film - Lorna csendje

  • Dercsényi Dávid
  • 2008. december 4.

Zene

"Ágnes aszszony a patakban / Fehér lepedőjét mossa; / Fehér leplét, véres leplét / A futó hab elkapdossa." - Jean-Pierre és Luc Dardenne Arany János e csengő sorokkal induló történetét dolgozza fel jó másfél évszázaddal később. Díjakkal szokás szerint dúsan dekorált filmjük kicsit emlékeztet Lars von Trier Aranyszív-trilógiájára, egy nő áll a történet középpontjában, Lorna, az albán bevándorló, aki az állampolgárságért érdekházasságot köt egy szenvedélybeteg férfival, majd egyre mélyebbre merül az élet sűrűjébe.
"Ágnes aszszony a patakban / Fehér lepedõjét mossa; / Fehér leplét, véres leplét / A futó hab elkapdossa." - Jean-Pierre és Luc Dardenne Arany János e csengõ sorokkal induló történetét dolgozza fel jó másfél évszázaddal késõbb. Díjakkal szokás szerint dúsan dekorált filmjük kicsit emlékeztet Lars von Trier Aranyszív-trilógiájára, egy nõ áll a történet középpontjában, Lorna, az albán bevándorló, aki az állampolgárságért érdekházasságot köt egy szenvedélybeteg férfival, majd egyre mélyebbre merül az élet sûrûjébe. Dardenne-ék a dán rendezõhöz hasonló ügyességgel bánnak a filmes hatáskeltés eszközeivel, a mese elõrehaladtával egyre jobban keverednek a szerepek, tettes és áldozat ügyében kezdünk összezavarodni, és kétszer is át kell gondolnunk, ki kivel is van itt. Az alkotók is többször élnek (vissza) késleltetõ technikákkal, mintegy rászedik a nézõt - lassacskán más lesz a történet tétje. Nevük áruvédjegy: alkotók a szokásos és elvárt eltartott dokumentarista stílben követik kedves példányaikat, mintha csipesszel emelnék ki õket a bolyból, ám az obszerváció hûvösérõl kisül, hogy csak álca: a Lorna csendje nem egy strófa az emberiség ellen íródott jeremiádban, s nem is a lélek hideg metszete, hanem igazi ballada, ami végsõ soron az emberben lakozó furcsa kis jószágot, a jóságot mutatja fel. Persze e jóságnak ára is van.

A film ellentmondásossága egyben a hitelessége is - a fõszereplõ Arta Dobroshi kétértelmû, rejtõzködõ játéka pedig nekünk különösen kedves: Nagy Mari A részleg-beli remeklésére rímel.

Forgalmazza a Cirkofilm - Másképp Alapítvány

****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.