film - A TÛZÖN NINCS ÁTKELÉS

  • - ts -
  • 2010. július 15.

Zene

Ha azt mondom, hogy Aljosa (Mihail Kononov) fekszik a gazban, tipikus szőke ruszki gyerek, persze ábrándozik, bámulja az eget, amikor egyszer csak meghallja Tánya (Inna Csurikova) kuncogását, majd a pimasz hangját, csúfolódó szólongatását, néz ostobán, hogy honnan jön a hang, és az nagyon szép, amikor rátalál, aztán feltápászkodván hozzálép és megcsókolja, akkor önök engem kinevetnek. És - talán nem is ok nélkül - szovjet kolhozmórickákat és mozikomiszszárokat emlegetnek.
Ha azt mondom, hogy Aljosa (Mihail Kononov) fekszik a gazban, tipikus szõke ruszki gyerek, persze ábrándozik, bámulja az eget, amikor egyszer csak meghallja Tánya (Inna Csurikova) kuncogását, majd a pimasz hangját, csúfolódó szólongatását, néz ostobán, hogy honnan jön a hang, és az nagyon szép, amikor rátalál, aztán feltápászkodván hozzálép és megcsókolja, akkor önök engem kinevetnek. És - talán nem is ok nélkül - szovjet kolhozmórickákat és mozikomiszszárokat emlegetnek. Pedig a dolog elég nagy szám volt a maga idején is - mármint Gleb Panfilov 1967-es elsõ filmje. Most meg egyenesen olyan, mint egy üzenet valami egészen távoli bolygóról (hogy is lehetne kihagyni).

Persze a polgárháború idején járunk, és egy kórházvonat bénázó szanitéckájának hétköznapjait lessük ki, háttérben a világ nagy fordulásával, amit olyanféle határozott népek igazgatnak, mint a közvetlenül az Andrej Rubljov utáni filmjében fellépõ, s itt éppen komisszárt adó Tarkovszkij-legenda, Anatolij Szolonyicin.

Amúgy a rút kiskacsa történetének egy különösen hangulatos, nagy képalkotó erõvel felvitt kiszereléséhez van szerencsénk: egy nagy színésznõ (Csurikova) jócskán figyelemre méltó jutalomjátékában. Mondják, mikor látták utoljára Csurikovát? Ki látta egyáltalán Csurikovát, ahogy sildes "leninsapkájában", koszos képpel, mint egy kamasz fiú megáll, és nézi azt a harmonikázó szõke fiút és a körülötte kurjongató vidám legényeket?

Ja, és nem is csókolta meg ott a gazban Aljosa, csak lemázolt neki egy félénk puszit, talpig vörösen, fekete-fehérben.

Adja az Örökmozgó 19-én, fél 7-kor

*****

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.