Interjú

„Írni tizenegy dalt a semmiről”

Szendrői Csaba és Tóth András – Elefánt

Zene

Egymást kioltó ellentétek, a megbocsátás és a köszönetnyilvánítás jelentősége, közélet, részecskefizika és dinoszauruszok. Az Elefánt énekesével és gitárosával a zenekar lemezbemutató koncertje előtt beszélgettünk a semmiről, és más hasonlóan fontos ügyekről.

Magyar Narancs: A május elején megjelent Semmi című lemezetekre több helyen is úgy hivatkoztatok, hogy az az előző két albumotokkal együtt alkot egy univerzumot. Ha ez egy univerzum, hol keressük az ősrobbanást?

Szendrői Csaba: Talán a Semmiben, ha lehet egyet fordítani a kronológián. A Semmi ötlete ugyanis hamarabb megszületett, mint a Minden (az Elefánt 2017-ben megjelent harmadik nagylemeze – B. M.). Persze belemehetünk olyan filozófiai mélységekbe is, hogy van-e egyik a másik nélkül, meg hogy a tyúk vagy a tojás… Bár pontosan tudjuk, hogy a tojás előbb volt, mint a tyúk. Ez csak azoknak kérdés, akik nem vágják a dinoszauruszokat. Mi hiszünk a dinoszauruszokban.

Tóth András: Ha viszont az alkotófolyamat beindulását nézzük, akkor mind a három lemeznek volt egy saját ősrobbanása.

Szendrői Csaba: Nem véletlen egyébként, hogy a Szoba az első dal a lemezen, mivel az megadja azt a berobbanást, ami ahhoz kell, hogy a semmiből valami legyen. Ráadásul az a szám egy ember elmélkedése az ürességről. Arról az ürességről, ami a túlzsúfoltságból lesz. Ilyen szempontból az ősrobbanás maga az ember a Szobában, amivel elkezdődik a lemez.

MN: Az új dalokat hallgatva néha egy párhuzamos univerzumban éreztem magamat. Mintha a tavalyi Budapest parkos koncertetek tematikájának megfelelően valóban kilőttétek volna magatokat az űrbe, valamiféle csillagközi anomáliának köszönhetően azonban egy másik Elefánt tért vissza a Földre, amely Kösz helyett azt énekli, hogy Bocs, Nincs harag helyett pedig immár Van harag.

Tóth András: Nem gondolom, hogy visszatértünk volna. Inkább úgy képzelem el ezt a víziót, hogy ha már kilőttük magunkat az űrbe, akkor ott egy olyan szegletébe jutottunk el a semminek, ahol egészen más törvények uralkodnak. Zenei vagy tartalmi szempontból éppen ez hozta ki az énünknek egy olyan részét, amely kicsit talán szokatlan. Egy izgalmas alkotói folyamat része, hogy ide eljutottunk, és ezzel nem feltétlenül azt próbáljuk megtámogatni, amit eddig csináltunk. Inkább kiegészíteni vagy kifordítani szeretnénk a korábbi dolgainkat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.