Zene

A könnyűzenében a jószerével minden egyebet leárnyékoló angolszászok miatt könnyű elsiklani a nem angol nyelven megszólaló értékek felett. A germán popvilág figyelmes vizsgálata ennek a lapnak sem szokása, de most helyzet van: a német újhullám Bob Geldofja, Herbert Grönemeyer öt év után új albummal jelentkezett.

Az ötlet mérsékelten eredeti, de távolról sem reménytelen. A hőst az első kockákon elcsapja egy autó, aztán máris egy moziban látjuk viszont, éppen élete filmjét - tudják, azt, ami állítólag közvetlen a halál beállta előtt lepereg mindenki előtt - kezdik vetíteni.

A napokban érdekes kísérletet mutatott be az egyik mélyen tudományos, feltűnően ismeretterjesztő, viszont teljesen amerikai tévécsatorna. Ahogy mondani szokták, "lelkes kutatók egy csoportja" tapasztalati módszerekkel vizsgálta azt, hogy a corn flakes-es doboznak véletlenül nem magasabb-e a tápértéke, mint a belé csomagolt zabpehelynek - igen, úgy: megették a dobozt (is).

Tűnjék ez bármily kínosnak, elöljáróban szögezzünk le három szimpla, már-már alapigazság gyanánt fungáló tényt! A mégoly kikezdhetetlen jó szándék nem garanciája a művészi minőségnek, a kamerával rögzített történet korántsem okvetlenül film, s végezetül a gyász (akár a fél évszázada lezajlott nemzeti tragédia felett érzett, akár a nagyszerű Kaszás Attila halála által kiváltott) fájdalma nem feledtetheti el a mozilátogatókkal az olykor teljes negyedórákká összeálló zsenánt pillanatokat.

Hát igen: szem és fül kell ehhez is, pedig nem bonyolult. Goldoni darabjában a fiatal Anzoletto, a tehetséges mintarajzoló Pétervárra készül, mert, mint mondja, "mindent látok, ami itt történne velem. Másra vágyom. Meg aztán ez itt zavaros kor, és nem lehet tudni, hogy mi lesz a mi szakmánkkal." Ez a karnevál végi éjszaka tehát a búcsú ideje, Sáry László zenéje erről szól leginkább - a darab pedig Goldoni búcsúja Velencétől.

A romantikus nevű Nagy Budapest Törzsasztal Budapest könyvek című sorozatának első kötete pompás felütés, lévén igazi kuriózum: Tarján Vilmos gettónaplója most jelenik meg először.

Ami Sir Frank Kermode-dal megtörtént, az minden tudós rémálma. Az angol irodalomtudós valamikor a kilencvenes években lakást cserélt. Bedobozolta hírneves könyvtárát és kéziratait, összecsomagolta a holmiját, kiürítette a bútorait, kiselejtezte a fölösleget, és várta a költöztetőket. A szemetesek azonban balszerencsére előbb érkeztek, mint a bútorszállítók, és az akkor közel nyolcvanéves tudós - sietségből vagy szórakozottságból - rájuk bízta legendás könyvtárát, ami annak rendje-módja szerint megsemmisült a szeméttelepen.

Bár nagyon igyekeztem, mégsem állíthatom, hogy minden ízében megértettem Kempelen tudománytörténeti jelentőségét, azt azonban biztosan nem felelőtlenül állítom: igaza van egyik életrajzírójának, dr. Tarnóczy Tamásnak, amikor Kempelent humanistának mondja a polihisztor Az emberi beszéd mechanizmusa, valamint a szerző beszélőgépének leírása című alapvetése elé írott bevezetőjében.

Nyolc kis kritika

Nem, nem a vasorrú bába anime verziójáról lesz szó, habár a semmiből új lemezét az asztalra csapó Yoko Onótól azért bent maradt a levegő.

Tom Jenkinson, alias Squarepusher egyike az utóbbi bő évtized legtudatosabb, egyben legkreatívabb zenekészítőinek. Amikor a kilencvenes évek közepén elkészítette első felvételeit (bemutatkozó anyagait, két 1994-es maxiját még Tom Jenkinsonként szignálta), a szerencsés, avatott keveseknek rögvest leesett az álluk.

Mihez kezdenek egy zsáner jeles képviselői az általuk is reprezentált műfaj általános kifulladása után? A stoner rock élharcosai leginkább a megszüntetve megőrzés gyakorlatával bíbelődnek.

Hermann von Loewenich, a Bajor Evangélikus Egyház püspöke bő tíz évvel ezelőtt Protestánsok egyház nélkül címmel nagy visszhangot keltő cikket írt (Lutherische Monatshefte, 1996. november). A dolgozatban a korábban negatív konnotációt hordozó "kultúrprotestáns" fogalmát kifejezetten pozitív értelemben használta, kisebb részben a társadalom véleményformáló (gazdasági, politikai, művészeti) elitjének lutheránus kötődésű tagjaira vonatkoztatta, nagyobb részben azokra a "lelki protestánsokra", akik egyházi kereteken kívül keresik a maguk evangéliumi hitét.

A 2005-ös - fiatal filmkészítőknek kiírt - Pécsi Nemzetközi Filmünnep fődíjas (Arany Benjámin), 2004-ben készült alkotása íme eljutott a "rendes" moziforgalmazásba is. Sőt, van hozzá egy kísérőfilm is: Csáki László Hajnóczy Péter novellájából forgatott rövidfilmje, A hangya és a tücsök (erről lásd keretes írásunkat).