Zene

Ha van a magyar popzenében hiánycikk (naná, hogy van, de mennyi), akkor az az énekes-dalszerző, abból a fajtából, amelyik csendes, akusztikus gitár vagy zongora által kísért saját dalait adja elő keserédesen. Cseh Tamás végül is hasonló figura volt, még ha nem is írt szövegeket, azóta viszont lámpással kell keresni az utódokat - hátha a mostanság egyre jobban felfutó hálószobaszíntér kinevel egy-két méltó követőt.

Az M83-at vezető francia Anthony Gonzalez az elmúlt évtized egyik legtehetségesebb és legünnepeltebb giccskirálya.

Senesino, Siface, Caffarelli, Salimbeni, Pacchierotti - talányos egy névsor, s úgy lehet, csupán a Farinelli név hozzátoldása teszi mindenki számára egyértelművé, hogy nem a manierista festészet második vonalát vagy épp a Giro d'Italia legelső bajnokait emlegetjük, hanem az operatörténet és egyszersmind a szórakoztatóipar első nemzetközi sztárjait, a kasztrált énekeseket. A kasztráltakat, akik kegyetlen mesterséggel előállított hangfajukat félelmes tüdőkapacitással párosították, akik magaviseletükben a primadonnák elviselhetetlenségét a tenorok korlátoltságával ötvözték, s akik vagy két évszázadon át uralták az operaszínpadokat. Nekik állított hangzó emlékművet 2009-es lemezével, a Sacrificiummal a túlzás nélkül páratlan Cecilia Bartoli, akinek újabb budapesti koncertjére a kasztráltak előtt hódoló turné teremtett alkalmat.

A szállodaigazgatónak viszonya van a recepciós csoportvezetővel (szakszerűbben mondva front line manager), de még vívódik a feleség és a szerető között. Utóbbinak sem egyszerű: két gyereke és férje van, szintén szállodai alkalmazott.

Kiautóznak a veteményesbe, beautóznak a veteményesből - nagyjából ez a dinamika jellemzi a mű központi kettősét, egy polgári viszonyok közt őszbe borult házaspárt, akik jól karbantartott házasságukkal messze kirínak privát szférájuk körülöttük keringő szereplői közül. Londonban járunk, egy filmen sokszor látott, de még mindig megcsodált réteg, a biztos alapokon nyugvó középosztály előszobáiban és nappalijaiban.

Georg Büchner valós történeten alapuló, utolsó és befejezetlen, több kézirattöredékből különféle módon rekonstruálható drámáját a William Kentridge & The Handspring Puppet Company 1992 óta játssza nagy sikerrel. A társulat az általános történetet adaptálta a dél-afrikai viszonyokra: a helyszín egy lerobbant ipari város, a féltékenységből és elhatalmasodó elmebaja miatt gyilkosságra vetemedő Woyzeck bevándorló munkás, a csábító pedig bányász.

Mára a kézműves szóösszetétel hallatán legalább olyan gyanakvóan nézünk össze, mint amikor pár évvel ezelőtt az innováció vált a formatervezés legfőbb hívószavává. A fogalom elhasználtsága azonban egyelőre mit sem árt népszerűségének, az eredeti elképzelésbe vetett hit ugyanis minden hitelrontásnál erősebbnek bizonyul.

Sokaknak kellett meghalniuk M. Night Shyamalan Az esemény című filmjében, mire kiderült: a fák a tettesek.

Nem szexelünk pályaudvaron, sötét kapualjban, múzeumban, színházban - magyarázza a doktor Dorának, aki a következő percekben többször artikuláltan üvölti a képünkbe: "Basszál meg!" Egy értelmi fogyatékos lány gyógyszeres kezelésének végét, öntudatra ébredésének ijesztő valóságát és környezetének tehetetlen kapkodását látjuk az éjjeli "dry-előadáson. Lukas Bärfuss svájci drámaíró felnőtt lányregényt írt a felnőtté válásról, ami sajnos nem több, mint egy extrahosszúra nyújtott jelenet.

Mértéktartó ponyvával van dolgunk, melyben a szálaknak alig több mint 130 oldal alatt kell összefutniuk. A plasztikai sztársebész kertjében hattyút tart, magas fallal körülvett birodalma egy elreteszelt lakrészében pedig egy hasonlóképp egzotikus jószágot.

fellépése csendes klubkoncertnek ígérkezett a középre helyezett hangszerekkel és körben, játszi esetlegességgel, véletlenül sem sorokban elrendezett székekkel. A várakozás nem telt unalmasan: a számos citeraféleség, a különféle méretű csengettyűk tömege már-már túlzsúfolt hangkavalkádot, zavarba ejtő csengést-bongást sejtetett. Mindazonáltal nagy meglepetést keltett volna, ha valóban efféle zenét hallunk, hiszen Szelevényi dzsesszfelfogása nem éppen az ellágyult könnyedség felé hajlik.

Hölgyeim és uraim, a kék sarokban Vágási Feri, a pirosban pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszere! Feri kezében egy 250 forintos svájci frankkal próbálja kifektetni a csupa króm, csupa acél monstrumot, amelyet sok száz kubikos éltet a nézőtéren. De nem nézelődni vagyunk itt, hanem összerakni, ami összetartozik. Anyám neve Rocky volt, apámé meg transformer, de nekem sose jutott márványkoptatott farmer.

A könnyűzenei porondon ő az egyik nemzetközileg is valóban (el)ismert magyar művész. Hat év kihagyás után a napokban jelent meg harmadik nagylemeze, de a Passive Control mellett a munkamódszerét jellemző aktív kontrollról, az önbizalomról és a népmesei hőssé válásról is beszélgettünk.