Zene

nyolc kis kritika

A mesterről valahogy mostanság egy másik klasszikus filmcím jut az eszembe, a Kifulladásig.

A pécsi találkozón jól a vége felé lehetett látni a sepsiszentgyörgyiek két előadását - a Médeiát és a Brecht-darabot (Magyar Narancs, 2005. június 30.) -, ezért aztán eléggé elkerülte őket a díjeső; két picike jutott azért, de a zsűri alighanem már finiselt. Kár.

A gondolatébresztő, ám tudományos forrásként jórészt használhatatlan ismeretterjesztés iskolapéldája Gudrun Schury könyvecskéje.

Fontos és jó könyv, segít megérteni, miben, miért és hogyan éltünk, élünk Magyarországon.

nyolc kis kritika

A Tosca a bécsi klasszikus downtempoiskola egyik legismertebb és népszerűbb vadhajtása, bár a kollaboráció egykoron alighanem csak alkalminak indult...

Ha a Paradox Trio ismeretlen is errefelé, Matt Darriau-vel azért akadt már dolgunk: a Klezmatics fúvósaként láthattuk vagy tíz alkalommal.

Ha egy zenekarnak egyszer összejött az igazán nagy dobás, tagjai akár mindvégig megélhetnek belőle - elsőként erre kellett gondolnunk szerda este a PeCsában.

Ken Loachot azért dicsérni, mert remekül érti a kisemberek nyelvét, legalább akkora semmitmondás, mint Hitchcockot feszültségteremtő képességéért méltatni.

Ki a fene az a D. B. Cooper? Valljuk be őszintén, ritkán tesszük fel ezt a kérdést - még magunknak is.

Az olvasó önkéntelenül is vé-dekezik. Megkérgesíti a szívét, szemével átugorja a fölkavaróbb sorokat, megpróbál immunizálódni.

Szeretem a fotóalbumokat, és utálom azt a kiadói-terjesztői "politikát", amely ezzel az én elfogult szeretetemmel visszaélve egyre-másra dobja piacra a giccses, gondolattalan és pofátlanul drága albumokat.

Vannak költők, akik folyama-tosan építkeznek, és vannak, akik csaknem minden versükkel újrakezdik írni saját életművüket.