Borat, ha nem is mûfajt, de precedenst teremtett: a magát kazahnak mondó álõstahó felkészületlenül érte a mûvelt Nyugatot, mely hol vele harsogta a raszszista himnuszokat, hol fehérkesztyûsen lekezelte a vécébõl ivó, civilizálatlan vadembert. (Azok jártak csak jól, akik idejében felismerték a bohócot, ám õk voltak kevesebben.) A nagy kérdés egy darabig az volt, hogy Sacha Baron Cohen most akkor velünk vagy rajtunk röhög, majd az, hogy melyik szereplõ miért perel (jól összevágva ez is kitett volna egy érdekes másfél órát), végül pedig, hogy folytatható-e a világraszóló átverés. Bizonyára a 260 millió dolláros árbevétel is segített a döntésben: rövid stúdióközi huzavona után (a legjobb ajánlattevõ végül 42 milláért vitte az új cuccot) megkezdõdtek a Brüno elõkészületei. Ezúttal a kis homofóbon a világ szeme, akinek Brüno bohóc, az európai kifutókról kitiltott osztrák-meleg divattényezõ állít csapdát: és már jön, jön, ott a kis Fóbi, tajtékzik, mint egy elmeháborodott, de hasonló sorsra jut, és csúnyán leleplezõdik a jótékonykodást hivatásként hirdetõ amerikai celeb és a szívtelen showbizszülõ, aki castingról castingra hurcolja csemetéjét. A Brüno flottabb, egyszersmind kiszámítottabb is, mint elõdje; a háromperces komikusi távon Cohen továbbra is világelsõ (úgy szopja le a Milli Vanilli szegény megboldogult tagjának szellemét, mint senki e bizniszben), a játékidõ (83 perc) gyorsan s vidáman telik, csak a behirdetett bátorság hiányzik. Az még nem az, hogy valaki megcsinálta egy három évvel korábbi sikere remake-jét.
A Fórum Hungary bemutatója
*** + fél
