Zene

John Travolta és Uma Thurman újra táncol! Vajon mi a fenének? Mert az olyan jól mutatott a Ponyvaregényben, kinek árt meg egy efféle visszakacsintás? Szerintem nekik, de a nézõ se ússza meg. Mert az a tánc már akkor is egy visszakacsintás volt, a vezérciki Szombat esti lázra meg a Pomádéra. Nagyon kevés vicce van ennek a bolygónak, amin a második elmondáskor is lehet nevetni... Volt az a villázós mozdulata a kiérdemesült rongylábhercegnek, amikor tenyerét kifelé fordítva, "v"-t formázó virsliujját elhúzta a szeme elõtt, évekig láttuk még utánjátszó bohócoktól... Most bajban lehetnek a bohócok: mit kellene majmolni e mai kûrbõl? Semmit.

Lenn járunk, ahol csak a filmek szoktak, ahol csak por van, csak szemét, a zsöllyébõl ember alattinak tûnik a lét, a nyomor fõterén. Cigányok közt megint, tetszik, nem tetszik, visszajáró vendégei õk a honi filmcsinálásnak. Az esetek perdöntõ hányadában úgy is viselkednek, mint a vendégek, suták és feszélyezettek, odafigyelnek minden mondatukra. Legtöbbször a fõváros nyolcadik kerületébõl érkeznek, ha nem egyenesen a Róna utcából (ott a filmgyár).

Hajós Andrásnak nem lehet egy szava sem. Új mûsorának elég szörnyû ugyan a visszhangja, de azért közben az Emil.Rulez! zenekarral szerzett érdemeit is megemlítik a kritikusai. Hovatovább a korábbi tévés produkcióival sem volt különösebb baj, én például a Viasat 3-on futó Késõ este Hajós Andrással címût simán bekajáltam. Egyszer csak felbukkant egy sármos pasas, finom öniróniával és kereskedelmi szinten szokatlan intelligenciával, akinek igen jól állt a "kinn is vagyok, benn is vagyok" szerepkör. Az pedig, hogy elmaradt az elvárt nézettségi szinttõl - s ilyeténképpen "megbukott" -, az jóval inkább a kereskedelmi médiumoktól leszedált közízlést minõsítette, mintsem õt.

Truffaz kinõtt a "fiatal reménység" kategóriából. Az 1960-ban született svájci trombitás túl van a hetedik lemezén, az európai dzsessz egyik emblematikus figurája, a "nu jazz" élharcosa. Kigyúrta a saját stílusát, hangzása azonnal felismerhetõ, s ez nem kevés. Két együttest mozgat párhuzamosan kis hangsúlyeltoló-dásokkal, esetleg keveri õket, de ezt csak az igazán bennfentesek veszik észre.

Noha tavaly is tolongtak a régi hõsök a "visszatérés" feliratú ajtónál, a legemlékezetesebb come back Morrissey nevéhez fûzõdik. A The Smiths egykori énekese hét év szünet után jelentette meg új albumát, és ezzel valóságos õrület-be kergette Nagy-Britanniában a kedves hallgatókat.

színház Ragenhild Nilstun Az apuka című darabja látszólag gyerekeknek íródott; erre utal az is, hogy a Kolibri Fészekben játsszák, és az is, hogy jó sok gyerek ül a nézőtéren. Ül persze mögöttük néhány apuka is - a svéd író formás kis tanmeséje inkább nekik szól, azaz az apukáknak.

Mivel még nem hallottam az új teremben a zenekart, nagy várakozással foglaltam el helyemet március 10-én. Bemelegítésként Rossini A tolvaj szarka című, elbűvölően szellemes nyitányát játszották. A kezdet homálya után a vonóskar virtuóz vezetésével hirtelen föllobogott a zene (megértettük, hogy Beethoven miért mondta a hedonista taljánnak: "maga csak vígoperát írjon, a komoly dolgokat hagyja nekünk, németeknek!"), aztán annak rendje és módja szerint megcsinálták az ominózus Rossini-crescendót. Taps, jöhet az átrendezés.

A kiadó azt mondja a regény hátoldalán, hogy Brabcová műve "talán az utóbbi évek legnagyobb visszhangját váltotta ki hazájában". A könyvet elolvasva azonban az a gyanúm erősödött meg, hogy inkább témája, a "leszbikus szerelem" bemutatása miatt tartja igazán izgalmasnak a kiadó. Vegyük hát fel a kesztyűt, gondoltam, és álljunk elő egy jó kis tematikus olvasattal!

Pije jako Dán, tartja a filmművészetben egykor ugyancsak járatos kis közép-európai nemzet (a cseh) szóláshasonlata, s a filmművészetben manapság olyannyira járatos kis észak-európai nép nagy lendülettel igyekszik ennek (iszik, mint egy dán) megfelelni.

A rendező legújabb, sokak szerint a középkorban játszódó filmjét a Heti hetes című tévésorozat szereplőivel forgatta. Csupa már többször bizonyított színész, aki pedig nem színész, mind megannyi érdekes karakter. Két légy ütődött egy bátor csapásra: a figurák megformálására leg-alkalmasabb alanyok alapjáraton is a közönség kedvencei. Természetesen ez művészi csapda is.

Igazán megkapó az indítás; archaizáló képek, barna-fehérben, Daguerre mester látásmódjával. 1919, Párizs, felülről, mintegy gyerekjátékméretben látjuk a fő színhelyt, az operát, a téren tipródó emberek is bábuk. Aztán a kép megelevenedik, éppen árverést rendeznek, a háborúban lerobbant épületben kísértetiesen (és kissé retorikusan) kereng a szél, s persze felsüvöltenek az emlékek is. Különösen Chagny márkiban, aki öregen, megtörten licitál egy zenélődobozra. Egyetlen vetélytársa régi ismerőse, Madame Giry, az operaház disztingváltan őszülő öltöztetőnője. Összevillan a szemük. És máris a múltban vagyunk, az 1800-as évek második felében.

rádió Magyarországról jövök Ez a magazinmûsor hétrõl hétre azt hozza, amit egy efféle programtól elvárunk: a háromnegyed órájában többnyire négy-öt kérdést jár körül, a vidék gondjait, melyek azonban mindannyiunk számára érdekesek, fontosak - és jellemzõek. Vannak tematikus adások (az árvízrõl vagy a betegek világnapjáról), máskor a vidéki stúdió köré csoportosul a tematika.

Ödön von Horváth darabja rugalmas anyagból készült: egészen a máig képes feszülni, ha feszítik. Az idõtlen mondandó - bármi is légyen az, a kisember bóduláshajhász szórakozásától a léghajó nevû égi tüneményen át az egzisztenciális bizonytalanságig - egyformán otthon van vagy otthon lehet a múlt század elsõ felének gazdasági válság sújtotta éveiben vagy az új évezred pompás elején; a müncheni sörünnepen vagy egy magyar vurstliban, és hát a kettõ közt is bármikor, bárhol. Tud egyetemes lenni - ez a helyzet. Wulf Twiehaus német rendezõ - aki másodszor dolgozik a Krétakör társulatával - apró jelzéseket pakol a színpadra: EU-zászlót, hupikék törpikét, hogy jelezze: ma is vurstliba menekül egzisztenciális problémái elõl a kisembernép, és pont a menekülés, az nem sikerül neki ma sem.

alábbiakban súlyos mulatozásokról és szomorúságról fog szó esni, és egy óvatlan fordulattal az isten is elõkerül.