Persze vannak remek versek is a számban, mindenekelõtt Lator Lászlótól az Erdõ. Nem véletlenül áll a lap élén, elsõ olvasásra remekmû, késõbb már gyanúsabb, kissé befejezetlen, a zárlata tanácstalan, de mindenképpen a legmagasabb osztályba tartozó irodalom, az érzékien filozofáló líra mesterdarabja. És persze halálvers is, megütve ezzel a Petrivel foglalkozók alaphangját. Kicsit túlbeszélt, kicsit körülményeskedõ, mégis figyelemre méltó Lackfi János Nemzedék címû verse, melyben szintén érezni valami Petritõl tanult hangütést, persze lehet, a kontextus kelti ezt az érzést. De tudjuk, Réz Pál, a fõszerkesztõ mindig is ravaszul rakja egymás mellé a közleményeket.
A tanulmányok közt egy szenzáció, Klaus Mann magyarul elõször itt megjelenõ írása Kossuth amerikai útjáról; és Radnóti Sándor mély, szellemes elemzése Winckelmann érzéki színezetû görögségérõl.
- banza -
HHHHH
lemez
The New Testament Of Funk - Exploring The Funkiest Side Of All Thing Breakbeat A düsseldorfi illetõségû Unique kiadó mindig is arról volt híres, hogy a legjobb, legfinomabb tánczenéket publikálja a piacon, ráadásul azt is tudják a kiadó vezetõi, hogy saját elõadóikon kívül mások is csinálnak jó zenéket a világban, s nem is akármilyeneket. E banális felfedezés nyomán született meg a The New Testament Of Funk sorozat - a legújabb, idei szériadarab legalább már a negyedik közülük, és ha lehet, tán még az eddigieknél is ütõsebb. Szokás szerint kifejezetten retro hangulatú szerzeményeket sorakoztattak egymás mellé, melyek egyszerre idézik a késõ hatvanas évek boogaloo-tánczenéit és a látszólag letûnt, ám a föld alatt tovább folytatódó big beat-éra léha, ám szellemes és szórakoztató darabjait. A címek és az elõadók már magukban is árulkodók: Dj Tomahawk Congo Bongóját már ennyibõl is csaknem rekonsruálná az ember, pedig ez még semmi, a lényeg akkor kezdõdik, ha a tût a barázda elejére illesztettük - vagy ha benyomtuk a play gombot. A listán szereplõ tételek közül a Streamer Vague Asse a legrégebbi (már hároméves) s az egyetlen jól ismert darab - mondjuk tökéletesen érthetõ, hogyan került ide, akárcsak a Thunderball-féle Bam & Bass, mely egy reggae klasszikust dolgoz fel Sister Nancy vokáljával, d&b-ben. Dr. Rubberfunk Bossa For The Devilje ehhez képest az Ol'Devil Moon címû standard ihletetten elmehunyt feldolgozása, míg Phil Martin egy különlegesen lendületes és remekül táncolható dolgozattal (Here We Go Again) jelentkezik.
- minek -
Unique/Deep Distribution 2004
HHHHH
tévé
Ozzy (The Osbournes) Ozzy Osbourne a Black Sabbath hajdan félelmetes, most baljósan hülye frontembere nemcsak a zenei lexikonokba vonult be, hanem a televíziózás történetébe is. Számomra jó hír, hogy az idétlen családi vígjátéksorozatok helyére Amerikában 2000 táján beférkõztek a nem kevésbé idétlen családi reality show-k. Így a vén, tükörtojás-agyú rocksztárok élethosszig tartó foglalkoztatása is megoldható és még én is jól járok, mert van életem a Survival-szerû, cifra, népbutító valóságszériákon és a brazil ármányos kesergõkön kívül is.
