Tökéletes időzítés, zseniális témaválasztás: miként reagált a magyar szellemi élet a globalizálódásra először rávilágító nagy történelmi eseményre, az 1929-ben kezdődött gazdasági világválságra? Képes volt-e periferiális országunk érdemben reflektálni arra a nagy rejtélyre, amit kortársaik erejüket megfeszítve próbáltak értelmezni Nyugaton? Miként fogadták az Európa integrációjának előfutáraként felvetett sok tervet a francia-német szén-acél közösségtől az Európai Egyesült Államok gondolatáig?
Ám a mű tudományos értéke igencsak kérdéses. Semmit sem tudunk meg a kutatási módszerről, ha volt egyáltalán, pedig a szerző nem keveset vállal: valamit mondania kellene a nagy válságról (ami tükröződik), arról a magyar nyilvános térről, amiben tükröződik, és beszélőiről, akik igyekeznek reflektálni eme globális tüneményre. Esszéként viszont a híres szerző olvasószerkesztetlen spagettifejezeteinek félmagyarul megírt, roszszul központozott, helyesírási hibákkal teli szövegén kell túltegyük magunkat.
Ormos nem mutatja meg, hogy milyen nyilvános térből hozta szövegdarabjait, kik a beszélők, és gyakran arról sem tudunk meg sokat, hogy mit mondanak. A szerző bevallottan nem ért a közgazdasági-gazdaságpolitikai kérdésekhez, ugyanakkor minden
hivatkozás nélkül
idéz igencsak vitatható olvasatokat, megdöbbentő adatokat (a kanadai mezőgazdaság termelékenysége hatszorosa a magyarnak: miben mérve, ki mérte, hogyan mérte?), többnyire a tudományos marxizmus-leninizmus mellett a művelt hazai "polgári gazdaságtörténet és bírálat" méltán feledhető hagyományából. Bájos naivitással utasítja helyre a túlzottan liberálisnak érzett halott közgazdászokat, tesz igazságot hetven éve ki tudja, milyen jelentőségű folyóiratok hasábjain lezajlott bankárviták között, és hívja fel a figyelmünket a fel-felbukkanó ordas eszmék bűzös leheletére. Nem tudjuk, hogy ezek az eszmék honnan jöttek, a bibliográfiáikból nem tudjuk meg, milyen könyvtár állt az író rendelkezésére, ott mihez juthatott hozzá, milyen nyelven olvasott. Az elemzés nem megy tovább annak találgatásánál, hogy az idézett szöveg alapján valószínűsíthető-e, hogy annak írója "olvashatta-e" Keynes vagy Hitler főművét. A kor nagy gazdaságpolitikusai és teoretikusai nem jelennek meg a tükörben. Szubjektív búvárnapló ez, csillogó, érdekes és randa korallok, csigák, moszatos kövek a múlt feneketlen kútjából.
A nagy válság irodalmának jelentős része intézmények kudarcaként írja le a jelenséget, a pénzügyi közvetítő rendszerétől a nemzetközi kereskedelem problémáiig. Ormosnál mindez csak impliciten jelenig meg, úgy, hogy a magyar kapitalizmuskritikák kifogyhatatlan tárháza mellett a mű másik fő oszlopa a működésképtelen horthysta állami berendezkedés problémái feletti lamentálás - ennyit a világra való nyitottságról. Mégis, olvasni kell, mert a témaválasztás zsenialitásából fakadóan van izgalmas, szépséges,
nagyon ronda és ezoterikus is
a felhozott törmelékben. Egy olyan magyar szellemi elit teljesítményéből halászik a szerző, amely az eredeti magyar kapitalizmus utolsó évtizedében alkotott, és menthetetlenül sodródott a teljes megsemmisülés felé. Többször szólal meg Heller Farkas, korának legnagyobb magyar közgazdásza, aki szinte beleszületett abba a közgazdaságtan főáramából kiszorult osztrák iskolába, amelyet a nyolcvanas évek új liberális hulláma fedezett fel, és ma újra nagy becsben tart mind politikai filozófiai, mind mikroökonómiai értelemben. Előkerül Gratz Gusztáv legitimista exkülügyminiszter, aki zseniális észrevételekkel kommentálja a magyar demokrácia csíráinak éretlenségét, és aki a harmincas évek fura világába dobta be Lincoln elnök nagyszerű alkotmányos érvét, miszerint igazán a rossz törvényeket kell végrehajtatni, mert ez okoz olyan politikai helyzetet, amelyben azok megváltoztatásáért fel fognak lépni az emberek. És miért ne ragadhatná meg egy mai műkedvelő közgazdász figyelmét az Ormos által az ordas eszmék képviselőinek elrettentő dilletantizmusára példaként citált Bernátskay Kornél nyugalmazott tábornok ötlete, hogy a válságban lévő monetáris rendszerben a magyar pénz ne aranyra, hanem földhiteljelzálog-levelekre épüljön? A modern pénzelmélet művelői tudják, hogy az emberi történelemben a kauricsigától a cigarettáig már számtalan könnyen hordozható és felismerhető tárgy vált cserepénzzé, vajon miért ne lett volna alkalmas erre egy miniatürizált záloglevél? És miért igen? Ha valakit egy kicsit is érdekel a közgazdasági vagy gazdaságpolitikai eszmék története, illetve a gazdasági és politikai intézmények problémáinak elemzése, egészen biztosan kedvet kap egy kis könyvtárazáshoz.
Könnyű poén volna azt állítani, hogy a könyv legnagyobb értéke az, hogy hatvan év múlva a kutatók lemérhetik, miként reagált a magyar szellemi elit arra a tényre, hogy hazánk távoli szemlélőből a globalizáció fősodrába került. A nagyszerű témaválasztás ereje ugyanis átviszi a könyvet az összes akadályon, és kedvet kell adjon egy elfelejtett szellemi elit újrafelfedezéséhez. Hogyan viszonyultak nagyapáink a magyar szuverenitás részleges feladásához, a kapitalizmushoz mint olyanhoz, vagy a tragikusan rossz hatékonyságú magyar mezőgazdasághoz? Az alapvetően a felejtés technikáira felépített kommunista diktatúra alatt mely eszmék haltak ki végérvényesen, és miként éltek tovább mások a szájhagyományban, hogy ízes-bűzös kutakban törjenek napjainkban a felszínre? A kötet minden problémája ellenére ezért tanulságos és mulatságos.
Antal Dániel
Eötvös Kiadó - PolgART Kiadó, 2004, ármegjelölés nélkül
