Ha van a magyar popzenében hiánycikk (naná, hogy van, de mennyi), akkor az az énekes-dalszerző, abból a fajtából, amelyik csendes, akusztikus gitár vagy zongora által kísért saját dalait adja elő keserédesen. Cseh Tamás végül is hasonló figura volt, még ha nem is írt szövegeket, azóta viszont lámpással kell keresni az utódokat - hátha a mostanság egyre jobban felfutó hálószobaszíntér kinevel egy-két méltó követőt.
Tőlünk nyugatabbra azért még egész jó a felhozatal. Itt van például Ryan Adams, akire sokan akkor figyeltek fel, amikor 2001 őszén megjelent New York, New York című kislemeze: a klipben ugyanis a négy nappal később ledőlő WTC előtt énekelt. Közben szép lassan bebizonyította, hogy ő az új évezred legtermékenyebb dalszerzője: 2005-ben három lemeze is megjelent - törvényszerű is volt egy leállás 2009 környékén. Ennek számos egyéb oka is volt persze: Adams szakított kísérő zenekarával, a Cardinalsszal, és inkább versesköteteket publikált, megházasodott, és egy makacs fülbetegség is hozzájárult a pihenéshez. Teljesen eltűnni persze nem bírt: tavaly kiadott - csak vinilen - egy metállemezt (Orion), archív felvételeket a Cardinalstól, és még különböző álneveken is publikált dalokat (bennfentesek szerint annyi kiadatlan felvétele van, hogy már most, 37 évesen simán túlszárnyalta Neil Youngot).
Adams úgy tért tehát most vissza, hogy igazából el sem tűnt. A "comeback" album még hozzá képest is puritán megszólalású - van persze akusztikus gitár bőven, de meglepően sok a zongora, és mellette néha ott búg az orgona is, időnként beúsznak a vonósok, a dob pedig minimál. A nyitó, kicsit bluesos Dirty Rainben máris egy pozitív önreflexió hangzik el: "Amikor legutóbb itt jártam, esett, most viszont már nem esik." Szintén emelkedett hangvételű a kicsit Bob Dylan-es címadó, a Come Home-ban countrys steel gitár és dobseprű viszi a prímet, a sajnos túl rövid Chains Of Love-ban a vonósok dominálnak, a Kindnessben az orgona, az elsőnek választott, a szerző húszas éveire visszautaló Lucky Now-ban pedig még az itt ritka vendégnek számító szólógitár is felcsendül, akárcsak a lemez legjobb darabjában, a Do I Waitben. Ha az ember a végén újraindítja a lemezt, kiderül, hogy a Dirty Rainnel milyen remekül ér körbe a dalfolyam: Ryan Adams, ahogy énekli, elveszett, de most megkerült - és továbbra is marad az énekes-dalszerző mezőny élvonalában.
EMI, 2011