Most a 2002-ben készült, második Ozzy család sorozatot vetítik nagy megelégedésemre. A fõszereplõk: Jack, a lúzer fiú, Kelly, az alkoholfogyasztásban legalábbis az apja nyomdokain járó rockénekes lány, a család egyetlen idegileg stabil és intelligens tagja a kedves, vastagbélrákkal küzdõ, ám mindig jókedvû mama, Sharon, valamint maga a névadó, a néha kifejezetten agyhalottnak tûnõ családfõ, no meg az a néhány testõr és edzõ, akik arra vannak szerzõdtetve, hogy Ozzyt megóvják önmagától. Színtér a Beverly Hills-i luxus családi kéró. Ozzyék minden elõzetes elriasztás ellenére legalább olyan kellemes, természetesen viselkedõ, nem átlagos, burzsoá-punk társaság, mint az Addams Family. Persze az utóbb említett család feje, Gomez Addams sohasem mutogatná részegen a szõrös seggét. Lehet, hogy a sorozat zajos sikere a tehetséges szerkesztõkön és a vágókon múlik, de nagyon kellene igyekezni annak a hazai stábnak, aki a Korda-villa titka megfilmesítésével tévés babérokra törne. (Jogdíjakat a MaNcs szerkesztõségébe kérem.)
- sisso -
Viasat 3, péntekenként
HHHHH
lemez
Ministry: Houses of the Molé A Ministry az utóbbi idõben igencsak aktivizálta magát, a tavalyi Animositisomina után nyár elején megjelent a legújabb mû is. A nagy sietség egyik lehetséges oka: az Egyesült Államokban közeledik az elnökválasztás, ami újra állásfoglalásra késztette Al Jourgensent. A Ministry egyszemélyes agytrösztje sosem tagadta, hogy rühelli az egész Bush-vezetést, aminek többek között az idén áprilisban megjelent Rock Against Bush címû válogatáslemezen is tanújelét adta (többek között Jello Biafra és az Offspring társaságában). Az ott szereplõ No W címû szám lett az új album nyitódala is, közepébe vágva mindennek, amit Jourgensen ezúttal fontosnak tart elmondani, mind zeneileg, mind politikailag. Az energikus kezdés gerince a Carmina Burana, valamint egy olyan szilárd riff, amihez foghatót utoljára a kilencvenes évek elején hallhattunk a bandától.
A Ministry politikai mondanivalója ezúttal elválaszthatatlan az albumtól. A No W e téren is hatásos felütés, utalva az elnök nevére (George W. Bush), a többi szám címei azonban kivétel nélkül a szimbolikussá vált betûvel kezdõdnek (például Wrong, Worthless, Worm), mely így a romlás szinonimájává válik. Az érthetõség kedvéért ráadásul itt-ott eredeti Bush-hangfelvételeket is becsempésztek. Az egyik narratíva szerint a totális újrapunkosodás kifejezetten jól áll Al Jourgensennek, aki most is keményen beint a republikánusoknak és az olajbáróknak, az ilyesmi azonban a dobosattilák és komárlászlók országában kicsit mindig gyanús marad, de ez legyen a mi bajunk.
- kisstibor -
Sanctuary Records, 2004
HHH és fél
könyv
Képes magyar zenetör-ténet Bámulatos! Csodálatos! A könyv forgatása közben föl-fölsikontgatám, mint Kazinczy Berzsenyi költeményeinek olvasásakor. A Kárpáti János által szerkesztett kötet a legkiválóbb magyar zenetudósok bevonásával készült, hogy mást ne mondjak, a Bartók-fejezetet Somfai László írta, a Lisztrõl szólót Eckhardt Mária, a bevezetõ, elméleti rész Tallián Tibor munkája. Utóbbi bonyolult kérdést boncol, hiszen roppant feladat megmondani, mit is jelent voltaképpen a magyar zenetörténet, lévén az ország határai fölöttébb cseppfolyósak az elmúlt évszázadokban. Hogy Haydn - noha élete nagy részét magyar államterületen töltötte - nem volt magyar, az valahogy nyilvánvaló, ám Liszt esete már fogasabb kérdés. "Hogyan férne bele Liszt a magyar zenetörténetbe, ugyanakkor mi lenne a magyar zenetörténet Liszt nélkül?" - kérdi Tallián. A kötet elegánsan oldja meg a dolgot: kizárólag Liszt mûvészetének magyarországi fejezetét tárgyalja. Ami kardinális jelentõségû, hisz bizonyos értelemben az õ 1838-as pesti fellépésével született meg a magyar zenetörténet. És a kötet korántsem szûkkeblû, helyt kap benne a magyar-osztrák operett is Batta András remek ismertetésében.
