Sok "a"-val fogalmazva, a Gorilla "a" magyar psychobilly-zenekar. Nemzetközileg elismert, mint a barackpálinka. Mi - akik mindig élen jártunk a sportban - megállapíthatjuk, hogy az itthoni rockzenét hallgató közönség annyira gyér, hogy igazából minden stílusból csak egy bandát bír el, de azok legalább külföldön is sikeresek. A Gorilla speciel sikeresebb kint, mint bent, mert itthon ki tudja, hogy eszik-e vagy isszák a psychobillyt? Pedig a psychobilly a punk rockabilly, felgyorsítva és megpörgetve az ütemet (meg a nagybõgõt) éppen ahhoz a hagyományhoz tér vissza, amitõl a rock and roll rebellis, felforgató zene lett az ötvenes években. Ezt a célt szolgálják a számokban hemzsegõ horrorisztikus elemek, zombik, vérfarkasok és egyéb sátáni figurák, vagy éppen maga a Sátán - mindig az irónia határán egyensúlyozva, és éppen ebben jó a Gorilla. Többek között tõlük tudjuk, hogy honnan lehet megismerni a Sátánt, ha szembejön velünk éjjel az utcán. "vakodjatok az olyan alakoktól, akiknek nincs zokni a lábán! - de ez egy másik történet. Sajnos, amióta Pete Gorilla aka Lukáts Péter énekes-gitáros Kanadába költözött holmi munkaügyekbõl kifolyólag, nem sok koncertet láthatunk tõlük. Évi egy koncerttel számol mindenki, meg is telt a Kultiplex pénteken, augusztus 13-án (azannya, micsoda jelképes psychobilly-dátum!). A Sziget is kimaradt nekik, de jobb is volt inkább közvetlenül utána pótolni, klubban sokkal jobb hangulatú egy ilyen koncert, mint egy sátorban, végre is nem kempingezni jöttünk, hanem zenét hallgatni.
A Sonic Dollz melegített be; az elsõ szám után intettünk, hogy inkább kint támadjuk meg a bárpultot, de persze nem lett igazunk, a második feldolgozásra már bólogattunk. A Sweet Dreams kifejezetten jól szólt rockabilly stílusban, a Sex Pistols szintén, a G'N'R döcögött, a Ramones ütött, lazán és a megfelelõ iróniával játszottak, nem az õ hibájuk, hogy a Neoton Família Nyár van címû slágere nekem bármelyik stílusban túl sok, de ez különben is csak a koncert utolsó harmadában került elõ.
A Gorilla kezdetén már csak cipõkanállal lehetett beférni a Kultiplex nagytermébe (mondjuk ez az egy igazi terem van ott), még lengyel rajongók is eljöttek, és rögtön elszánt pogózásba kezdtek. Igaz, késõbb nem sok alkalmuk volt erre, mert az elsõ, bemelegítõ számok után nem volt sok zúzás, inkább a rockabilly elõdök öröksége dominált. Két számmal tisztelegtek a Stray Cats és Brian Setzer elõtt, ha õ nem kezdi el újra nyomni, és nem hozza divatba újra a rockabillyt a 80-as években, tényleg nem lett volna psychobilly sem, ennyit megér, hogy meghallgassuk a Something's Wrong With My Radiót, amit eredetiben is mindig szívesen fogadunk. Ezúttal a 20 éve zenélõ Batmobil két számának feldolgozása is inkább a rockabilly vonalát vitte, mint a psychót.
Brian Setzer zenéje nem lett volna sikeres és friss a nyolcvanas években, ha ugyanazt a rockabillyt másolja, amit az ötvenes években hallhattunk. Ez egy New Wave által megfertõzött vagy megtisztított stílus volt, ami az egyszerû, tiszta gyökerekhez akart visszanyúlni, rousseau-i, Pardon Thoreau-i értelemben. Amerikában legalább voltak gyökerek, amikhez vissza lehetett nyúlni, nekünk legfeljebb Komár László és az eleve elkésett Hungária az elõkép, ezért aztán a magyar zenehallgatók kilencven százalékának a rock and roll még mindig a flitteres zakót, az operetthangzást és Flipper Öcsi melírjét jelenti. A Gorilla nagyobbat tett, a semmibõl nõtt ki, és igazi háttér nélkül tud friss lenni idén, az lesz jövõre és késõbb is. Miért hangzik olyan hihetetlenül hülyén ez az eszmefuttatás? Mert a rock and roll borzasztó egyszerû dolog, félresöpör minden okoskodást, nem érdekli a tehetség sem, szikra kell hozzá, és akkor mûködik, különben tökéletes hangzású, ámde unalmas zöngeményeket fogsz kiadni magadból, bármennyire igyekszel.
Jó, a Gorillát hallgatva bólinthatunk, hogy azért nem árt az sem, ha tudsz zenélni, de elsõsorban nem ettõl jó. Maradéknak meg bosszankodhatunk, hogy az európai és magyar piac nem tart el egy ilyen produkciót, amiért aztán évente kábé egy Gorilla-koncertet láthatunk.
Kuuuuurva hosszú év lesz.
Réz György
Kultiplex, 2004. augusztus 13.
