Zene

Hát persze: a Széchenyi Ágnes összeállította kötetbõl élesen kirajzolódik egy igazi nagy nõ, egy vérbeli (és vérbõ) irodalomszervezõ arcképe, történetesen Sárközi Mártáé. Afféle refrénszerûen viszszatérõ dobbantó a második világháború elõtti Válasz, hogy annál részletesebb és alaposabb legyen a tulajdonképpeni tárgy: a Sárközi Márta által szerkesztett, háború utáni folyóirat és szereplõinek története, valamint a szerkesztõ aszszony körüli holdudvar, a csupa "nem-akárkibõl" álló statisztéria a nagyszabású fõszereplõ körül.

Egy magyar Gorilla, akiért egyeseknek megéri 1000 kilométert utazni. Megérdemelték, amit kaptak. Psychobilly-attack a Kultiban.

könyv Peter Wapnewski A szomorú isten. Richard Wagner hõsei tükrében címû kötetének magyar fordítása nem érkezhetett elég korán honunkba.

Az amerikai recenzensek nagyobbik részének nem tetszett Bill Clinton önéletrajza, de ez nem lett akadálya annak, hogy bestseller legyen. A könyvesboltok másfél millió példányt rendeltek belõle, és a megjelenését követõ elsõ napon el is fogyott négyszázezer példány. Az Életem magyar fordítása szokatlanul gyorsan, egy héttel az eredeti után jelent meg: a kiadó nyilván meg kívánta lovagolni a nemzetközi sikerhullámot. De az amerikai üzleti diadal megismétlésére aligha számíthat az Ulpius-ház.

Azt hiszem, nem igaz a közvélekedés. Aszerint ugyanis az irodalmi mûfajok közül a dráma háttérbe van szorulva manapság, merthogy - legalábbis ebben az értelemben - nem drámai kor ez a mostani.

A múlt hetihez (lásd: Furcsa pár, Magyar Narancs, 2004. augusztus 12.) hasonlóan festõi miliõben, Tiszadobon rendezték Kocsis Zoltán újabb fellépését, a második részben partnere ezúttal az egyik legjobb magyar klarinétos, Berkes Kálmán volt. Ám most fel sem merült az esõnap réme.

Ki az egyik véginél ragadja meg, ki a másiknál, de mind a négy zenekar a jó öreg pankendrollal bíbelõdik.

folyóirat Holmi, 2004. július A folyóirat új száma részben Petri-emlékszámnak is tekinthetõ.

Nemes Nagy Ágnes: Az élõk mértana I-II. Nemes Nagy Ágnes esszé-mûvészete az európai és a magyar esszé egyik csúcspontja. Költõ ír mestersége mechanikájáról: nem, ilyet ritkán találunk. Talán a szemérem, talán a titoktartás, talán a fogyatékos tudatosság vagy éppen a profetikus tudat - valami gátolhatja a költõket, hogy kinyissák mûhelyük aj-taját. És beszéljenek. Töményen, tárgyilagosan, általános érvénnyel. Persze akadnak ellenpéldák: hadd említsem, csak az elmúlt két évszázadból, Baudelaire szeszélyes mûelemzéseit, Valéry alkotáslélektani mélyfúrásait, Mallarmé bámulatos költészetelméleti levelezését, Gottfried Benn nagyesszéjét, A líra problémáit, Eliot higgadt tanulmányait vagy a magyar hagyományból Füst Milán naplóját. Persze ezek zömmel magas röppályájú, elefántlélegzetû írások, s csupán alkalmasint térnek ki a tartalom és a kézmûvességi gyakorlat szövevényes összefüggéseire.

Ahogy mondani szokták, festõi környezetben került sor a Nemzeti Filharmonikusok fellépésére, a színpad hátterében a gyulai vár büszke falai roskadoztak az egyre fenyegetõbben zsírosodó felhõk alatt, miközben ott fenn, a magasban nyalka villámok festették le, ha nem is az ellenséges istenek, de a szabadtéri koncertek ellenzõinek haragját. Vagy mégis összevont szemöldökû égi lények voltak, akik el-sütötték muzikális menny-köveiket?

lemez The Cure: The Cure Az évek múlásával egyre gyakrabban jut az eszembe Jung gondolata, miszerint "a halál kétféle lehet, beérett és éretlen" - vagyis jobban jár az ember, ha a visszavonhatatlanra vonatkozó felkészülést idejében elkezdi. Mostanában ráadásul az ilyen-olyan lelki sötétségek fizikai fájdalommá sûrûsödve rajzolták át a boldog, vidám és kiegyensúlyozott életrõl alkotott, eddig sem túlságosan erõs elképzeléseimet, úgyhogy jobbnak láttam megkezdeni a felkészülést a felkészülésre. Természetesen zenével.

A legnagyobb élõ magyar költõ új verseskötete a halál jegyében áll; már a címe is vészjósló. Noha kissé (ön)ironikus, hiszen köztudott, hogy a félmondat idézet, mégpedig Kosztolányi Csáth Gézához címû nagy siratójából. És nem kell Tandori-filológusnak lenni, hogy az olvasó tudja, egyszer már döntõ szerepet játszott ez a szöveg a pályán, az Egy talált tárgy megtisztítása (1973) címû, az újabb magyar lírában kopernikuszi fordulatot hozó második kötetében a költõ pimasz, morbid kollázsban használta fel a versnekrológot: Kosztolányi kissé keresett, olykor túlzottan szenvelgõ szövegét egy elsõsegély-nyújtási kézikönyvbõl vett bornírt idézetekkel elegyítette.

Tökéletes idõzítés, zseniális témaválasztás: miként reagált a magyar szellemi élet a globalizálódásra elõször rávilágító nagy történelmi eseményre, az 1929-ben kezdõdött gazdasági világválságra? Képes volt-e periferiális országunk érdemben reflektálni arra a nagy rejtélyre, amit kortársaik erejüket megfeszítve próbáltak értelmezni Nyugaton? Miként fogadták az Európa integrációjának elõfutáraként felvetett sok tervet a francia-német szén-acél közösségtõl az Európai Egyesült Államok gondolatáig?