Akit elvi kérdések nem foglalkoztatnak, az belefeledkezhet a fantasztikus képanyagba. Kották, partitúrák címlapjai, hangversenyhirdetések fakszimiléi, portrék, festmények, fényképek százai. Tökéletes mutatók, bibliográfia és két CD hallgatnivalónak.
- csont -
Rózsavölgyi és Társa, 2004, 302 oldal, 6980 Ft
HHHHH
dvdn CAMILLE SAINT-SAèNS: SÁMSON ÉS DELILA címû operája nem színpadi vagy drámai csoda, de zenei és képi tablóinak köszönhetõen hatásosan mûködik, ha vannak címszereplõk. A Metropolitan Opera 1998. szeptember 28-i szezonnyitójának apropója Plácido Domingo jutalomjátéka, amellyel a spanyol tenor MET-beli debütálásának harmincadik évfordulóját ünnepelték. Domingo mind a harminc évadban föllépett, és ezzel hasonló rekordot ért el, mint Caruso, aki a múlt század elején tizenhét, egymást követõ premieren énekelt ugyanott. A rekordon túl vitathatatlan a mûvészi formátum, az, amit henye szóval összhatásnak nevezünk. Az ünnepelt közel a hatvanhoz is hangjánál van (talán a finálé forte magasságában feszít kicsit), muzikalitása lenyûgözõ, és minden további nélkül elhiszem neki az öregedõ Sámsont, aki még mindig elég naiv ahhoz, hogy becsapják a nõk. Ahogy az elején elveszetten tekintget a fõpapra, mint egy kiskamasz, védené meg a hatalom önmagától - ezt csak õ tudja így. Olga Borogyina mezzójába (de csak abba) bele lehet szeretni, Sergei Leiferkus a fõpap szerepében Saljapint imitálja.
Az alapozás és a körítés a MET átlaga. James Levine szorgalmas és unalmas, mint mindig, a rendezõ Elijah Moshinsky kevésbé avíttas annál, mint azt a legtöbb nézõ szeretné. A bacchanália az elõadás leginvenciózusabb része, Graeme Murphy banalitástól mentes, barbár termékenységi rítust koreografált.
- koltai -
Deutsche Grammophon - A Universal Music Company
HHHH és fél (Domingo tiszteletére)
rendezvény
A XXXII. Tokaji Írótábor Fanyarédes - ezzel a szóval jellemezhetjük a Magyar irodalom Európában - mûfordítás, terjesztés, befogadás címmel megrendezett találkozó hangulatát. Egyfajta mélabús, negatív konszenzus uralkodott el az elõadások s felszólalások szellemén, irodalmunk európai terjesztését és befogadását illetõen. Még a "hagyományosan" baráti országok és térségek (Lengyelország, Finnország, Baltikum és Skandinávia) magyar irodalmi fordításait, terjesztését s befogadását elemzõk - elsõsorban Kovács István író-mûfordító, Benyhe János irodalomtörténész és Karol Wlachovsky irodalomtörténész - sem tudtak túl sok eredményrõl beszámolni. S ekkor még nem is vettük tekintetbe a hézagos és szelektív "német befogadást", az "épphogy-jelenlétet" francia és neolatin nyelvterületen, nem is beszélve az angolszász oldalon tapasztalható szinte teljes ismeretlenségrõl.
