Lemez

Fokozhatatlanul

M83: Hurry Up, We're Dreaming

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2011. október 20.

Zene

Az M83-at vezető francia Anthony Gonzalez az elmúlt évtized egyik legtehetségesebb és legünnepeltebb giccskirálya.

Hegyekbe hordott, fenséges szignálokat harsogó szintetizátorokból, finom elektronikus alapokból, szétterített, simogató gitárzúgatásból és csendes elvágyódásból (a tinédzserkorba, a nyolcvanas évekbe vagy éppen egy másik galaxisba, ki tudja) épít impozáns és súlytalan hangkatedrálisokat, érintve a shoegaze-t, a szintipopot, a progrockot, az ambientet és a dreampopot, de úgy, hogy közben mindvégig megmarad a produkció sajátos, összetéveszthetetlen karaktere. És igen, az M83 eszköztárából nem marad ki a lézershow-kat aláfestő szintiparádé meg az a nehezen megfogható zsáner sem, amelyhez a zenekritikusi közhelyszótár rendszerint a "nem létező filmhez írt filmzene" és az "olyan, mintha homályos, esőáztatta ablakon bámulnál ki az éjszakába" jellemzéseket társítja, és ami többnyire valami nehezen elviselhető borzalmat jelöl; ám Gonzalez még ehhez a magakellető műmelankóliához is kedvesen és szerethetően nyúl, ami egészen páratlan mutatvány.

Az sem újdonság, hogy a francia komponista szívesen tetszeleg a "nagyszabású konceptalbumokban gondolkozó látnok" szerepében is, így aztán aligha jelent meglepetést, miszerint az M83 idei, sorrendben hatodik nagylemeze mindjárt kettő: huszonkét szám több mint egy órában. Noha most nincsenek nyolc-tíz perces dalmonstrumok, és a legtöbb szerzemény struktúrájában és hatásmechanizmusában is a popzene keretein belül marad (ebből a szempontból talán az eggyel korábbi album, a szintipopos vonalat kidomborító Saturdays = Youth világa az irányadó), azért igazán emberpróbáló feladat mindezt egyvégtében végighallgatni. Pedig a Hurry Up... tényleg nagyra törő és esszenciális M83-lemez, azaz megtalálható rajta gyakorlatilag minden hatás és műfaj, amit a zenekar az elmúlt tíz év alatt egybe-, illetve önmagába olvasztott. Egy sosem volt (vagy nem egészen ilyen volt) nyolcvanas évek iránti nosztalgia, amelyben Phil Collins és Kevin Shields közösen lép fel a Live Aiden a magányos kamaszok megsegítéséért; szolidan fodrozódó gitárfürdő, éteri szintetizátorhangok, nosztalgikus és slágeres, celofánba csomagolt szintipop, fokozhatatlanul himnikus refrének; és a giccs számos válfaja a szívbemarkolótól egészen a tenyérbemászóig, mindig gondosan és hatásosan adagolva. Persze a (mindenkori) koncepcióból is adódik, hogy tényleg egyik pillanatról a másikra, gyakorlatilag minden átmenet nélkül vált a lemez magával ragadóból elviselhetetlenbe, könnyed és szórakoztató buliból egy nyomozós sorozat érdektelen háttérzenéjébe, és úgy nagyjából hat-nyolc szám után könnyen maga alá temeti a gyanútlan hallgatót (és magát a lemezt) ez a dübörgő, nagyszabású semmitmondás. Ugyanakkor ezt így, ebben a formában senki más nem meri vagy tudja megcsinálni; és ha valamit, hát ezt mindenképpen lehet és kell is értékelni.

Mute, 2011

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.