Lemez

Ezt lekopogjuk

DJ Koze: Knock Knock

  • - minek -
  • 2018. augusztus 12.

Zene

Voltaképpen kevés elektronikuszene-készítő képes a szélesen áradó érzelmeket, gyorsan csapongó kedvet, változó hangulatokat olyan perfekt, szinte már dalszerű szerzeményekbe csomagolni, mint a hamburgi Stefan Kozalla, alias DJ Koze.

Ő az a gépmuzsikus, akinek tényleg mindegy, hogy saját számait faragja, vagy mások darabjaiból készít éppen remixet – minden munkáját egyformán komolyan veszi, és azoknak a legkisebb porcikájából is süt, hogy aprólékos műgonddal és élvezettel készültek. Ráadásul, ha valaki, úgy Koze tényleg képes albumméretben gondolkodni, az ő keze alatt nem esik szét a nagylemez tánczenei maxik sorozatára. A kohéziót nem csupán a zenekészítő jól felismerhető stílusa biztosítja, de az az alkotói logika is, amivel a változatos műfajú építőköveket egymáshoz illeszti – akár jó hosszasan (hiszen az új album, a Knock Knock is megvan vagy 78 perc). Ráadásul az énekhangot mintázatként sem nélkülöző számok több mint feléhez dukál egy hús-vér vokalista is – a jól megválasztott témák nem csupán illusztrálnak, de Koze előzékenyen szinte nekik szenteli műveit. Valójában a dalok szirénhangja egyben csapda is, és a rabul ejtett, alaposan megdolgozott, effektezett vokálok a továbbiakban már új gazdájukat szolgálják. Koze azt is számtalanszor igazolja, hogy képes olyan zenei kulisszát teremteni, amiben a vendég tökéletesen otthon érzi magát: például az Illumination című szám (de még a Scratch That is) bízvást helyet kaphatott volna Róisín Murphy valamelyik sorlemezén – cserébe a paradíva is megbízhatóan hozza a hangjában folyton megbújó nagyvárosi neurózist. A José González által felénekelt Music on My Teeth pedig szinte a svéd dalnok karakterére íródott – egy kissé szétcsúszott-betépett folk-pop szám, frissen csomagolva, egyenesen az álhetvenes évekből. Voltaképpen ritka a kifejezetten diszkóba való darab, és érezhetően annak is pontos dramaturgiai helye van a sorban, mint a Pick Up című, néhány klasszikus funky­slágerből összebarkácsolt szerzeménynek, amelyben beloopolt fúvósok és egy ismétlődő, kóbor gitárfutam felesel a kíméletlenül döngölő basszusnak. És ha első látásra véletlenül tényleg tánczenét kapunk (mint az ír kolléga, Mano Le Tough társaságában felvett Planet Hase-ben), arról is kiderül, hogy csak felvezetés, s a lényeg nem a 4/4-es kattogás, hanem az édesbús nosztalgiát iróniába fordító szintihangok, amelyek gyorsan beburkolják az ütemeket. Koze korábban is többször nyilatkozott arról, hogy szűknek tartja a klasszikus elektronikus zenei műfajok (például a house) által az érzelmek, hangulatok kifejezéséhez felkínált lehetőségeket. Ezúttal alighanem sikerült a hatá­rig elmennie, és a gépzenét időn és téren túli, érzéki örömmé transzformálnia.

Pampa/Deep Distribution, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.