a tyúk vagy a tojás… Bár pontosan tudjuk, hogy a tojás előbb volt, mint a tyúk. Ez csak azoknak kérdés, akik nem vágják a dinoszauruszokat. Mi hiszünk a dinoszauruszokban.

Tóth András: Ha viszont az alkotófolyamat beindulását nézzük, akkor mind a három lemeznek volt egy saját ősrobbanása.

Szendrői Csaba: Nem véletlen egyébként, hogy a Szoba az első dal a lemezen, mivel az megadja azt a berobbanást, ami ahhoz kell, hogy a semmiből valami legyen. Ráadásul az a szám egy ember elmélkedése az ürességről. Arról az ürességről, ami a túlzsúfoltságból lesz. Ilyen szempontból az ősrobbanás maga az ember a Szobában, amivel elkezdődik a lemez.

MN: Az új dalokat hallgatva néha egy párhuzamos univerzumban éreztem magamat. Mintha a tavalyi Budapest parkos koncertetek tematikájának megfelelően valóban kilőttétek volna magatokat az űrbe, valamiféle csillagközi anomáliának köszönhetően azonban egy másik Elefánt tért vissza a Földre, amely Kösz helyett azt énekli, hogy Bocs, Nincs harag helyett pedig immár Van harag.

Tóth András: Nem gondolom, hogy visszatértünk volna. Inkább úgy képzelem el ezt a víziót, hogy ha már kilőttük magunkat az űrbe, akkor ott egy olyan szegletébe jutottunk el a semminek, ahol egészen más törvények uralkodnak. Zenei vagy tartalmi szempontból éppen ez hozta ki az énünknek egy olyan részét, amely kicsit talán szokatlan. Egy izgalmas alkotói folyamat része, hogy ide eljutottunk, és ezzel nem feltétlenül azt próbáljuk megtámogatni, amit eddig csináltunk. Inkább kiegészíteni vagy kifordítani szeretnénk a korábbi dolgainkat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.