Nem szexelünk pályaudvaron, sötét kapualjban, múzeumban, színházban - magyarázza a doktor Dorának, aki a következõ percekben többször artikuláltan üvölti a képünkbe: "Basszál meg!" Egy értelmi fogyatékos lány gyógyszeres kezelésének végét, öntudatra ébredésének ijesztõ valóságát és környezetének tehetetlen kapkodását látjuk az éjjeli "dry-elõadáson. Lukas Bärfuss svájci drámaíró felnõtt lányregényt írt a felnõtté válásról, ami sajnos nem több, mint egy extrahosszúra nyújtott jelenet. Néhol úgy csinál, mintha pörögne, néhol áll, aztán vége van.
A dráma alapkérdése nem más, mint hogy van-e joga egy fogyatékkal élõnek a saját életérõl, testérõl, szexualitásáról döntenie mindenféle direkt hatás, meghatározó befolyásolás nélkül. Fontos kérdés egy kevésbé jó darabban, és bár a tabudöntögetés okvetlenül megvalósul, még sincs akkora hatása, hogy az elõadás után etikai kérdések boncolgatása jelentse a beszédtémát. Vagyis sem a megbotránkoztatás, sem a fekete humor nem elég ütõs: nincs görcsben a gyomrom, és kicsit sem érzem magam feszélyezve.
Tóth Eszter Dorája klisémentes, visszafogott eszközökkel jeleníti meg az éppen ébredezõ értelmi fogyatékos nõt. Ezt a minimálvonalat erõsíti a vendégként játszó Kovács Patrícia is, aki egy-egy gesztusával, hangsúlyával sok évet öregedve egészíti majdnem egészre az elõadást. Amiben ott van még Ficza István és Simon Zoltán halványra sikerült alakítása, Kovács Gergely tenyérbe mászóan jó bájolgója, Rétfalvi Tamás szelíd vágyakozója meg Huzella Júlia leplezetten erõs anyafigurája is.
Dömötör András rendezése a szövegközpontúságon túlmutatva olyan abszurdnak tetszõ - de leginkább olcsó - megoldásokkal operál, amik elveszik a darab kevéske súlyát, és megtörik az ígéretesnek induló feszültséget. Ez hiányzik igazán: a borzongató feszültség - na meg a meghatározó alakítások, a Máté Gábor-osztály eddigi ereje.
"dry Színpad, október 3.
** és fél
