film - A TÛZÖN NINCS ÁTKELÉS

  • - ts -
  • 2010. július 15.

Zene

Ha azt mondom, hogy Aljosa (Mihail Kononov) fekszik a gazban, tipikus szőke ruszki gyerek, persze ábrándozik, bámulja az eget, amikor egyszer csak meghallja Tánya (Inna Csurikova) kuncogását, majd a pimasz hangját, csúfolódó szólongatását, néz ostobán, hogy honnan jön a hang, és az nagyon szép, amikor rátalál, aztán feltápászkodván hozzálép és megcsókolja, akkor önök engem kinevetnek. És - talán nem is ok nélkül - szovjet kolhozmórickákat és mozikomiszszárokat emlegetnek.
Ha azt mondom, hogy Aljosa (Mihail Kononov) fekszik a gazban, tipikus szõke ruszki gyerek, persze ábrándozik, bámulja az eget, amikor egyszer csak meghallja Tánya (Inna Csurikova) kuncogását, majd a pimasz hangját, csúfolódó szólongatását, néz ostobán, hogy honnan jön a hang, és az nagyon szép, amikor rátalál, aztán feltápászkodván hozzálép és megcsókolja, akkor önök engem kinevetnek. És - talán nem is ok nélkül - szovjet kolhozmórickákat és mozikomiszszárokat emlegetnek. Pedig a dolog elég nagy szám volt a maga idején is - mármint Gleb Panfilov 1967-es elsõ filmje. Most meg egyenesen olyan, mint egy üzenet valami egészen távoli bolygóról (hogy is lehetne kihagyni).

Persze a polgárháború idején járunk, és egy kórházvonat bénázó szanitéckájának hétköznapjait lessük ki, háttérben a világ nagy fordulásával, amit olyanféle határozott népek igazgatnak, mint a közvetlenül az Andrej Rubljov utáni filmjében fellépõ, s itt éppen komisszárt adó Tarkovszkij-legenda, Anatolij Szolonyicin.

Amúgy a rút kiskacsa történetének egy különösen hangulatos, nagy képalkotó erõvel felvitt kiszereléséhez van szerencsénk: egy nagy színésznõ (Csurikova) jócskán figyelemre méltó jutalomjátékában. Mondják, mikor látták utoljára Csurikovát? Ki látta egyáltalán Csurikovát, ahogy sildes "leninsapkájában", koszos képpel, mint egy kamasz fiú megáll, és nézi azt a harmonikázó szõke fiút és a körülötte kurjongató vidám legényeket?

Ja, és nem is csókolta meg ott a gazban Aljosa, csak lemázolt neki egy félénk puszit, talpig vörösen, fekete-fehérben.

Adja az Örökmozgó 19-én, fél 7-kor

*****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.