Zene

Mintha csak a tavaszi fesztivál sztárstafétája folytatódna, alig egy héttel Mehta, Boulez, Barenboim és a többiek után az Academy of St. Martin in the Fields zenekar és két világhírű zongorista lépett fel Budapesten. Úgy tűnik, hogy ezek a derék muzsikusok világvárost építenek.

Nyolc kis kritika

Alexander Balanescu nem hagyta, hogy a "komolyzene" uralja a művészetét.

"Színpadi játék", legalábbis az alcíme szerint, drámát nem, legföljebb Bulgakov regényét lehet számon kérni rajta.

Idegenek a Szépművészeti Múzeumban - ez jutott eszembe az új kiállítás kőfaragványaira, ikonjaira vésett/festett mandulaszemű, barátságos kopt arcokba bámulva.

Salvador Dalí és Peter Weibel váratlan randevúja a budapesti Műcsarnokban legalább annyira meglepő és termékeny, mint egy varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a műtőasztalon.

Idegenek a Szépművészeti Múzeumban - ez jutott eszembe az új kiállítás kőfaragványaira, ikonjaira vésett/festett mandulaszemű, barátságos kopt arcokba bámulva.

Zubin Mehta és a Firenzei Maggio Musicale Zenekara nem akart apait-anyait beleadni koncertjük első számába (Verdi: A végzet hatalma - nyitány), úgy játszották el, mintha utána tényleg az opera következne, melyben majd kibontják a témákat és felhevítik a muzsikát. A hangverseny csúcsa Beethoven VII.

A hibriditás ma már nem ritkaság, hanem közhely. Nincs tiszta zenei műfaj - ez már kicsit unalmas is.

Szegény Femi pályafutása jókora kereszttel indult, hiszen az ő apjának Fela Kuti volt a neve.

Én azt mondom, ennyi belefér.

A fesztivál hörgésig turbózott utolsó hetét két opera keretezte, noha voltaképpen mindkettő leveti magáról ezt a megjelölést.

Nagy gondolat: eltáncolni, megénekelni Erdélyt.

Mivel a színház általában és konkrétan is a szerepjátszásról szól - mint az élet, ugye -, különös kihívást tartogat minden olyan darab, amely ezt a szólást mintegy a négyzetre emeli azáltal, hogy maga is a szerepjátszásról szól.