Erre a helyzetképre rímelt Károlyi Dóra elõadása a mûfordítási támogatások aránytalan elosztásáról, mely Pomogáts Béla kritikus felszólalásában is hangot kapott. A jelenlegi struktúra fõ problémája, hogy a támogatásoknak csaknem fele az amúgy is ismert s díjazott (Nobel-díjas, Herder-díjas stb.) négy-öt "nagy név" fordítására és terjesztésére megy, holott a fiatalabb és középnemzedék, valamint a klasszikusok mûveinek megismertetésére kellene jelentõsebb összegeket fordítani.
Az írók-költõk többsége hamar meg is unta a konferenciális búslakodást, s a környezõ borospincékbe, kocsmákba, bögrecsárdákba húzódott. Bár a gyakran nyakló nélkül (egyéb borfajtákkal, sörrel vagy pálinkával keverten) fogyasztgatott, igen eltérõ minõségû bor jelentõs részüknek hamar megfeküdte a gyomrát... Így igazából az írótábor felett terjengõ fanyar mélabút csupán néhány konferencián kívüli esemény édesítette némileg: a szerda délutáni barátságos labdarúgó-mérkõzés az írótábor és Tokaj városi csapata között (az írók négy góllal gyõztek), az aznap esti - igényes borkóstolóval összekötött - irodalmi felolvasóest, valamint a zárónapon adott fejedelmi fogadás.
- marczi -
Tokaj, augusztus 10-12.
HHH és fél
film
A sötétség krónikája A dolog úgy indult, mint kötelezõ gyakorlat, ha már a jelentõs mûvésznõt (Judi Dench; lásd bentebb) e mû apropóján sikerült szóra bírni, mi se spórolhattuk meg a dolgot. Nos, beszélgetõpartnerünk kétségtelenül igyekvõ szupergalaktikus nagykövet a Pitch Black - 22 évente sötétség folytatásában, ám mégis csak afféle bokréta Vin Diesel kalapján. Végtére mégsem egy hetvenéves dámának kell kifilézni az univerzum összlakosságanak döntõ hányadát. Az ilyesmire Vinnél nincs is alkalmasabb személy. Ez a "jön és üt-vág, tüzel, mint a bolondóra" mûnem csak elsõ ránézésre olyan fene egyszerû mulatság (na jó, meg másodikra - ép ésszel ez is kettõvel több a kelletinél). A probléma a megfelelõ hentes személyébõl adódik, hiszen az alkotónak mindgyakran szembesülnie kell azzal a szerintem minden alapot nélkülözõ igénnyel, hogy csak legyen má' valami személyisége annak a marhának. Ugyan miért? De úgy látszik, kell, és kész. Ennélfogva láttunk már jópofán cinikus mészárost (Bruce Willis a Die Hardokban), mechanikus mészárost (Schwarzenegger a Terminátorokban - ha meggondoljuk, remek, a szükségbõl [a mûvész egy emberi gesztusra sem képes] formált erély), elmegyenge mészárost (Stallone a Rambókban) és sármos mészárost (ilyenre hirtelen nem emlékszem, talán Fassbindernél). Vinnek is ki kellett találni valamit, ami annál is nehezebb, mert tekintetébõl nehéz lett volna kiindulni. E mûvelet, mondhatom, prímán sikerült, nemhogy megalapozta Diesel sporttárs karrierjét, de még egy folytatás is kitellett belõle, mint tudjuk, határ a csillagos ég. Vin lett a rossz, aki mindig csak saját érdekeit nézi, aztán hogy, hogy nem, mindig a jó oldalon köt ki, piszok eredeti. Az ûrben utoljára Han Solo volt tán ilyen, de hol volt az õ tûzereje és brutalitása Riddickéhez (Vin) képest?
Mindegy, e karakterszkeccs szülte magát a folytatást - Kolumbusz tojása. Egy szorgos hentes visszatér, és még nagyobb bolygókkal és még gonoszabb ellenségekkel találja szembe magát - lehet ezt a végtelenségig csinálni (úgyis az az ûr legfõbb sajátja).
- ts -
A UIP-Duna Film bemutatója
HH
