"Kicsit hisztis, szeme színét váltogató, csinos amerikai lány vagyok, és eltévedtem a stúdióban. Több forgatásra is betévedek, egyszer Indiana Jones rovarhadába ütközöm, máskor az Iszonyat falból nyúló kezei kapkodnak utánam, és többfelé is hatalmas konyhakésekkel felszerelt, Basedow-kóros kiscsávók tûnnek fel. Egyre jobban félek, csak szaladok és sikoltozok, itt anyám néz ki pont úgy, mint aki most mászott ki hörögve egy tévébõl, ott egy holokausztfilm készül, balomon egy rabbi, jobbomon egy spiritiszta, engem meg ûz az ördög, pedig a forgatókönyv szerint nekem kéne õt. Még az orromat sem tudom bepúderozni, mert valahányszor tükörbe nézek, onnan különbözõ klasszikusokból ismert pózokban kacsint rám a gonosz. Amikor aláírtam, kicsavarodott fejû kutyákról meg mûfogsorukat csattogtató bácsikról még szó sem volt; ellenben Gary Oldman betartotta a szerzõdése (lapunk által megszerzett) titkos záradékát, és nem adott számot színészi képességeirõl. Mondjuk, amikor héberül hadovál, majd belefúj a méteres zsebkürtjébe, az jól áll neki - mi ugyanis zsidó módra ûztünk ördögöt."
A túlvilág szülötte minden hibája ellenére komoly darab - már ha kísérleti filmként nézzük, ami azt kutatja, lehetséges-e egy fia eredeti ötlet nélkül összedobni egy mozit. A már jelzett (rém)filmek figuráit és jeleneteit többek között Mengelével, a reinkarnációval és a zsidó miszticizmussal vegyítõ film a sok igyekezet és a (kicsit túl) nyilvánvaló filmtörténeti ismeretek ellenére kb. annyira kóser, mint egy löncshúsból gyúrt maceszgombóc.
A UIP-Duna Film bemutatója
*
